Oldal kiválasztása

Plüssállatomnak, Venomnak öltöztem

Életem legőrültebb élményeinek jelentős részét a GISH kapcsán szereztem: szörföltem egy felfújható karosszéken a Dunán, westarcticai (antarktiszi) állampolgár lettem, vettem egy csillagot, faragtam jégangyalt, és a Tél Katonájának öltözve ölelgettem fát a Városligetben.

Birodalmi rohamosztagosok „vezetik” a négyes metrót – team moosewhes képe

A GISH, vagyis a Greatest International Scavenger Hunt, vagyis a Legnagyobb Nemzetközi Kalandvadászat, már elsőre is elég őrültnek tűnik. Az esemény keretein belül a résztvevők regisztráció után tizenöt fős csapatokba rendeződnek (ebben segít a honlap, meg a nem hivatalos facebook-csoportok), majd hagyományosan augusztus első szombati napján kapnak egy kb. kétszáz tételes angol nyelvű feladatlistát — a fenti néhány példa is az elmúlt évek listáiból származik –, amiket a résztvevőknek egy hetük van teljesíteni, majd erről fotót vagy videót készíteni, és azt feltölteni a honlapra, így a vad kalandok fennmaradnak az utókor számára is. 

A legelső GISH-t 2011-ben rendezte az azóta is főszervező Misha Collins színész (akinek a legismertebb szerepe az Odaát Castiel angyala, amiért bizony a listán is jócskán akad Odaátos tétel), aki egyetemista korában szerette meg a kalandvadászatokat, és a legelső GISH-t figyelemfelkeltő akciónak szánta az Odaát népszerűsítésére. Utóbbi annyira jól sikerült, hogy 2012-ben a Guiness rekordok könyvébe is bekerültek a majdnem tizenötezer résztvevővel, 2016-ban viszont már ötvenezren vettek részt a játékban, az alapítás óta eltelt kilenc év során pedig számtalan világrekordot megdöntöttek. Collins-nak emellett szívügye az adakozás és a jótékonyság, ezért a sok őrültség mellé ugyanannyi jócselekedet is társul.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért is vállalkozna magától ilyenre az ember? Az egyik lehetséges válasz, hogy a kalandvadászat végén egy titkos zsűri pontozza a beérkezett fotókat és videókat, és a legtöbb pontot kapott nyertes csapat elutazhat egy érdekes helyszínre Collinsszal: voltak már horvát kalózhajón, skót kísértetjárta kastélyban, és viking stílusú hidroplán-túrán Vancouverben. (A győztesek útját és az esemény rendezési költségeit a regisztrációs díjból fedezik.) Emellett évről évre kiadnak egy albumot is a legjobb képekkel, így sok csapatnak az a célja, hogy egy-egy jól eltalált megoldással bekerülhessenek a képeskönyvbe.

„Kanapészörföltem” = beborultam egy felfújható fotelról a Dunába

A másik, valószerűbb és gyakran hallott válasz az, amit a GISH ad a résztvevőknek: azoknak, akik vállalkoznak az értelmetlen mértékű fájdalomra és szenvedésre (még most is fáj minden tagom, ha arra gondolok, hányszor estem bele a Dunába – a felfújható fotel nem jó szörfdeszka), segít visszanyerni az emberiségbe vetett hitét, és hihetetlen önbizalomturbóként hathat rájuk. 

A legelső vadászatom legelején még féltem, mikor vadidegeneket kellett megkeresnem különösebbnél különösebb dolgokkal. Például mert postagalambbal kellene elküldeni egy üzenetet; vagy csókolom, wombat-ürülék nincs esetleg? Várat kellene építeni belőle. De aztán ezt a hozzáállást elmosta, hogy láttam, mennyire segítőkészek is az emberek. A feladatok teljesítése közben hatalmas adományok gyűlnek össze évről évre változatos jótékonysági célokra (legyen szó esőerdők megmentéséről vagy csontvelődonor-feliratkozásokról), emellett a mindennapi kedvességek legalább akkora szerepet kapnak a feladatok között, mint az őrültségek. Így lehet, hogy a csapatommal például fagyit vittünk egy rendőrőrsnek, voltunk öregek otthonában mesét olvasni, és megvendégeltünk egy buszmegállónyi embert friss kávéval (kalóznak, tündérnek és hasonlóknak öltözve, természetesen). 

A GISH jó ötletnek tűnt hat éve, mikor először csatlakoztam; azóta megalakult, és sajnos fel is oszlott az első teljesen magyar résztvevőkből álló csapat, így most megint egy nemzetközi társaság részeként veszek részt benne. Időközben megtanultam, hogy ha az ember szépen kéri, kap kölcsönbe ingyen búvárruhát teljesen ismeretlenektől; a vidékről összegyűjtött bakelit-lemezeket egy kedves buszsofőr kézbesíti Pestre; és az 501-es légió is mindig nagylelkűen kölcsönadja a birodalmi rohamosztagosait, ha vezetni kell egy metrókocsit vagy füvet kell kaszálni a szentendrei Skanzeban. 

És hogy miért írom most ezt a cikket? 

Természetesen a feladatért járó 21 pontért, mi másért. 

Losonczki Eszter Lilla