A horrorokban mindig sokkal jobban tudunk az olyan személyek miatt aggódni és szurkolni neki, ha tényleg csak a körülmények áldozatai és csak azért lettek kipécézve egy őrült vagy éppen egy nem földi entitás által, mert rossz helyen voltak és rossz időben. Na, mai filmünk főhősei ezt éppenséggel nem mondhatják el magukról.
A film elején egy hölgy elég bizarr módon elhalálozik, hátra hagyva maga mögött egy fekete borítékot. Nagyjából egy év elteltével három iskolai jóbarát Sid (Marcus Thomas), Kira (Josie Meren) és Harris (Dominic Purcell) éppen eléggé részegen úgy döntenek, hogy egy temetőben folytatják tovább a bulizást. A hangulat akkor vág a tetőfokára, amikor megtalálnak egy bizonyos fekete borítékot és jóhiszeműen felolvassák a benne lévő versikét Ezek után persze mindulnak a furcsábbnál furcsább események, kiderül ugyanis hogyrájuk szálltak azok a szellemek, akiknek a sírján táncoltak és ahogy tlik az idő, annál erősebbek lesznek. Mikor a Harris-en lévő entitás már a feleségét Alisont (Clare Kramer) is bántja, eldöntik hogy ha kell de erővel űzik vissza a lelkeket a sírba.
Annak ellenére, hogy a film remek alappal dolgozik és a hangulatot is az idő legnagyobb részében sikeresen fenn tartotta, egy alapvető hibát elkövetett: nem lehet a főhősöket sajnálni. Bár vannak olyan alkotások is – nem is egy – ahol az idióta személyek magukra hozzák a bajt, azok azért a legtöbb esetben hormon fűtötte tinik vagy fiatal felnőttek. Harrisék ellenben már felnőttek és azt várná tőlük az ember, hogy ahhoz is mérten cselekszenek.
De nem, mert ők inkább hulla részegen egy temetőben bóklásznak, majd kvázi halottgyalázást és sírrongálást követnek el, hogy végül egy kétes eredetű verssel a nyakukba szakítsák a szellemek haragját. jó, persze a rosszabb dolgok megvannak magyarázva azzal, hogy azok a lelkek akik üldözik őket egytől egyig őrültek voltak életükben – de ez akkor sem menti fel őket a fentebbi vádak alól, főleg hogy egy ártatlan személyt is bevonnak az egészbe.
Amiben viszont nagyon jó a film, az a hangulat és a szellemek erejének a magyarázata; eleinte ugye csak kisebb, normális esetben fel sem tűnő dolgokkal kezdődik és ahogy telik az idő (teliholdtól teliholdig) úgy nő az erejük és vel együtt az, hogy mire is képesek. Az alkotók nagyon szépen kihasználták a műfaj és a meglévő helyszín adta lehetőségeket és ezzel együtt a parafaktort is lehető legmagasabbra próbálták csavarni. Nem mindig sikerült neki, de legalább próbálkoztak.
A The Gravedancers egy elég jó kis hétvégi nézésre való horrorfilm anyi különbséggel, hogy egy idő után már a szellemeknek kezdesz el szurkolni az élők helyett, de ez még, ismerve a filmet – megérthető.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
