Oldal kiválasztása

Ezennel folytatnám is Lois Lowry: Az emlékek őre sorozat értékelőjét. Két hete az első könyvről, Az emlékek őréről írtam, múlt héten a második részt, a Valahol, messze című kötetet vettem górcső alá, most pedig a harmadik kötetről, a Hírvivőről osztom meg veletek a gondolataimat.

Ahogy az első résznél már említettem, a kötetek megjelenése között igen sok idő telt el, kivételt ez alól csak a második és harmadik rész képez valamilyen szinten, ott ugyanis csupán négy év volt a várakozási idő, míg az első és második között hét, a harmadik és negyedik között pedig még ezt is meghaladó, nyolc év volt. Említettem, hogy ez a részeken is nyomot hagyott, ugyanis az első két könyv két nagyon különböző világot mutatott be, míg a most következő Hírvivő erősen kapcsolódik a második részhez.

A Valahol, messzében már megismerhettem Mattet, a kis gézengúzt, aki Kira legjobb barátja volt. A kisfiú igazi rosszcsont volt az előző történet során, de a szíve mindig a helyén volt, és segítette a lányt, míg nem egy fordulat miatt a könyv végén elhagyta régi lakóhelyét, hogy egy új, reményekkel teli helyen cseperedjen, élje tovább életét.
Ez a hely pedig nem más, mint Falu. Egy olyan közösség, amelynek tagjai mindig szívesen és örömmel fogadják az újakat, a más településekről elmenekült embereket, azonban valami furcsa dolog van készülőben. Érzi ezt Matty is, aki immár az eltelt évek alatt kisfiúból felelősségteljes, okos, jó gyerek lett és arra vár, hogy Vezetőtől megkapja az igazi nevét. Azonban nevelőapja, Látó természetesen félti a fiút, aki most kezd ráébredni a saját képességeire.
Matty sokat járja Erdőt, azt a rengeteget, ami elválasztja egymástól Falut és – többek között – Matty szülőfaluját, ahol Kira továbbra is tölti napjait, de Matty furcsa és egyben ijesztő változásokat fedez fel Erdőben és Faluban is egyaránt. Vajon meg tudják menteni a közösséget, vagy Falu kapuit végleg be fogják zárni?

Őszintén megvallom, hogy bár nagyon kedvelem Kirát és Mattyt is, mégis ez a két kötet az, ami kevésbé tudott közel kerülni hozzám. Több olyan dolog is volt ezekben, amiket nem láttam olyan nagyon kidolgozottnak. Ebben a harmadik kötetben ilyen volt például Falu lakóinak „igazi” neve. Valójában ez egy titulus, olyan, mint az elsőben a gyerekek beosztása szakmákba, a másodikban a kiválasztottaké (az énekes, a faragó stb.), itt pedig ez. Viszont az elején úgy tűnt számomra, hogy nagyobb jelentősége lesz ennek, végül azonban, sajnálatomra, nem forrta ki magát eléggé.
Ettől függetlenül nagyon tetszett, hogy ezeket az „igazi” neveket nagybetűvel írják, illetve az is, hogy Falu és Erdő is megszemélyesítést kapott.

Valójában mindegyik könyvben vannak visszatérő motívumok és ez nagyon tetszik. Ha csak a fent említettet veszem alapul, de emellett ott van még az is, bár ezek már inkább technikai dolgok, hogy a sztorik izgalmasak, tudok együtt izgulni a karakterekkel és a magyar kiadásban szinte alig volt hiba.

Lowry érdemeit dicséri tovább az is, hogy az első két könyv alatt teljesen elhitette velem, hogy különböző világok történeteit olvasom, csak azért, hogy a harmadikban megmutassa, a világ hatalmas, tágas és képes arra, hogy egymástól teljesen különböző közösségeknek adjon otthont. Teljesen jól megfér egymás mellett a fejlett és a fejletlen közösség, a technológiai tudás és a misztikum, hiszen több olyan karakter is szerepet kapott, akiknek megadatott bizonyos különleges képesség.

Kifejezetten örültem, hogy a harmadik kötet főszerepét Mattyre osztotta az írónő, így sokkal jobban megismerhettem őt. Érdekes élmény úgy újra találkozni egy karakterrel, hogy van egy kép róla a fejedben, aztán bemutatkozik ennek a szereplőnek egy sokkal érettebb változata. Nos, az az igazság, hogy ritkán találkoztam eddig ilyen látványos karakterfejlődéssel, mint ami a két könyv között történt ezzel a kisfiúval. Viszont ettől függetlenül is szép ívet mutatott Matty karakterének fejlődése ennek a harmadik könyvnek a lapjain.
Újdonságként ebben a részben megjelent egy erősebb negatív szereplő is, akiről azonban nem túl sok mindent lehet egyelőre tudni azon kívül, hogy valamilyen erősebb hatalom birtokában van és ezáltal képes saját maga javára befolyásolni az embereket. Érdekes karakter, érdemes lett volna jobban kibontani az ő személyiségét. De talán majd a befejező kötet során.

Összegezve, bár a Hírvivő volt számomra talán a leggyengébb a négy rész közül, mégis egy kedves, izgalmas és tanulságos történetet kaptam, amelyben megmutatkozott, hogy a szeretet és az ember jó tulajdonságai mennyire fontosak.
Egy hét múlva pedig jön a befejező kötet, A fiú értékelője is.