Az előző cikkemben említettem ezt a filmet, mert úgy éreztem, a hangulatával, a színvilágával és úgy mindenével annyira beleillett az otthonmaradásos léleksimogató filmek listájába, hogy ezt tettem a második helyre. Most viszont beszéljünk róla kicsit hosszabban!
Főszereplőink Sam (Jared Gilman), az árva cserkészfiú, aki nem igazán jön ki a társaival, és Suzy (Kara Hayward), aki ki nem állhatja az otthon töltött időt a családjával. Sam furcsa fiú, nagyon ügyes cserkész, de más dolgok érdeklik, mint a többi srácot, és a szülei elvesztése miatt benne tátongó űr olyan érzelmi traumákat okoz benne, amivel a kortársai nem tudnak mit kezdeni. Suzy úgy érzi, ő a fekete bárány a családban, három öccse tökéletes, jól nevelt, még ezekben a kellemetlen időkben is, mikor nyilvánvaló, hogy szüleik régóta nem jönnek ki egymással. A kis szigeten, ahol élnek, és ahol mindenki ismer mindenkit, elkerülhetetlen, hogy megismerkedjenek, és rájöjjenek, milyen elveszettek mindketten. Elhatározzák, hogy megszöknek, és bejárnak egy régi híres útvonalat, ami a sziget egyik öbléhez vezet. Az út persze még jobban összehozza őket, és egymásba szeretnek. Az egész város őket keresi, és mikor rájuk találnak, Suzy apja eltiltja őket egymástól, Samet pedig nem fogadja vissza a nevelőcsaládja, így állami gondozás vár rá. Vajon sikerül az ifjú szerelmeseknek ebben a kilátástalan helyzetben újra egymásra találni?
Ez a szerelmi történet annyira abszurd, hogy az már jó. Mivel gyerekekről van szó, kissé kedélyborzoló egy-két helyen, de pont annyira, hogy ezt az abszurditást kihangsúlyozva nagyon szórakoztató lehessen. Ebben is nagyon Wes Anderson, kitűnően egyensúlyozik a nyálas, szinte már kínos, és a halálosan komoly hozzáállás, de mégis végtelenül komolytalan események között. Néhány szereplő sorsa már egyenesen tragikus, de mivel szinte már rajzfilm-szereplőként vannak kezelve, olyan érzésünk van, mint mikor egy komoly mesét nézünk. Egyféle ruhát hordanak, karikaturisztikusan hülye dolgok történnek velük, és a helyzetek komikussága miatt nem lesz belőle nagy dráma. Idegeket borzoló dolog végig azt érezni, hogy egy Beatrix Potter által rajzolt virágos piknikben vagyunk, miközben végig ott motoszkál az emberek egyéni tragédiája a háttérben, mintha a az egész csak egy szépséges álca lenne.
De még milyen szépséges! A Wes Anderson filmekhez hűen ez is csodálatosan paszteles, álomszerű, szimmetrikus és vintage. A jelenetek mesekönyvbe illőek, a díszletek cukimukik, a ruhák csipkések, gallérosak, térdzoknisak. A megvilágítás sárgás és meleg, a zenék kellemesek. Minden, ami egy Wes Anderson hangulathoz kell.
A színészek is nagyon szép munkát végeztek, a gyerekszínészek nagyot alakítanak, de a kedvenceim Bruce Willis és Billy Murray voltak. Az ő valamiféleképpen összefüggő, szomorú, meg nem értett karaktereik nagyon szépen keretezik a történetet, és nekik kettőjüknek remekül sikerült visszaadni az annyira másképp boldogtalan férfiakat.
Természetesen ez a film sem való mindenkinek. Ha nem szereted az ilyen lassú, kínosan kellemes, kellemetlenül szépséges, művészies filmeket, akkor ez sem lesz a kedvenced. Nem egy akciófilm, nem egy agykikapcsoló szórakozás, oda kell rá figyelni. Időt kell rá szentelni, hogy ne csak végignézzük a történetet, hanem kellően befogadjuk a látványt, az üzenetet mindazt, amitől egy Wes Anderson film élmény lesz. Ha pedig ilyesfajta esztétikus pihenésre vágysz, estére tökéletes választás!
Szerző
Korábbi cikkek
Könyv2022-09-14Erberling Judit: Szirmok
Könyv2021-11-17Robert b Bednar: Duxorg – Álmodj és én létezem
Fantasy kötet2021-10-21John Connolly: The Book of Lost Things
Könyv2021-10-18Bombicz Judit: Mesevarázs