Oldal kiválasztása

Bevallom közel sem azt kaptam ettől a krimis elemekkel átszőtt sci-fitől, amit vártam volna az előzetes vagy a promóképek alapján – ez nem feltétlenül baj, csak ha az ember egy kőkemény időutazós tudományos fantasztikumot vár, de helyette egy moralizáló drámát kap, akkor nem feltétlenül boldog.

Locke (Boyd Holbrook) remek nyomozó, igen jól működő ösztönökkel, ráadásul egy eléggé bulldogos jellemvonással is rendelkezik, vagyis nem ereszt el semmit, amivel még nem végzett. Pont ez a jellemvonása okoz neki problémát, mivel egy titokzatos philadelphiai nő (Cleopatra Coleman) után kutat, aki felbukkan a városban, embereket öl, majd amilyen rejtélyes módon érkezett, úgy el is tűnik. Egy családi tragédia közepette Locke szó szerint megszállottjává válik a pár évente visszatérő idegennek, akihez minden alkalommal egyre közelebb kerül, mígnem rá akad egy biztos nyomra, ami talán a megoldást jelenti a számára.

Mindent összevetve nem volt rossz A Hold árnyékában, de ez tényleg nem az a sci-fi, amit az előzetesek alapján várni lehetett. Ugyan nagyon érdekesen és ötletesen van kifejtve benne a fantasztikum, nem erre helyeződik a hangsúly, ugyanakkor nem is a nyomozósra, hanem főhősünk, Locke lelki állapotára, és hogy ez milyen hatással van az ő, illetve környezet életére.

A filmben ugyanakkor sok-sok év telik el, és ezt mind smink, mind ruházkodás, mind környezet szempontjából zseniálisan oldották meg a készítők. Végig az adott kornak megfelelő díszleteket, kellékeket és szavakat használják, ami nagyon jól megtámogatta az egész nyomozás hosszantartóságát.

Érthetetlen számomra, hogy egy ennyire erős alappal rendelkező sci-fi miért nem használja ki az általa előzetesen felvázolt társadalmi kritikát és az ahhoz adott megoldást, miért tereli az egészet egy látható, de igen mellőzött mellékszála, és miért látunk minden fontos esemény helyett egy embert, aki ráadásul nem is legjobb példánya fajának. Nos, igen, Locke lehet, hogy nem rossz ember, de ettől még nem lesz jó, és a sok szemétség és aljas húzás, amit tett, nem tűnik el a semmivé, azért mert ő úgy gondolja, de valahogy ezzel a szállal sem foglalkoztak az alkotók. Egyszerűen volt egy remek alap, amin még bőven lett volna min csiszolni, de nem tették, és így az egész filmnek egy nyers, vázlatos skicce van, ami bár értékelhető, de közel sem az, ami lehetett volna.

Nem bánom, hogy megnéztem A Hold árnyékábant, mert elgondolkodtató és érdekes kérdéseket vetett fel – jó sci-fihez méltón – azonban ezekre csak látszatmegoldást adott, és inkább a drámai, khm, családi vonalat követte.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.