Csaknem két évnyi várakozás után végre visszatért a képernyőkre mindenki kedvenc kétes moralitású ügyvédje, mégpedig nem is akárhogy. A korábban óvatos játékot űző Gould-Gilligan írópáros már a negyedik évadban elkezdte beizzítani a motrokat, ám az ötödik felvonás még ennél is nagyobb bummal mutatkozott be. A Magic Man bizony rendkívül találó címet kapott, hiszen többféle bűvésztrükk is kibontakozik a szemünk láttára ebben a premierben.
A cselekmény nem sokkal a finálé után folytatódik, mikor is Jimmy (Bob Odenkirk), miután frissen visszakapta titulusát, első teendőjeként megváltoztatja nevét a jegyzékben. Mivel az utca emberei a telefonos mutatványai alapján Saul Goodmanként ismerik, így újdonsült ügyvédi neve is ez lesz. Kim (Rhea Seehorn) eleinte tiltakozik a változás ellen, de Jimmy mindenképp bizonyítani akar neki, így egy elég bátor húzásra szánja el magát: a még el nem adott telefonjait elajándékozza, közben pedig egyúttal reklámozza jogi szolgáltatásait is. Eközben Lalo (Tony Dalton) hajthatatlan, és mindenképp ki akarja deríteni, mire készül Gus (Giancarlo Esposito) és hogy mi köze van a mágnásnak a romlott termékhez, a halott német mérnökhöz, valamint Mike-hoz (Jonathan Banks). Gus pedig úgy dönt, hogy Juan Bolsa (Javier Grajeda) közbenjárásával elmondja Lalónak az igazat.
Ha Better Call Saul premierről van szó, akkor borítékolható, hogy lesz benne Gene jelenet. Gilliganék ezúttal az epizód első negyed óráját áldozták be ennek a jövőbe betekintést adó blokknak, ami a sorozat eddigi leghosszabb ilyen kis kitekintése. Az alkotók ezzel a döntéssel is egyértelművé teszik a rajongók számára, hogy nincs több cicózás: az utolsó előtti szezonnál járunk, és ennek megfelelően Jimmy/Saul/Gene jövője ugyanolyan tempóban halad előre, mint a széria szerinti jelenje. Ez a kis szegmens szintén nem sokkal azután veszi fel a fonalat, miután az előző abbamaradt, és választ ad egy kérdésre, ami egy évada foglalkoztatja a nézőket – persze emellett nyit pár másikat is, amiken ugyanennyi időt rágódhatunk majd.
Rengetegszer említettem már, de nem tudok betelni azzal, milyen gyönyörű a rendezői, valamint a szerkesztői munka ebben a sorozatban. Ahogy a Totál Szívás, úgy a Better Call Saul is a montázsok mestere, ám azért sok szempontból túlszárnyalja elődjét – a sátras jelenet Jimmyvel a főszerepben olyan ízlésesen lett összerakva, hogy csak ámultam és bámultam. Kim legelső és legutolsó szcénája szintén kifejezetten gyönyörű volt. Ez igazából a széria egyik legnagyobb erőssége: minden egyes felvett pillanatnak oka és súlya van. Olykor kiegészítik a szövegkönyvet, olykor előrevetítenek valamit, de sosem csak egy eszközként tekintenek rá az alkotók, és ez emeli ki a Better Call Sault a tévés repertoárból.
Elképesztően jó érzés, hogy visszatért az egyik kedvenc sorozatom, méghozzá nem is akárhogy. Egy ilyen fantasztikus bemutatkozás után nem is kell egy egész hetet várni a második epizódig, amitől csak még izgatottabb lehet a publikum.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.