Avagy egy jó történetet illik megfelelően tovább vinni. Az első elkezdte a világhódítást, a második darabja pedig a Mass Effect szériának tovább bővítette az amúgy sem csekély rajongótábort. Elvégre, itt még azelőtt lehetőségünk volt egy teljes suicide squad vezetésére, még azelőtt, hogy ez trendi dolog lett volna.
A történet nem sokkal ott folytatódik, ahol az első játék véget ért – ha át is vittük az elsőben lévő karakterünket, akkor szó szerint is. Éppen békésen cirkálgatunk a Normandy-val, amikor a semmiből feltűnik egy eddig ismeretlen hajó és nagyon rövid idő ócskavassá degradálva a hajónkat – a mindenki által imádott Shepard pedig kizuhan az űrbe. De a halál még nem hívott ki minket egy utolsó táncra, ugyanis a következő emlékünk az, hogy egy női hang ébresztget minket, hogy keljünk fel a kórházi ágyról, és meneküljünk, mielőtt tényleg a másvilágra kerülünk.
Mint az később kiderül, a Cerberus nevű – az emberiség javát eléggé radikálisan támogató – szervezetnek két évbe és nem kevés pénzbe tellett, hogy minket visszahozzon az életbe. Ugyanis, mi képesek voltunk győzedelmeskedni egy Kaszás felett, ám új veszély fenyegeti a rendszert. Emberi kolóniák tűnnek el nyomtalanul, miután pedig kiderül, hogy ennek nagyon csak csúnya okai voltak, az Illusive Man ad nekünk egy listát, amiről mi összeválogattuk egy csapatot – hogy közösen masszírozzunk a halálba azért, hogy megállítsuk a Begyűjtő névre keresztelt lényeket.
A csapat pedig eléggé vegyes: van itt őrült bionikus harcos, éneklő salarian doki, csendes drell orvgyilkos és még sorolhatnám. Szerencsére az újak mellé kapunk régieket is, vagy companionként (Garrus, Tali) vagy küldetés adó formájában (Liara), vagy szimplán újra csak az életünk része lesz (Joker). Persze, két évvel a “halálunk” után visszatérni és szembenézni a világgal eléggé meredek, vannak akik határtalanul boldogok, vannak akik mérgesek – de végül is szeretnek minket -, a harmadik fajta pedig örömest vissza tenne minket a sírba.
De arra is megvan a megfelelő arzenálunk, hogy mi hogyan köszönjük meg a kedves gesztust. Több class és jó pár decens képesség áll rendelkezésünkre e tekintetben, amiket viszonylag hamar ki lehet tanulni. A fegyverek mellett társainkat is kedvünk szerint helyezhetjük a pályán, erősen megkönnyítve a küldetés haladását.
A mechanika remek, de minden persze e történeten múlik; ami meg úgy lett megírva, ahogy azt kell. Van döntési lehetőségünk, és ezek a döntések kihatással vannak magunk a társaink jövőjére. Lehet, hogy utólag jövünk rá, hogy szökni hagytunk egy gyilkost, vagy éppen megmentettünk egy fiút attól, hogy puszta ifjonti hévvel olyan harcra szánja el magát, ami biztosan az életébe kerülni. Minden változhat a döntéseink alapján, kivéve azt, hogy a batariant aki sztriptizesnek nézett, azt mindig leszidom. Ez az egy dolog változatlan.
Bár New Vegas marad az örök kedvenc, a Mass Effect 2 is egy fontos pontja a befőttes üvegben tartott szívemnek. A történet sorsszerű és emiatt olykor kiszámíthatatlan – kivéve, ha már legalább hússzor kijátszottad – a karakterek között is mindenki garantáltan megtalálja a kedvencét. Ez a játék egy olyan élmény, amit kevés másik mondhat el magáról.
Szerző
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Korábbi cikkek
