Háborús filmekből manapság nemcsak hogy Dunát, de egyenesen Atlanti Óceánt lehetne rekeszteni. Ami a huszadik század történelmi eseményeit illeti, nincs olyan szegmense ennek az érának, amit már ne vittek volna színre valamilyen formában. Az idei Oscar listán mégis helyet kapott egy háborús témájú film, az 1917, ami végül négy díjat zsebelt be. De vajon miben más – ha egyáltalán más – ez az alkotás, mint a többi hasonló jellegű mozi?
1917 április 6-án, a világháború utolsó szakaszában járunk, mikor úgy tűnik, a németek visszavonulót fújnak a francia frontról. A brit királyi hadsereg devoni regimentje ezt az alkalmat kihasználva előre szeretne haladni, ám a hátrébb kullogó nyolcadik regiment légi felvételeiből egyértelműen látszik, hogy egyenesen csapdába sétálnának. A hadsereg két felét azonban több kilométer választja el egymástól, és mivel a németek szabotálták a telefonvonalakat, így az osztagok nem tudják egymást értesíteni sem. Erinmore tábornok (Colin Firth) utasításra két őrmester, Thomas Blake (Dean-Charles Chapman) és William Schofield (George MacKay) elindulnak, hogy értesítsék a devoni különítményt, mielőtt majdnem kétezer katona egyenesen a halálába futna.
A bevezetésben feltett kérdésemre akkor most itt válaszolnék. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor első blikkre az 1917 nem egy hű de nagyon kiemelkedő alkotás, vannak azonban apróbb elemek benne, amik egyedivé teszik. Annak idején úgy reklámozták ezt a filmet, hogy az egészet egyben vették fel, ami – mint kiderült – csak részben igaz. Mégis kíváncsivá tett, mégis hogyan lehet mindezt megoldani, illetve hogy mennyiben fog zavarni majd a vágások hiánya. Az első húsz-harminc percben valóban furcsa élmény volt, ám ahogy haladt előre a film, annál ügyesebb megoldásokat láthattunk a jelenet közti átmenetekre. A kamerák sokszor meglehetősen közel mozogtak a karakterekhez, ami kissé klausztrofóbiás érzést keltett belőlem, főleg a lövészárkokban zajló jeleneteknél. A szokatlan rendezői megoldások ellenére (vagy pont ezeknek köszönhetően?) vizuálisan abszolút gyönyörű ez a film: a patakos szcénára visszagondolva még most is borsódzik a hátam.
Ugyan a cselekmény önmagában nem nagy durranás, annak tudatában, hogy a rendező, Sam Mendes saját nagyapjának egyik háborús emlékét vitte a nagy vászonra már egyből más megvilágításban látjuk ezt a mesterművet. Sok más filmmel ellentétben ebben a műfajban, az 1917 be tudta mutatni a háború borzadalmait úgy is, hogy első sorban nem a sokkfaktorra apellált. Voltak itt is holttestek, valamint csúnyán megcsonkult emberek, az alkotók mégsem a véres részleteket használták arra, hogy érzékeltessék a tragédia súlyát, hanem inkább a főszereplők lelki csatáiba engedtek betekintést, ezáltal sokkal befogadhatóbbá téve az egészet. Az pedig külön meglepett, hogy mennyi híres színészt vonultattak fel, a sztorit mégis két relatíve ismeretlen fiatal srác vitte el a vállán, méghozzá olyan ügyesen, hogy nem is hiányoznak a sztárok a fókuszból.
Összességében nézve igen, az 1917 van olyan különleges, hogy kitűnjön a többi, futószalagon gyártott háborús film közül – ha a cselekményével nem is, a látványvilágának, és a színfalak mögötti egyéb érdekes húzásoknak köszönhetően bizony kiemelkedő alkotás.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
