Oldal kiválasztása

Ha adnék alcímeket, akkor a következő lenne: Deepshit, de abból a jóféle. Mostanában amint olvashattátok, szinte csak cukimuki, szép, szimmetrikus, megnyugtató dolgokat néztem, aztán hirtelen beütött a szokásos női probléma, vagy ahogy Hora barátnőmmel mondani szoktuk „a Lannisterek üdvözletüket küldték”. Talán emiatt döntöttem úgy, hogy megszakítom ezt a pasztell virágos hagyományt valami sötét és fordulatos dologgal, még az se baj, ha hullanak benne a fejek.

Főszereplőnk Akira egy igazi bénácska, de nagyon jólelkű fiú. Kisebb, fejletlenebb, mint a többiek, a sportokban sem jeleskedik, és sokszor elpityeredik, ha azt látja, hogy valakit bántanak. Szülei sikeres sztárorvosok, nagyon elfoglaltak, és folyton elszólítja őket a munkájuk, ezért Akira egy baráti családnál lakik, és fülig szerelmes a vele egyidős lányukba, Mikibe, az iskola sztárfutójába. Egy nap meglátogatja régi barátja, Ryo, aki egy igazi csodagyerek, szuper okos és tehetséges, tini létére egyetemi professzor. Mivel Akira az egyetlen, akiben igazán megbízik, beavatja a szörnyű titokra, amire rájött egy kutatása során: a démonok köztük élnek, beköltöznek az emberek testébe, és azt tervezik, hogy teljesen megszállják a földet. Megkéri Akirát, hogy legyen a jobbkeze abban, hogy leleplezzék a démonokat, és tudassák az emberekkel, veszélyben vannak, és vigyázniuk kell magukra. Az első ilyen incidens során viszont Akirába beleköltözik egy nagyon erős démon, Amon, de nem tudja megölni őt, és átvenni felette a hatalmat. A fiú lelke túl erős, így Amon csak emberfeletti tulajdonságokat és démoni alakváltó képességet kölcsönöz neki. Innentől kezdve ő nem is ember és nem is démon, hanem Devilman, és Ryo segítségével felkutatja és elpusztítja a gonosz lényeket. Ahogy telik az idő, Ryo egyre furcsábban kezd viselkedni, majd mikor kitör a pánik, amire mindig is vágyott, szinte rá sem lehet ismerni, Akira pedig nem is sejti, mi zajlik barátja fejében.

Így elmesélve nem ez a világ legeredetibb ötlete, de nem is ebben rejlik a zsenialitása. Hihetetlen csavarok jönnek egymás után, mindegyik egy eddig ismeretlen szögből világítja meg a sztorit, amitől minden egyes percben izgalmas marad. Egyáltalán nem véd senkit a plot armour, a szereplők hullanak, mint a legyek, mindenki veszélyben van, az egész teljesen kiszámíthatatlan, és pont ez az ijesztő benne. Kicsit gyorsan történnek az események, az elején szépen felvezetnek mindent, és mivel csak tíz epizód az egész, egyes dolgok kibontakozására nem marad elég idő, csak lepörög néhány jelenet alatt, hogy ja, és ez is megtörtént. Ezt különösen Ryo saját sztorijának kibontásánál éreztem, lassan, fokozatosan, már az első részben sejtet valamit a sorozat, aztán sokáig semmi jele az egésznek, végül pedig marha gyorsan kiderül, hogy mi volt, de nincs pontosan elmagyarázva.

A másik aspektusa, ami nagyon különlegessé teszi, az a grafika, semmire nem hasonlít, amit eddig láttam. Van benne valami furcsa, folyékonyság, ami egyik jelenetben ráerősít a szépségre, a másikban pedig csak még groteszkebbé és félelmetesebbé teszi az eseményeket.

A karakterek kissé egysíkúak, de ennyi rész alatt nem is fér beléjük sokkal több. Olyanok, mint az ókori drámák szereplői, nem kapunk róluk „fölösleges” információkat, csak olyat, aminek köze van a fő történetszálhoz. Mikoról például megtudjuk, hogy szereti a virágokat, de ez is csak azért van, hogy találkozhasson Kunkunnal, akivel majd mindenféle slamasztikába keverednek.

Ha esetleg felkeltette az érdeklődéseteket, előre szólok, hogy gátlástalanul fröcsög benne a vér, repkednek a testrészek, és nagyon sok az absztraktan ábrázolt, de az arcunkba tolt meztelenség. Nem vagyok nagy anime szakértő, kicsit sem értek hozzájuk, szóval nem tudom, kikhez találhat el egy ilyen sorozat. Mindezt figyelembe véve ha ez nem zavar, én mindenképpen adnék neki egy esélyt, mert nagyon szuper fordulatos sztori, érdekesek vizuális elemek, és igazi agyzavart okozol vele magadnak.

Szerző

Buttercup
Szerkesztő