Már az idejét sem tudom annak, hogy mikor is találtunk egymásra a Skandináv mitológiával, de az biztos, hogy ez nem a napokban esett meg. Mindig is szerettem az ehhez kapcsolódó olvasmányokat és filmeket is, most pedig egy sorozat első évadját hoztam el. Egy olyan sorozatét, ami bár nem hibátlan, mégis hamar belopta magát a szívembe.
A Ragnarok címet viselő 2020. januárjában debütáló norvég-dán sorozathoz a Netflixnek köszönhetően jutottam hozzá. És azt kell mondanom, hogy olyan jól behúzott a mindössze hat epizódot számláló első évad, hogy a felét bedaráltuk egy ültő helyünkben, és még csak az sem zavart, hogy másnap munka van és korán kell kelni.
A történet szerint a fiait egyedül nevelő Turid (Henriette Steenstrup) visszatér Eddába, abba a norvég kisvárosba, amelyből hosszú évekkel ezelőtt elköltözött. Két fia – Magne (David Stakston) és Laurits (Jonas Strand Gravli) – a helyi középiskolában folytatja tanulmányait. Idősebb fia, Magne visszahúzódó, nehezen barátkozó típus, azonban jó lelkű, segíti az időseket, ami már szinte a sorozat nyitójelenetében megmutatkozik.
Ahogy Eddában találkozik az első emberrel, azonnal történik Magnéval egy különös dolog, ami aztán fenekestől felforgatja a fiú amúgy sem egyszerű életét.
És ha ez még nem lenne elég, akkor hiába az északi vidék, a gleccser és a hideg. Valamiért nincs elég hideg. Valamiért rengeteget esik az eső. Valamiért a gleccser olvad és a városban és környékén sajnos egyre kevésbé figyelnek oda a környezetvédelemre is. Nagyon úgy tűnik, mintha a Ragnarok, a mitológia szerinti végső nagy csata egyre közelebb és közelebb lenne.
Vajon ki mozgatja a szálakat a háttérben? Vajon milyen feladatot ró a sors a sorozat fiatal szereplőire, miközben meg kell küzdeniük a tinédzserek mindennapi életével együtt járó nehézségekkel is, mint a tanulás, a barátkozás, a népszerűség, a szerelem vagy épp a szexualitás.
A készítők egészen ügyesen fogták meg, és ötvözték a világ egyik égető problémáját, a környezetszennyezést a mitológiával, és nagyon okosan választották meg a főszereplők életkorát. Mert bár a jelenben a vállalatok vezetői ugyan nem tinédzserek, de a jövőben azok a tinédzserek lesznek a vezetők, akik most mondjuk megnézik ezt a sorozatot. Talán nem pusztán a történetbe ágyazott mitológia fogja majd meg őket, hanem fontos lesz számukra az is, hogy elkerüljük a Ragnaroköt, azaz a világ hanyatlását. Mondjuk ki, nem jó irányba haladtunk eddig, és valójában rajtunk múlik, hogy merre megyünk tovább.
Napjainkban láthatjuk, hogy mekkora hatással van a természetre, a bolygóra, ha az emberiség visszafogja magát, szóval a döntés a mi kezünkben van. A sorozat a mitológiai háttéren túl elég erősen felhívja a figyelmet a környezetszennyezés káros hatásaira is. Illetve bemutatja azt is, hogy a felnőttek mennyire szeretik becsukni a szemüket és a fülüket, és nem észre venni, hogy baj van.
Az első évad elindított egy történetet és egy nagyon fontos üzenetet próbál közvetíteni a néző felé. Csak bízni tudok benne, hogy ez az üzenet mindenkihez elér, akihez el kell jutnia, és remélem, hogy a második évad, amire egy évet kell várni hosszabb lesz és nem csak hat epizódból fog állni.
A karakterek számomra hihetőek voltak. Éltek, meséltek, tudtam őket egyaránt szeretni, nem szeretni, sajnálni, szánni vagy épp jól megráztam volna némelyiket. Bár számomra ez volt az első találkozás a karaktereket megformáló színészekkel, mégis szívesen fogok majd bele a sorozat második évadjába, sőt szívesen fogok megnézni más alkotásokat is, amelyekben ők játszanak.
Magam részéről a sorozat stílusával nehezebben tudtam azonosulni. Értem ezalatt némelyik fiatal öltözködését például (oké, már rég nem ezt a korosztályt képviselem), vagy a túl hideg képi világot. Érdekes ez a kontraszt a történet és a látvány között, mert hiába vonultatott fel a sorozat egy sor gyönyörű természeti képet, a város számomra mégis hideg és sivár érzetet keltett. Szinte fáztam egész végig a hat rész alatt annak ellenére, hogy az időjárás egyre csak melegedett a képkockákon. De azt hiszem, hogy a készítőknek ez volt a célja. Lásd a különbséget, vedd észre, hogy rossz az irány.
S bár az első rész kicsit döcögős volt, a másodiktól úgy éreztem, mintha az epizódok csak pár percig tartottak volna és máris vége volt. Szóval a sorozat ugyan nem hibátlan, de mégis szerethető, élvezhető és bizony kifejezetten izgalmas. Ugyan hibái közé sorolható, hogy eléggé kiszámítható, hamar kitalálható, hogy ebben a történetben kinek mi a szerepe – főleg, ha valaki járatosabb a Skandiván mondavilágban, hiszen a készítők szinte mindenhol elcsepegtettek egy-egy mitológiai utalást –, mégis megvan az a jó képessége is, hogy berántsa a nézőt és ne nagyon engedje el.
De van itt még valami, amiről eddig nem beszéltem, de muszáj, mert a sorozat egy nagyon ütős része. Csak dicsérni tudom a zenéket, melyeket összeválogattak az első évadhoz. Főleg mai zenék, és bár jómagam igen tájékozatlan vagyok a mostani zenei divatot illetően, mégis az első rész nyitózenéje, amely az M83 együttes Midnight City száma, olyan fantasztikus indítónak bizonyult, hogy nagyjából az első percben közöltem is, hogy nekem ez a zene kell. Nem kevesebb sikert aratott a többi felhasznált zene, amelyek többsége Tony K rapper és az R&B énekes, Reem nevéhez köthetők. Azonban a leginkább a részek végét záró alkotás lopta be magát a szívembe, amely nem más, mint a japán zenész, Yukihiro Fukutomi (Foog) 2013-as Germanium című számának átdolgozott változata.
De nem is szaporítom tovább a szót, bízom benne, hogy felkeltette a Ti érdeklődéseteket is a sorozat. Ha csak egy kicsit is, akkor adjatok neki egy esélyt. Az egyszer biztos, hogy én már most tűkön ülve várom, hogy 2021 legyen és a következő évadot darálhassam.
Szerző
