Több mint 100 filmet vetítenek a We Are One elnevezésű globális online seregszemlén, amely a világ 21 nagy filmfesztiváljának összefogásából jött létre az elmaradó, illetve bizonytalanná vált fesztiválok pótlásaként.
A YouTube videomegosztó oldalon pénteken kezdődött ingyenes, de adományokat gyűjtő tíznapos programsorozatban részt vesz többek között a cannes-i, a velencei, a torontói és a berlini filmfesztivál.
Június 7-ig 35 országból 34 egészestés filmet és 71 rövidfilmet lehet megtekinteni a We Are One YouTube-oldalán. A vadonatúj produkciókat az alkotók mutatják be a vetítést követő online beszélgetéseken. A résztvevő fesztiválok által szelektált válogatásban régebbi alkotások és új művek is szerepelnek.
A különleges fesztivál egy valódi filmes seregszemléhez hasonlatosan működik, bizonyos filmeket első alkalommal mutatnak be közönség előtt. A premiert követően ezek a filmek letölthetőkké válnak, a felhasználók pedig – annak ellenére, hogy a filmek megtekintése ingyenes – adományozhatnak is jótékony célra.
A bevétel egy részét a szervezők közlése szerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és jótékonysági szervezetek kapják.
A szervezők egyik célja a filmfesztiválok eljuttatása olyanokhoz is, akik amúgy sosem járnak fesztiválra.
Szerző
- Blog könyvekről, filmekről, sorozatokról, és minden egyéb jóról az internet gráciáinak digitális tollából!