Bár biztosan most sok elvetemült rajongó felszisszen, sajnos Az új nemzedék sem mentes a sorozatoknál található hibáktól, vagyis a hatodik évad esetében attól, hogy a történet kezd kissé megfáradni. Bár megannyi remek epizód bukkan fel a történetben, köztük az egyik kedvenc több epizódos átívelő szálam is, de mégis, érződik már, hogy a készítők saját korábbi ötleteiket adják elő, csak éppen új köntösben.
Data (Brent Spiner) a tizenkilencedik században ragadt, miután idegen lények visszamentek a Földre, ebbe a korba, azért hogy kiszívják a lakosság szellemi energiáját. Guinan (Whoopi Goldberg), azonban figyelmeztette Picard kapitányt (Patrick Stewart) és legénységét, ráadásul többen vissza is tértek a múltba, hogy helyrehozzák a dolgokat. Ezúttal a legénység tagjait több, magányos küldetésen vesz részt, olykor igen kétes kimenetellel, például Picard a kardassziaiaknál hajt végre titkos akciót, aminek nem várt végeredménye lesz, míg Deanna Troi (Marina Sirtis) a romulánoknál „vendégeskedik”.
Ugyanakkor az évadban akad végre egy valódi és rendes romantikus szál, méghozzá Picard kapitány és az Enterprise-ra érkező vezető térképész, Nella Daren (Wendy Hughes) között. Sajnos a TNG nem bővelkedik szerelmi szálakban, jóval meg pláne nem büszkélkedhet, így, hogy a hatodik évadra kaptunk egy igazán szépet, ugyanakkor szívbemarkolót, kissé keserédes szájízt hagyott maga után.
Végre valahára többet tudtunk meg Guinan múltjáról és népéről, és a sok évaddal ezelőtt elejtett félmondatok most igazán értelmüket nyerték. A tizenkilencedik században játszódó duplaepizód nagy kedvencem a sorozatban, az egésznek van egy bájos felhangja, miközben nagyon is reflektál a jövőre – amúgy meg rendkívül ügyesen van benne kezelve az ok-okozati összefüggés az időutazás esetében. Ugyanakkor picit szomorú is vagyok, mert nagyon ritkán tudunk meg valamit Guinanről, miközben rengeteg potenciál van a karakterben.
Az évad alatt kapunk egy igen fura, és szerintem zavaró epizódot, amikor a kapitány mesterséges szíve okozza a galibát, amire Q válaszul olyan potenciális lehetőségeket mutat Picardnak, ami ugyan érdekes, meg tök jó volt nézni, de valójában semmi értelme – egyszerűen egy sima, megfáradt filler ez, egy ötletkezdemény, ami nem kapott rendes kidolgozást.
A hatodik évadban számos sztárvendéget is köszönthettünk, de azt hiszem mindenki akkor sikított fel igazán, mikor a TOS szériából már jól ismert Montgomery Scottot (James Doohan) láthattuk viszont. Sajnos ennek az epizódnak sem volt se füle, se farka, ugyanakkor egy fantasztikus és bájos utazásra invitált minket a múltba, egy igazi közönség kedvenc karakter oldalán.
Ez az éved ismét egy cliffhangerrel ért véget, és bár igen drámaira sikeredett, én valahogy mégsem éreztem kétségesnek a végkimenetelt.
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!