Szeretek új alkotókkal ismerkedni. Olyan ez, mint amikor egy új, eddig még nem próbált ételt kóstol az ember. Várakozással és cseppnyi félelemmel vág bele. Reméli, hogy ízleni fog, amit kap. Hát én is valahogy így érzem magam mindig egy új alkotó első könyvével. Várakozással, pici félelemmel, de nagy nagy izgalommal nyitom ki az első oldalon.
És ilyen izgalom volt bennem akkor is, amikor már tudtam, hogy a következő olvasmányom egy eddig ismeretlen írónő, Megyeri Judit Rózsakői rejtélyek sorozatának nyitókötete lesz, a Holttest az Ambróziában.
Magával a kötettel többször találkoztam az elmúlt időben. Szembejött már velem a molyon sokszor, a NewLine kiadó csoportjában a facebookon, de Édesanyámnak is van egy példánya a kötetből. Aztán eljött a pillanat, végre kezembe vettem, felütöttem az első oldalon és szinte már a legelején mosolyt csalt az arcomra azzal a résszel, hogy „Május végéhez képest meglepően hideg volt az idő…”, mert eszembe jutott, hogy május 31-én konkrétan meg akartam fagyni. És azt kell mondanom, hogy ez a könyv rengeteg olyan apró momentumot sorol fel, amikkel egyre jobban és jobban belopta magát a szívembe. Csak hogy párat említsek: május végi hideg, Svédország, Páfosz (Ciprus), ír származás. Csupa olyan dolog, amik valahogy, valamilyen módon kapcsolódnak az életemhez. Így jó igazán könyvet olvasni, amikor ilyen apróságok megfogják az embert. És akkor még nem is beszéltem magáról a történetről.
Mert hát a történet sem rossz, sőt. Abonyi Flóra nem rég vált el hűtlen férjétől, mondott fel a munkahelyén, most pedig éppen Rózsakőre utazott apja kérésére, hogy felügyelje a családi kávézó működését, amíg ő elutazik Svédországba egy gyalogtúrára. Ám Flóra már az első napon belecsap az élet közepébe, amikor nyitás után egy holttestet talál az Ambróziában. Természetesen a rendőrség rögtön azokat teszi meg feltételezett tettesnek, akiknek kulcsa van a kávézóhoz és nincs alibijük előző éjszakára. Naná, hogy a lány is közéjük tartozik. Ekkor jön a képbe Flóra volt iskolatársa, Benjamin Burke, az ír felmenőkkel rendelkező magánnyomozó, aki végül eléri, hogy a lány felbérelje az apja és a saját ártatlanságának bizonyítására. És ekkor kezdődnek a kalandokkal és veszélyekkel teli napok, amikor közös nyomozásukba kezdenek. Vajon sikerül bizonyítaniuk a lány és apja ártatlanságát? Megtalálják közösen a gyilkost? És vajon milyen titkokra bukkannak még rá együtt?
A cselekmény nagyon jól adagolt, folyamatosan fenntartja az olvasó figyelmét. Egyfolytában váltakozik az alacsonyabb és a magasabb pontok között, teljesen úgy, mintha az ember egy erdei túrán venne részt. Ritkán szokott olyan lenni, hogy egy könyv miatt hajnalig le se hunyom a szemem. Hát emiatt a könyv miatt bizony órákon keresztül ébren maradtam, mert annyira izgalmas volt, annyira tudni akartam, hogy mi van a következő oldalon és igen, előjött nálam a „csak még egy fejezetet” olvasószindróma. Ehhez – biztos vagyok benne, hogy – az írónő stílusa is hozzájárult, amit röviden és tömören úgy tudnék jellemezni, hogy brutál jó. A mondatai szépek, tiszták, a mondanivalója érthető. Nem dagályos, jól használja a magyar nyelvet. Amolyan igazán olvasóbarát módon.
További igen erős vonala a könyvnek, hogy egyszerre két szálon fut a cselekmény. Két külön történet bontakozik ki a lapokon. Végig követhetjük Flóra és Ben nyomozását, majd minden fejezet végén elkísérhetjük Grétát és Marcit közös útjukon. A kérdés elég sokáig lebegett a fejem felett: Vajon hogy függ össze a két cselekményszál és mikor fog végre összefonódni egy kerek egésszé. De megérte kivárni. Judit nagyon jó érzékkel csepegteti az információkat az olvasónak, de meghagyja azt az élményt is, hogy ő maga jöjjön rá bizonyos dolgokra.
Ami még tetszett, hogy a rózsa egy visszatérő motívum a kötetben. Ott van a rózsa a sorozat címében, a történet helyszínének nevében, Flóra illatában, a városban található parkban, sőt a borítón is ott egy rózsa. Rózsák, rózsák mindenhol.
Azonban hozzá kell tennem, hogy az izgalmakkal teli történet és a jó fogalmazás mellett sem lehet minden tökéletes. Találtam a sztoriban pár apró, logikai bukfencet is, ami mellett nem tudtam elmenni. Igazából mindegyik magyarázható valamilyen módon, de azért felmerült bennem pár kérdés, ami például Flóra válására irányult vagy éppen a Ben és Flóra között megkötött szerződésre.

Forrás: judyt_olvasosarok (instagram)
A karakterek pedig, nos hát végre olyan karakterekkel találkoztam, akik érzéseket váltottak ki belőlem. A két főszereplőben, Flórában és Benben az a közös, hogy mindketten eléggé leamortizált állapotban vannak a könyv elején. Ez jó, mégpedig azért, mert innen lehet őket szépen felépíteni és összerakni. Flóra a válása miatt van padlón, míg Ben egy múltbeli ballépés miatt egészen közel sodródott az anyagi csődhöz, közben pedig az erkölcsi értékrendjével sem nagyon tudja összeegyeztetni ezt a ballépését. Először nem kedveltem annyira őket, de ahogy megismertem a két karaktert, a hibáik ellenére megszerettették magukat velem.
Aztán ott van Alex és Liza párosa. Alex Ben barátja, míg Liza Flóra barátnője. Mindketten elég harsányak, keveset is szerepelnek a könyvben. Szerethetőek, viszont nekem egy kicsit túl sok volt mindkettő, még abban a pár jelenetben is.
Aztán ott van még két karakter, Saci és Márk. Mindkettő rettentően unszimpatikus volt. Előbbi az a tipikus túl sokat képzelek magamról dáma típus, míg a második egy nagyon negédes, mézesmázas jellem, amitől elkapott az undor érzése.
Szóval szerintem a történetvezetés mellett a karakterformálás is nagyon jól sikerült.
És most a technikai részek. A borítóválasztás kifejezetten jó. Kellemes óvárosi utcarészlet, ahol az ember szívesen sétálgat (vagy talál egy holttestet). Bár én az Ambrózia környékét nem pont így képzeltem, de mégis jó ránézni. A borító egyetlen hibája, hogy – bár a digitálisan megtekinthető borítóminta világos, a fizikai nyomaton – a cím jobb alsó sarkában a feketével nyomott rózsa beleveszik az utcaképbe és nem igazán látni, illetve számomra picit zavaró, hogy a sorozatcím nagyobb figyelmet kap, mint a kötet címe.
A szerkesztésre pedig nem lehet panasz. Kevesebb, mint tíz olyan hibát találtam, ami megakasztotta az olvasást egy pillanatra. Ezek sem voltam farkashibák, inkább csak elmaradt névelők, illetve véletlen lemaradt, kimaradt betűk voltak. Ezek mellett pedig a fejezetek hosszúsága is pont ideális. Se nem túl hosszúak, de nem is túl rövidek. Olyan pont jók.
Összességében egy teljesen jó élmény volt ez a történet, ez a könyv. Bármikor máskor is szívesen fogok az írónőnél fogyasztani és kényeztetni az elmémet és a lelkemet. Apropó, míg el nem felejtem, a cselekményben vannak bizony 18+-os részek is, úgyhogy én mindenképpen felnőtteknek ajánlom olvasásra. Szórakoztató, izgalmas és megvan az a jó képessége, hogy beszippantja az olvasót.
Szerző
