Minden megváltozott, mégis minden maradt a régi. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom ezt a finálét – és, ha jobban belegondolok, úgy anblokk az egész tizenkettedik évadot -, akkor az előbbit használnám. Vasárnap este óta nem tudok dűlőre jutni a The Timeless Childrennel kapcsolatban: talán inkább afelé tendálok, hogy tetszett, még úgy is, hogy az írói teljesítmény megint nem volt tökéletes, illetve úgy, hogy teljesen felesleges volt a legfőbb változás, amit a cselekmény eszközölt.
Mint az előző részben kiderült, a Határ, amit Ko Sharmus (Ian McElhinney) egész idáig őrzött Gallifreybe vezetett, méghozzá a Mester (Sacha Dhawan) ügyeskedéseinek köszönhetően. Ám ez még közel sem a történet vége, hiszen a cyberhordozó, ami a többezer ébredő cyberman mellett Yazt (Mandip Gill), Grahamet (Bradley Walsh) és a túlélőket hordozza, egyenesen az időlordok lángokban álló bolygója felé robog. A Mester elragadja a Doktort (Jodie Whittaker) Gallifrey romjai közé, míg Ko Sharmus a Határ másik oldalán marad Ryannel (Tosin Cole), hogy feltartóztassák a cybermaneket. A Mester végre elárul mindent, amit eddig a Doktor elől titkolt, de főszereplőnknek nem feltétlenül ez lesz a legnagyobb gondja az epizód során.
Pár dolgot az elején azért szeretnék leszögezni. Először is, a finálé szempontjából a cyberman mellékszál totálisan felesleges volt. Részben ebből következik, hogy a Mester tervének sem volt túl sok értelme: addig még oké, hogy megtudott valamit, ami nem tetszett neki, és emiatt felégette Gallifreyt, ez az ő jellemét ismerve teljesen hihető. De miért kellenek ide a cybermanek? Ha a cselekményt nézzük, már így is telítve vagyunk a fő csavar felfedésével és annak megmagyarázásával, miért nem lehetett volna az előző részben letudni a cybermaneket és csak a fő szállal foglalkozni? Így csak össze-vissza ugrálunk a helyszínek és a történet pontjai között, és néhol eléggé szétesett az epizód.
Akkor mégis miért mondtam a bevezetésben, hogy összességében volt jó ez a rész? Pont azért, mert úgy tudta alakítani a főszereplő háttérsztoriját és jellemét, valamint bővíteni az univerzumot, hogy lényegében nem írta át az egész sorozatot, valamint a Dokit, mint karaktert. Hiába tűnik úgy, hogy ennek szöges ellentéte valósult meg, ha jobban belegondolunk, a nagy hajcihő ellenére semmi nem változott, mindössze új kapuk nyíltak meg történetmesélési szempontból, illetve jó néhány múltbéli elvarratlan szál nyert értelmet. A szezon összteljesítménye alapján nem tudom magabiztosan kijelenti, hogy Chibnall ezt pontosan így akarta, minden esetre működik.
Egy ilyen eseménydús lezárás után ismét jó sokáig kell várnunk az új tartalomra, hiszen legközelebb vagy karácsonyi vagy újévi különkiadás lesz csak (a pontos dátum egyelőre tisztázatlan). Addig legalább bőven lesz min rágódnunk…
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
