Oldal kiválasztása

Szerencsére a tévésorozatok aranykorát éljük, és egyre másra kapjuk a zseniális krimi szériákat is, így összeszedtem a kedvenc nyomozópárosaimat, persze szigorúan szubjektív alapon.

1, Miller és Hardy (Broadchurch)

Elsősorban David Tenant fantasztikus skót akcentusa miatt választottam be a Broadchurch sorozatot tavaly, de nagyon hamar beleszerettem a széria stílusába és a színészek játékába. Olivia Colman és Tennant között annyira jól működik a kémia, annyira összehangoltan és profi módon színészkednek együtt, hogy nem csodálom több évados lett a széria, és bár a harmadik évad jócskán alulmúlja az elsőt, mégis, kettejük játéka miatt bőven megéri megnézni.

 

2, Rizzoli és Isles (Született detektívek)

Valahogy mindenki a krimik világát maszkulinnak tartja – meg mondjuk sok mást is – és ha felbukkan benne két nő, azonnal csajosnak minősítik a szériát, és otthagyják – és el sem tudják képzelni mennyit vesztenek ezzel. Rizzoli és Isles pazarok együtt: a nyomozó és a korboncnok, a munkás családból származó és a vagyonos, de mégis egy céljuk van, elkapni a bűnözőket, és biztonságban tudni mindenkit. Angie Harmon már korábban is szerepelt egy nyomozós női sorozatban, a Született nyomozókban, ami egészen jó volt, de nem az igazi, és ezt a szerepét magával hozta a Született detektívekbe, persze kapott mellé megfelelő társat is Sasha Alexander személyében (akit amúgy szégyenletes módon pattintottak az NCIS-ből). És összehoztak valami igazán ütős és egyedi atmoszférát, amiben a nők nők maradnak, de közben erősek, okosak és segítik egymást.

 

3, Holmes és Sherlock (Sherlock)

Kissé szkeptikus voltam a modern időkbe helyezett Holmes kalandok miatt, de öt perc után beleszerettem a szériába, köszönhetően a főszereplők fantasztikus játékának. Benedict Cumberbatch és Martin Freeman fantasztikusak szerepükben, ízig-vérig hozzák a flegma nyomozót és a nagyszívű orvost, miközben a 21. századi problémákat és nehézségeket is beleviszik játékukba. Biztos vagyok benne, hogy a széria a casting miatt ennyire népszerű, mert mint a harmadik évadban is látszik, az írói kvalitások sokszor hibádzanak.

 

4, Deeks és Kensi (NCIS: Los Angeles)

Tudom-tudom, az NCIS LA nem az a mindenki által kedvelt és komoly krimisorozat, de megvan a maga szerethetősége, például az, hogy kapjuk, amit látunk, egy kellemes nyomozást, akcióval és jó humorral – utóbbit leggyakrabban pedig Deeks és Kensi, vagyis Eric Christian Olsen és Daniela Ruah. A páros egyszerűen fergeteges: a józan és kissé cinikus Kensi mellé kaptunk egy habókás szarkasztikus Deeks-et, és így első olvasásra nem tűnnek összeillőnek, és közben meg mégis működik minden.

Ráadásul a legcukibb háttérsztori is hozzájuk kapcsolódik a szériában: Olsen dublőré a saját testvére, aki eközben Ruah férje és gyermekeinek apja.

 

5, Ned és Emerson Cod (Halottnak a csók)

Kevés ennyire csodálatos és szimbolikus széria van a tévétörténelemben, mint a Halottnak a csók (és a magyar cím is fenomenális), ami ráadásul egy fantasztikus krimi szériának is beillik. Ned, a halottakat egy percre feltámasztó pitekészítő és a pénzéhes, de legbelül azért full romantikus Emerson Cod duója fenomenális. Lee Pace és Chi McBride elképesztőek együtt, és ebben szerepet játszik, hogy a legapróbb rezdüléseikkel is szerepükben maradnak: Pace bocsánatkérő nézése vagy McBride szemforgatása rendkívül sokat ad hozzá karaktereikhez, és teszi őket élhető és valódi személyekké.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.