„Vannak dolgok, amiket nem lehet leírni. Azt a szörnyű magányosságot. Mint a halálban, mint a szerelemben.”
Sara Collins gyönyörű, megtévesztően romantikus borítóba csomagolt első regénye egyszerűen zseniális. A Frannie Langton vallomásai egy különleges nő megrázó és elgondolkodtató történetét meséli el.
Frannie Langton, a hajdan rabszolgasorban élő cseléd ellen brutális kettős gyilkosság a vád: a hatóságok szerint megölte gazdáját, a tudós George Benhamt és annak különc francia feleségét, Marguerite-t. Sorjáznak a terhelő tanúvallomások, melyekben Frannie csábítóként, boszorkányként, mesteri cselszövőként és szajhaként jelenik meg.
Frannie azonban azt állítja, hiába múlik rajta az élete, képtelen felidézni, mi történt azon a végzetes éjszakán. Van azonban valami, amit el tud mondani: saját, kiszolgáltatott és hányattatott életének történetét, mely egy jamaikai ültetvényen kezdődött, ahol gazdája, egy velejéig romlott tudós szörnyű kísérleteiben segédkezett, és amely könnyen lehet, hogy az akasztófán ér véget.
Vallomása megpecsételheti a sorsát, ugyanakkor az igazság olyan bűnöket is leplezhet, melyek borzalmasabbak akár a gyilkosságnál is…
A Frannie Langton vallomásai egyrészt lélegzetelállító első regény, másrészt pedig egy olyan nő jellemrajza is, akinek sorsát a saját tettei alakítják egy olyan világban, amely az elpusztítására tör.
Fantasztikus első könyv, le a kalappal az írónő előtt.
Engem az első oldalaktól kezdve magával ragadott ez a sötét, nyomasztó és megindító történet. Eléggé hasonlít Margaret Atwood Alias Grace-ére, de egyáltalán nem zavaró módon, és így is sikerült megőriznie az egyediségét. Nyilván nem akarom összehasonlítgatni őket, de Frannie helyzetéből fakadóan egy teljesen új nézőpontból közelítette meg a témát, nagy hangsúlyt fektetve a rabszolgaság kérdésére is a szimpla úr-szolga viszony és a nők helyzete mellett.
Érdekes volt, hogy magát a rabszolgaságot is milyen sokféleképpen értelmezte a nyilvánvalón kívül. Megdöbbentő volt szembesülni azzal, hogy nem hivatalosan Londonban is lazán adták-vették az embereket, és hogy mi zajlott a Paradicsom ültetvényen, ahol Frannie a gyerekkorát töltötte. Örültem is, hogy ebbe nem mentünk bele még mélyebben, nekem ennyi is bőven elég volt ahhoz, hogy rátelepedjen a lelkemre.
Frannie nagyon érdekes hősnő volt, főleg így, hogy szinte az egész életén végigkísérhettük, és figyelemmel követhettük a változását. Nagyon szimpatikus volt a tudásvágya, és hogy nem nyugodott bele az elnyomott helyzetébe, hanem változtatni akart az életén. Az is érdekes volt, hogy hiába mert nagyobb dolgokról álmodozni, mégis volt benne egy gát, ami a rabszolgaságból fakadt. Nagyon sajnáltam, amikor elindult egy lejtőn az élete, érezni lehetett, hogy rossz fordulatot fognak venni a dolgok, és nem csak azért, mert nyilvánvalóvá tette az, hogy a bíróságon találkoztunk vele a regény elején. Érdekes volt, hogy milyen kapcsolatot alakított ki Marguerite Benhammel vagy akár többi akalmazottal a házban; Pru, a szobalány egész kellemes csalódás volt a kezdeti viselkedése után.
Marguerite izgalmas karakter volt, de nem igazán zártam a szívembe. Pedig kezdetben olyan ígéretesnek tűnt, de hiába volt a felszínen lázadó és látszólag független, végső soron mégis csak a férje „rabszolgája” volt. Nekem nagyon úgy tűnt, mintha ő is csak a saját céljaira használta volna Frannie-t, ahogy Olaudaht, a színesbőrű bokszolót is, aki korábban a Benham családnál élt. Sajnáltam amiatt, ahogy a férje bánt vele, de ez még nem jogosította fel, hogy ilyen szeszélyesen játszadozzon másokkal.
A cselekmény végig lekötött; szeretem az ilyen történeteket, amikor nem lehetünk biztosak benne, hogy a főszereplő valóban bűnös-e. A tárgyalás izgalmas volt, nagyon jól átjött a feszültség, és látszott, hogy Sara Collins nagyon képben van a témában. Az írónő ugyanis ügyvédként dolgozott, mielőtt írói babérokra tört volna, szóval van gyakorlata a bírósági eljárások terén. Az időnként beszúrt, a gyilkosságról tudósító újságcikkek és jegyzőkönyvi vallomások is ötletesek voltak.
Negatívumként csak annyit tudnék felhozni, hogy nekem egy-két dolog elég kiszámítható volt, aminek érzéseim szerint meg kellett volna lepnie; viszont azért így is sikerült félrevezetnie egy kicsit. A befejezés nagyon hatásos, bár én másra számítottam. Mindenesetre remélem, minél többen megismerték Frannie igazságát is a sok pletyka és vádaskodás után.
Az írónő stílusa magával ragadó, annyira lírai és szép, hogy voltak olyan részek, amikre még egyszer visszatértem, hogy gyönyörködjek még egyet. A korszak hangulatát is tökéletesen át tudta adni, mind Jamaicán, mind pedig Londonban, és imádtam a kis részleteket, amik mégis olyan sokat adtak hozzá az atmoszférához.
Az egész könyv nagyon pontos, elgondolkodtató, és sokszor szinte húsbavágó. Nagyon remélem, hogy Sara Collins még sok zseniális történettel fog megörvendeztetni minket, én biztos tűkön ülve fogom várni. Ha így folytatja, nekem akár az új kedvenc íróm is lehet.
Szerző
- Szerkesztő
Korábbi cikkek
Könyv2022-03-30Boldizsár Ildikó: Amália álmai
Igaz történet alapján2022-03-16Jung Chang: Vadhattyúk
Könyv2022-03-02Leïla Slimani: Altatódal
Könyv2022-02-02Sarah Winman: Csendélet