Összeesküvés elméletek, korrupciós botrányok és ennek következtében eltussolt ügyek, lobbisták, botrányok, gengszterek és illegális üzletkötések, titkosügynökök és tévútra tért kémek. Egy jó akciófilmben vagy sorozatban legalább az egyik elemmel biztosan találkozhatunk, és ez alapján pedig a Netflix 2019-ben kiadott Vagabond című sorozata pedig szinte minden kritériumnak megfelel.

Cha Dal-gon és a többi gyászoló tiltakozik a kormány sajtótájékoztatóján
A fent említett felsorolás alapján tökéletesen illik a Vagabond ( 배가본드) 2019 szeptemberében műsorra került története, melyben egy marokkóba tartó gép légikatasztrófájának abszolút nem hétköznapi történetét meséli el. Cha Dal-gon (Lee Seung-gi – A Korean Odyssey), az unokaöccsét egyedül nevelő filmes kaszkadőr bosszúhadjáratát követhetjük végig, ahogy megpróbálja kideríteni, hogy valójában ki okozhatta szeretett unokaöccsének, Cha Hun-nak a halálát. A Dynamics System Corporation B357-es repülőgépe egy merénylő és a másodpilóta közös akciójának következtében zuhan le, 211 ember halálát okozva ezzel. A robbantás mögött pedig egészen a koreai kormány elnökének kezéig és egy többszáz milliárdos katonai vadászgép beruházásig vezetnek a szálak.
Ám felvenni a harcot a kormánnyal, akinek a kezében van a sajtó és a rendőrség, illetve egy nemzetközi fegyverlobbival, aminek csupán pillanatokba telik CCTV felvételeket és bizonyítékokat hamisítani, belülről mozgatni a rendőrséget és mesterlövészeket nem egy könnyű feladat. Az igazságért Marokkóba utazva Dal-gon az NIS, vagyis a koreai nemzeti titkosszolgálat fiatal női ügynökétől, Go Hae-ritől (Bae Suzy – While You Were Sleeping, Heirs) kér segítséget, aki eleinte ugyan nem hisz a makacs Dal-gon állításainak, de végül ő is átlátja a helyzetet és segít kideríteni az igazságot.
A 16 epizódban rengeteg csavar és fordulat van, az erőviszonyok és az érdekek folyamatosan változnak, a valódi tettes kiléte pedig (nem meglepő módon) csak az utolsó utáni pillanatban derül ki. A katonai vadászgép beruházásért versenyző két cég, a John&Mark és a Dynamics System Corporation képviselői folyamatos harcban állnak egymással, és kormányközeli kapcsolatainak köszönhtően Dal-gon minden lépését megpróbálják elszabotálni.

Go Hae-ri, Kim U-ki és Cha Dal-gon a marokkói követségen menekül a rájuk támadó korrupt ügynökök elől
Az igazágszolgáltatás érdekében Dal-gon célja bíróság elé állítani a merényletért pénzt kapott másodpilótát Kim U-kit (Jang Hyuk-jin), akit hosszas nyomozás után sikeresen kutatnak fel Marokkóban. Ám a fegyverlobbi emberei többszörösen megpróbálták meggyilkolni az ügyészségre menet, és ha a katasztrófa áldozatait gyászoló családtagok nem vették volna körbe a Kim Ukit szállító Dal-gont és Hae-rit. Sajnos a rémségek a per lezárása után sem érnek véget, és a teljes kép nem áll össze, ezért Dal-gon és Hae-ri is külön nyomozásba kezd, ám közös sorsuk újra és újra összeér…

Dal-gon és Hae-ri között a körülmények között ki nem fejtett szerelmi kötelék alakul ki a megpróbáltatások során
Még több spoiler lelövése nélkül sajnos nem tudok részletesebb leírást adni, viszont azt kijelenthetem, hogy a fegyverlobbi képviselőit alakító Lee Geung-young a Dynamics főnöke, Edward Park szerepében és Moon Jeong-hee, a John and Mark ázsiai részlegét vezető Jessica Lee szerepében teljesen meggyőző alakítást nyújtanak, szinte sose tudtam eldönteni, hogy éppen jó vagy rossz oldalon állnak. Természetesen a többi mellékszerpelő is halsonlóan kimagasló alakítást nyújt, az NIS ügynökeitől kezdven az áldozatok családtagjaiig. Összességében egy remek, izgalmas és pörgős sorozatról van szó, amiben sem az emberi kapcsolatok, sem a történetszálak nincsenek elnyújtva vagy megszépítve. Én minden percét élveztem, kíváncsian vártam Dal-gon következő lépéseit, ahogy kívülállóként felkavarja a kormány korrupciós hálózatának belterjes szálait.

Jessica Lee és asszisztense a koreai elnökkel egy golfklubban
Amennyiben felkeltette az érdeklődéseteket, a trailert ITT tudjátok megnézni!
Szerző
- Szerkesztő