Oldal kiválasztása

A kérdés az, hogy lehet-e csak úgy simán beszélni a Harry Potter könyvekről? Talán ez attól is függ, hogy éppen kinek beszélünk a könyvsorozatról, hiszen nem mindenki olvasta, mégis akik a kezükbe vették és belelapoztak, többségében elvarázsolt élményekkel gazdagodtak. Itt, a Watchaholicson pedig valamiért eddig nem született cikk a hét kötetet számláló alapsorozatról. Eddig. 😉

Kép forrása: Sorok között könyves blog

De mit is lehetne írni egy olyan kultikusnak számító sorozatról, amelyet olyan rajongás övez, mint a varázslótanuló, Harry Potter történetét?
A sorozat első kötetének megjelenése (1997) előtt is számos varázslatos könyvvel kápráztatták már el azokat az olvasókat, akik szívesen merülnek el a varázslat világában, azonban ebben a történetben valami olyan esszenciális dolog bújik meg, amely egyszerűen felforgatta a könyvmolyok világát, sőt olyan fiatalokkal és idősebbekkel szerettette meg az olvasást, akik addig nem szívesen merültek el a könyvek világában. Az egyszer biztos, hogy Rowling vagy megbűvölte ezt a történetet vagy valamire nagyon ráérzett, amikor megírta a sztorit.

Talán nincs is olyan olvasónk, aki még sosem hallotta volna Harry Potterről, Hermione Grangerről, Ron Weasley-ről, Albus Dumbledore-ról, Perselus Pitonról vagy éppen Tudjukkiről, akit nem nevezünk nevén, esetleg a sok-sok szereplő közül bárkinek a nevéről.
A hét kötet lapjait átitatja a varázslat és egy olyan világba repít el, amely hiába van itt velünk, valahogy mégis elbújik a szemünk elől. Semmi kétség, mi nem vagyunk varázslók. Mi azok a bizonyos muglik, azaz a varázstalan emberek vagyunk. Rowlingnak köszönhetően azonban bepillantást nyerhetünk a varázslók és boszorkányok életébe, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola mindennapjaiba, egy picit a máguspolitikába is, és természetesen megismerhetjük a legendát, melyet minden kis és nagy mágiahasználó úgy ismer, mint a saját nevét.

Rowling egy olyan történetet kerekített az elárvult Harry Potter neve és lénye köré, amely nem csak szórakoztat, de tanít is. Megtanítja, hogy valójában sosem vagy egyedül, hogy hiába vagy te minden varázsló és boszorkány reménysége, így is szerezhetsz igaz barátokat, mert nem mindenki a neved miatt akar barátkozni veled. Megtanítja, hogy az emberek, legyenek azok varázshasználók vagy varázstalanok, esendőek, hiszékenyek, ugyanúgy tudnak szeretni és elítélni is, akár gyerek vagy, akár felnőtt. Megtanít arra, hogy a rossz kezekbe került hatalom félelmet szül, de megtanít arra is, hogy a szeretet a legerősebb mágia a világban, amihez még varázspálcára sincs szükség, hiszen önmagunkból születik meg.
Persze Rowling is vétett bakikat a történet cselekményének szövése folyamán, de mikor én olvastam, sokkal inkább éltetett a „csak még egy fejezetet” érzés, mint az, hogy a bakikat kutassam.

A történetről bővebben írni spoilermentesen – úgy gondolom –, egyszerűen nem is lehet. Viszont ez egy szépen felépített sztori, amely egy vezérfonalat visz végig a hét köteten keresztül, azonban mint egy fa ágai, úgy ágazik el a cselekmény is könyvenként. Mintha egy-egy kötet annak a bizonyos fának egy-egy ága lenne, melyek hiába húznak éppen jobbra vagy balra, mégis a főszál, a fa éltető ereje járja át mindegyiket, hogy végül a hetedik kötet végén a csúcsra törjön. Közben pedig ahogy haladunk előre, ahogy nőnek fel a kis hőseink, úgy nőnek fel a kötetek is. Ahogy a gyerekek egyre inkább fedezik fel a világot, ahogy a felelősség egyre nagyobb és nagyobb mértékben nehezül a vállukra, úgy az olvasó is egy egyre komolyabb és komolyabb történetben fog elmerülni. Ugyanúgy, ahogy az életben a gyermek felnőtté válik, úgy váltak felnőtté a történet szereplői is.

A hét kötet alatt több csodás és kidolgozott karakterfejlődést kísérhetünk végig. Ami azonban nekem nagyon tetszett, hogy a gyerekek esetében, hiába kellett felnőtt fejjel gondolkodniuk bizonyos dolgokról, mégis megmaradt a gyermeki énük egy része. Nem vesztették el azokat a vonásokat sem, amelyek a nagyobb tinédzsereket jellemzik. Az ő életük sem mentes az ifjúság életének bonyodalmaitól, mint a szerelem, a viták, a sértődések és a meggondolatlan viselkedés. Úgy gondolom, hogy Rowlingnak sikerült kellemesen ötvözni a felnőtt lét felelősségét a fiatalos bohósággal, a tiniélet örömeivel és bonyodalmaival egyaránt. És azt se felejtsük el, hogy bár a történet Harry Potterre van kiélezve, mégis ha nem lett volna ott mellette két barátja, Hermione és Ron, akkor a fiú nem jutott volna túl messzire. Ők hárman egységet alkotnak, mondhatnám úgy is, hogy Hermione és Ron Harry egy-egy tartópillére.
Persze muszáj megjegyeznem azt is, hogy a fiatalok önmagukban sem voltak teljesen egyedül, hiszen a háttérből felnőtt segítőik is egyengették az útjukat.

Az évek során folyamatosan újabb és újabb kiadásokkal (sima, illusztrált, keményfedeles, puhafedeles, ebook, hangoskönyv stb.) jelentek meg a kötetek, számos szebbnél szebb borítókkal, nekem a kedvenc borítóim mégis a cikk fejlécében láthatóak lettek. Egyébként a Pottermore által kiadott ebook borítója/borítói is gyönyörű(ek), letisztult(ak), míg a megjelenés 20. évfordulóján kiadott Roxfort házak külön borítói is szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak.

A történet sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy több mint 20 éve töretlenül halad előre és szerzi magának az újabb és újabb rajongókat, önálló szubkultúrává vált, megannyi kiegészítő termék került és kerül is a piacra, az alapsztorihoz jelennek meg a kiegészítő kötetek és jönnek ki a filmek. Szóval a Harry Potter-láz töretlen és múlhatatlan.

Ez most ugyan csak egy kisebb összefoglaló, néhány gondolat a könyvsorozatról, amelynek minden kötetéről és szinte mindegyik szereplőjéről oldalakat lehetne megtölteni gondolatokkal. De most végszónak talán annyi is elég, hogy érdekes világ, jó karakterek, izgalmas történet. És mondjuk ki, ilyen sok ember csak nem tévedhet. Olvassatok Ti is Harry Pottert!