Oldal kiválasztása

„Honnan tudjuk, hogy valami életre kel?
Az embernek elakad a lélegzete.”

Minden történetnek megvan a maga egyedi hangja, saját üzenete, amelyet az író szorgosan belesző a betűk tengerébe. Megkomponálja, megformázza a szavakat, faragja a mondatokat, hogy egy szépen megalkotott csodát tálaljon az olvasói elé. És A könyvtolvaj pont egy ilyen fantasztikusra faragott történet.

Írhatnék arról, hogy mennyire szépen összeszedett az egész, s hogy mielőtt könyvként megszületett volna egy igen hosszadalmas kutatómunka előzte meg, sok-sok átírással és javítgatással együtt. Gondolom ez mind így igaz, mégis ez a történet nem a mögötte megbúvó áldozatos munka miatt foglal el különleges helyet a lelkemben, hanem azért a történetért, amit átadott számomra. Ezáltal nem is igazán érzem helyénvalónak, hogy technikai oldalról közelítsem meg. Ez a történet sokkal inkább érzelmi megközelítést kíván magának, a maga kegyetlen és gyötrelmes valóságával és a benne megbúvó megannyi szeretettel. Fantasztikus alkotás. Nem szeretném és nem is fogom keresni a hibáit. Biztos vagyok benne, hogy vannak (többen meg is találták már ezeket), mert nincs hibátlan alkotás, de az biztos, hogy a múlt megannyi hibájának elkövetése adta a lehetőséget arra, hogy ez a történet megszülethetett. Számomra egy olyan lélekmese, amely a könyvespolcom kiemelt darabja innentől.

Liesel Meminger egy tízéves kislány a II. világháború kezdetén, és éppen egy vonaton utazik leendő nevelőszüleihez, amikor az öccsét magával viszi a Halál. Liesel története, utazása, kalandjai, az őszinte érzései és a könyvek iránti szenvedélye itt kezdődik, egy vonaton, ami éppen a jövője felé zakatol.

Nem gondolom, hogy újat mondok bárkinek is azzal, hogy a II. világháború kegyetlen és igazságtalan volt. Kérdezhetnénk, hogy melyik háború volt a történelem folyamán valamikor is igazságos, hiszen minden háború megköveteli a maga áldozatait, és az árat általában nem azok fizetik meg, akik a kirobbanáson munkálkodtak. Vagy mire ők fizetnek, addigra megannyi ártatlan életet követelt már magának az öldöklés.
Amit ez a történet ad az olvasónak, az egy színtiszta érzelmi hullámvasút. Zusak mesterien komponálta meg a történetet. Igazán jó döntés volt, hogy mesélőnek magát a mindentudó, sokszor érzelmesen, de olykor igazán felsőbbrendűen viselkedő Halált választotta, míg főszereplőnek egy ártatlan, szőke hajú, barna szemű, jólelkű kislányt. Egy olyan kislányt, akinek igazából semmi ráhatása nem volt a háború kimenetelére, ő csak követte a számára kijelölt utat. Hűen mutatta be a náci Németországot, az ott élő emberek mindennapi küzdelmét az életért, azt, hogy hogy szakadt ketté egy ország, hogy vált polgárból üldözötté a saját népének fele. Hogy lehet, hogy egyik nap német az ember, de másnap már csak egy üldözött zsidó. Hogy lehet, hogy egyik nap kedvesen köszöntöd a szomszédodat, de másnap már rettegve és óvatosan válogatod meg a szavaidat, hiszen hiába nem vagy zsidó, mégis zsidóbérencnek és a rendszer ellenségének tartanak, ha csak egy kicsit is segíteni próbálsz az elnyomottakon. S ezt persze meg is torolja az eszmét hirdető és követő rendszer. Hogy történhetett ilyen? Hogy?
Ezek és még megannyi kérdés cikázik a fejemben, mert úgy gondolom, hogy ilyennek nem szabadott volna megtörténnie.

Amikor szóba kerül a II. világháború és a náci Németország, az embereknek talán nem az az első gondolata, hogy mennyire megszenvedte ezt az értelmetlen háborút az átlagpolgár is. Nem az jut eszébe talán, hogy hamis eszméket kellett vallaniuk, ha nem akarták bajba sodorni magukat és a családjukat. Közben pedig az író pont ezt ragadja meg és vágja az arcunkba azon a csodás szépirodalmi nyelven. Mert kétségtelen, hogy gyönyörűen fogalmazott az egész történet. Tele van olyan mondatokkal, olyan megfogalmazással, amiről az jut eszembe, hogy ez a könyv nem szimplán mesél, hanem eldalolja nekem a maga édes-bús történetét.

Forrás: judyt_olvasosarok (instagram)

A karakterei egyszerűen példaértékűek. Életre hívott egy gyereket, egy apát és egy anyát – csak hogy a legfontosabbakat említsem –, akik bár nem mondják, nem beszélnek róla, de nem értenek egyet a német társadalomra erőltetett gondolatokkal. Ezek az emberek annyira hittek a saját eszméikben és hallgattak a saját szívükre, hogy ezért mindent hajlandóak voltak kockáztatni. Óvatosan, a külvilág felé mást mutatva, de követték a saját elveiket. Rosa és Hans Huberman személyesíti meg azokat az embereket, akik bár csendben és titokban, de ellenálltak a Führer eszméinek. Ez a két karakter emléket állít minden embernek, akik kockáztatni mert azokban az években.
Zusak fantasztikus módon bontja ki és mutatja be az emberi lélek szenvedését, az igazságosság keresését, a szeretetet és a törődést, valamint azt, hogy a borzalmak ellenére mégis vidámság tudott költözni az emberek szívébe. Mindezt egy tizenéves kislány lelkén keresztül, aki bár elvesztette vérszerinti családját, de talált magának egy másikat.
És ott van még Max. A kedves fiatalember, akinek egyetlen bűne az volt, hogy zsidónak született. Mekkora lelkierőre lehet szüksége egy embernek ahhoz, hogy el tudja viselni, hogy még a semminél is kevesebbre tartják, hogy meggyalázzák emberi méltóságában, hogy mások jóindulatára szorul és közben attól retteg, hogy ezeknek a jóembereknek kockázatot jelent és bajt hoz rájuk. Max emléket állít az áldozatoknak, a menekülőknek.
Zusak remekül építette fel karaktereit, és igazi emberi érzelmekkel ruházta fel őket. Szereplői mélyek, szerethetőek, egytől egyik különbözőek, szinte megelevenednek a lapokon, annyira élettel teliek.

A könyvtolvaj egy páratlan alkotás, amely megmutatja, hogy a II. világháború elszenvedői között ott voltak az átlagemberek is. Kétségtelen, hogy az üldözött, megkínzott zsidóknál többet senki sem szenvedett. Kétségtelen, hogy a II. világháború során megannyi értelmetlen haláleset történt, amin már nem lehet javítani, amit nem fog semmisé tenni a bocsánatkérés, a megemlékezés és a koszorúzás. Azonban Zusak könyve és az ehhez hasonló történetek mindig el fogják gondolkodtatni az olvasót, bele fog mélyedni és gondolatai nem csak a felszínen fognak játszani, hanem látni fogja, a II. világháború jóval összetettebb és kegyetlenebb annál, mint ami először eszünkbe jut róla.

Vigyázat! Ez a könyv, ez a történet képes arra, hogy teljesen magába olvassza az olvasóját. Nem egy olyan történet, amin nevetve és kacagva libbensz át, pont emiatt haladhattam vele én is igen lassan. Többször megríkatott, volt, hogy oldalakon keresztül sírva olvastam. Egy igazi lélekölő darab. Mégis a maga őszinteségével együtt egy csodálatos alkotás, amit csak ajánlani tudok. Azonban fontos tudni, hogy ennek a könyvnek a középpontjában egy tizenéves kislány áll. Nem a II. világháború, nem a zsidóság, nem a koncentrációs táborok, hanem egy kislány élete. Egy kislányé, aki megszerette a könyveket. Nem egy tényfeltáró kutatómunka vagy történelmi dokumentáció. Ez egy regény. Nehéz történet, valószínűleg meg is fog gyötörni, de azt gondolom, hogy legalább egyszer mindenkinek érdemes lenne elolvasni.

Apropó, a tizenöt éve megjelent könyvből Brian Percival rendezésében készült film is, melyet 2013-ban mutattak be. A filmről Orlissa értékelőjét → itt ← olvashatjátok.