Mikor megtudtam, hogy kedvenc Hitman-em, Timothy Olyphant, és a komédiakirálynő Drew Barrymore, egy zombis vígjátéksorozatban játszik együtt, bizony nem kellett sokáig győzködni, hogy rákattanjak a szériára, ami gyakorlatilag azonnal magával ragadott és 3 évada alatt nem is eresztett. A Santa Claritába tett rövid, nyári látogatásom beszámolója következik.
A történet szerint Sheila (Drew Barrymore) egy nap rosszul lesz és egy megállíthatatlannak tetsző hányásrohamot követően zombiként éled újjá, férje Joel (Timothy Olyphant) nem kis döbbenetére. Ezzel véget is ér megszokott, békés, amerikai középosztálybeli életük, melyet addig a lehető legteljesebb boldogságban éltek, lányukkal, Abbyvel (Liv Hewson), ingatlanügynökökként. Ettől kezdve idilli világukat hullák és vérfoltok szegélyezik, nomeg Sheila napi élelmezésének problémái. Ha eddig azt hitted, hogy egy jóféle és valóban teljes kiörlésű kenyeret nehéz felhajtani, gondolj arra, milyen nehéz lehet például egy „magányos, ifjú Hitlert”, akit valóságos társadalmi jótétemény – nos – megenni. Sheila és Joel azonban figyelemre méltóan gyorsan alkalmazkodik az új helyzethez, náluk már csak tinédzser lányuk veszi jobban az akadályt. De kénytelenek bevonni a kissé furcsa szomszéd srácot, Ericet (Skyler Gisondo) is, aki hála széleskörű tudományos érdeklődésének, a csapat agyaként keresi a megoldásokat, amikor épp nem Abbyvel keverik bajba magukat. Természetesen a gyilkosságok és eltűnések a hatóságoknak is feltűnnek, a zombik nyomába egy középkori lovagrend ered, mindennek tetejébe pedig még a zombilét sajátosságaival is meg kell birkóznia a családnak. Több-kevesebb sikerrel.
Bizarr. Meghökkentő. Abszurd. Ezek az első szavak, amelyek a Santa Clarita Diet koncepciója alapján eszembe jutnak. Ja igen, és az, hogy halál vicces. Mert lássuk be, a zombitémára láttunk már ezer feldolgozást, egyik jobb, mint a másik, de a legtöbbje komor, mélabús horror – ami persze a tematika alapján, nem is csoda, kiváltképp, hogy a legtöbb koncepció embermivoltukból kifordult, őrjöngő élőhalottakkal dolgozik. Ezt a matériát fogta és csavarta meg alaposan a Santa Clarita Diet.
Vett egy hétköznapi, békés, boldog családot – és gyilkost csinált belőlük. Ez könnyebben lehetett volna dráma, mint vígjáték, de szerencsére az alkotók biztos kézzel formálták anyagukat, anélkül lavírozva a groteszk határmezsgyéin, hogy valaha is az ízléstelenség mocsarába süllyedtek volna. A legmegdöbbentőbb azonban az, hogy bár soha nem feledkezik meg magáról és a sorozat teljes időtartama alatt megmarad komédiának, ennek ellenére sikerül kellő érzékenységgel és fajsúllyal kezelnie a helyzettel szükségképpen együtt járó bonyolult lelki folyamatokat, noha nem ás a mélyükre. Épp csak karcolja, felvillantja azokat, és már lendül is tovább, ami úgy gondolom, jócskán hozzáad ahhoz, hogy a sorozat elejétől a végéig élvezhető marad, mert bevallom a koncepcióhoz kapcsolód legnagyobb félelmem az volt, hogy idővel Santa Clarita napfényes egét is beárnyékolják a zombi-toposzra oly jellemző sötét, gondterhes fellegek. Azonban ez a széria ügyesen kikerüli a lépten-nyomon felbukkanó, kínálkozó darkos kátyúkat.
Ami a karaktereket illeti, véleményem szerint egyikük sem jár be a 3 évad alatt kiemelkedő karakterfejlődési ívet, épp csak a szükséges mennyiségben és minőségben alkalmazkodnak az új helyzethez, ez azonban bőven elegendő ahhoz, hogy hiteles legyen az adott színvonalon a sorozat. A legnagyobb változás természetesen Sheilát éri, aki zombi-mivoltából kifolyólag egészen más lesz, mint emberként, – olyan, amilyen mindig is lenni akart – de mivel gyakorlatilag a sorozat 10. percéltől zombi, a néző ezt épp csak említés szintjén tapasztalja. Zombiként már csak a szükséges, kiigazításokat teszi meg azért, hogy amennyire lehet, képes legyen családjával együtt a normális világ része maradni. Az a tény, hogy innentől emberhúson él, nem okoz számára megterhelést és kihívást, azon túl, hogy szupermarketben ez az élemiszer nem kapható. Ebből a szempontból nézve talán Joel az, aki számára nagyobb kihívást jelent a helyzet, mivel számára nem válik szükségletté a gyilkosság, de jó férjként igyekszik mindenben támogatni feleségét, és meg kell fejlődnie a békés családfenntartóból a gyilkos/embervadász utat.
Itt érzem fontosnak kitérni arra a nem kevéssé abszurd tényre, hogy talán a Santa Clarita Diet mutatja be az egyik legreálisabb módon egészséges párkapcsolati modellt, amit vásznon valaha láttam. Mivel hivatásom szerint segítő szakmában dolgozom és kiemelt területét jelenti érdeklődési körömnek a párkapcsolatok világa, szakirodalom alapján felmérve is – leszámítva a gyilkosságot és emberevést – valahogy így néz ki egy egészséges párkapcsolat, ami a való életben is előfordulhat. Ez pedig úgy emberként, mint szakemberként, nem kis megdöbbenésemre szolgált egy zombis-sorozatban. Hogy csak néhány apróságot említsek: Sheila és Joel emberként is alkalmazkodik egymáshoz, kiemelt szerep jut életükben a párkapcsolatuknak. Próbálják egymás változásait megérteni és együtt fejlődni, amellett, hogy van saját életük is. Konfliktusaikat éretten és higgadtan igyekeznek megbeszélni, az azok alapját jelentő különbségeket ítélkezésmentesen elfogadni és megbeszélni. Egyéni céljaikat igyekeznek a társukéval és a párkapcsolatukkal összeegyeztetni, valamint azok megvalósításában egymást támogatni. És amint az a sorozatban is elhangzik: A kapcsolatuk nem adomány, hanem húsz év kitartó munkájának az eredménye, amit tudnak – és nem vesznek magától értetődőnek!
Visszatérve a karakterekhez Abby az, aki bár nem száll be a családi embervadász-bizniszbe, és inkább csak balhés viselkedésén látszik meg, hogy valamelyest megviselik a szüleivel – főleg édesanyjával történtek –, valójában mintha az útjára találna rá a helyzetben. Ami azt illeti, talán épp az ő laza és belevaló karaktere lett a kedvencem. A karakterfejlődések közül legmegdöbbentőbb talán az, hogy a szomszéd, kissé félénk Eric milyen zökkenőmentesen áll át és kapcsolódik be a zombi-szomszéd világba. Rajtuk kívül számos más érdekes, de egy-két fő karaktervonásra felépített mellészereplő színesíti a sorozatot, akik ily módon funkciójukban maradnak, de a szükséges minimumot adják csak hozzá a főszálhoz.
Ami színészi játékot illeti, az hibátlan. Drew Barrymore a tőle elvárható módon, kiváló komika, Timothy Olyphant szerethetően kissé sete-suta jószándékú férj, az Abbyt játszó Liv Hewson telitalálat a kissé flegma, de talpraesett, szülei idegrendszerét a szükséges minimumon megviselő kamaszlánynak, az Ericet alakító Skyler Gisondo pedig az esetlen nerd szerepére, aki ennek ellenére hasznos tagja a csapatnak.
Végezetül néhány szó a cselekményről. Szerencsére a Santa Clarita Dietnek nem csak a komédia vs. dráma csapdáit sikerült elkerülnie, hanem az ellaposodás és kifulladásét is. Épp ezért nagy szívfájdalmam, amiért lezárták a sorozatot. Szerintem még bőven lehetett volna benne két-három jó évad, de az is igaz, hogy sikerült elfogadható és koherens lekerekítést adniuk a történetnek, ami később nem biztos, hogy ilyen jól ment volna. Tehát keserű a búcsú, de nincs hiányérzetem.
Hogy rosszat is mondjak a sorozatról, az talán az, hogy gyakorlatilag az 1. évad 2. részétől voltak benne kiszámítható fordulatok, amelyek egyszerűen nem lehettek másképp, ha a sorozat a kijelölt zombi-komédia pályán kíván maradni. Nagyobb baj talán, hogy egy idő után nem csak a fordulatok váltak kiszámíthatóvá, hanem más cselekményelemek, poénforrások is, amelyek kevésbé a pályán maradást, mint inkább a sematikusságot követték. Mint amikor egy sokat nézett/hallgatott stand upos humorára már ráéreztél. Valójában lehetett tudni a csattanót a poén végén – mégis csattant, mégis nevettetett, és ezért nem vált unalmassá, ezért nem vagyok rá mérges.
Mindazonáltal mindazoknak, akik úgy döntenek, hogy ezen a nyáron látogatást tesznek Santa Claritába a sorozat mellé nem ajánlom a véres steaket és arra is érdemes számolni, hogy furcsán bizarr színezetet kap a hétköznapi élet jó pár aprósága, mint az, ha a párod kedveskedve megharapdálja a fülcimpád…
Szerző
-
Szerkesztő
“Ha az elme gondolatokra éhes, legyenek éles fogai” – mondja Volys a sárkány a Bamarre hercegnőiben.
Korábbi cikkek
Film2021-12-0410 vidám film déli depresszió ellen
Akciófilm2021-08-24Lőpor turmix (2021)
Évadértékelő2021-08-08Lucifer az Újvilágban – 5. évad kritika
Dráma sorozat2021-06-10Lucifer 1. évad – évadértékelő
