Többszöri csalódás után végre pislákol egy kis fény az alagút végén, és nem vonat az. A múltheti ismételt gyenge teljesítmény után a Ki vagy Doki kezd visszatérni a normális kerékvágásba. Ugyan a The Haunting of Villa Diodati közel sem tökéletes – mert igazából akkor üt a legjobban, ha csak a sztorit nézzük -, mégis fényévekkel jobb, mint a széria átlagteljesítménye mostanság. Én pedig úgy döntöttem, hogy ezt a kis győzelmet is megünneplem.
1816 nyarán járunk, és a TARDIS team pont egy történelmi jelentőségű pillanatba csöppennek bele. Villa Diodatiban kötnek ki, azon a nyári éjjel, amikor Mary Shelley (Lili Miller) megírja híres regényét, a Frankensteint. A Doktor (Jodie Whittaker), Yaz (Mandip Gill), Ryan (Tosin Cole) és Graham (Bradley Walsh) hirtelen olyan irodalmi nagyok mellett találják magukat, mint Mary, valamint szintén híressé vált férje, Percy Bysshe Shelley (Lewis Rainer), illetve Lord Byron (Jacob Collins-Levy). Valami azonban nagyon nincs rendben a villában, és ez mindenki számára egyértelművé válik, amikor Shelleyék kisfiának a dajkája (Sarah Perles) hirtelen eltűnik. Amikor a csapat az írókkal karöltve a dajka keresésére indulnak, azt veszik észre, hogy az épület mintha becsapná őket – és ez még semmi a hirtelen felbukkanó, szellemszerű alakokhoz képest…
Ahogy a bevezetésben is említettem, ha csak a történetre fókuszálunk, akkor ez egy rendkívül jó epizód. És valóban így van: a cselekmény, a rendezői munkával karöltve, az első pillanattól kezdve olyan atmoszférát alakít ki, hogy azzal mágnesként vonzza a képernyőkhöz a nézőket. A fantasztikus kezdés után fokozatosan épül a misztikum, és vele együtt az izgatottság is, ami mind alapvető elemei egy kísértet sztorinak. A lezárás pedig kellően grandiózus, lebilincselő és a sorozathoz méltó.
Egy sima szellemes sztori viszont nem feltétlenül lenne igazán Doctor Whos, nemde? Pontosan itt jön be a csavar a történetben: az alkotók nagyjából az epizód első feléig elhitették velünk, hogy ez egy sima filler rész lesz, ám végre beleszőttek egy olyan cselekményszálat, amit még az évad elején pendítettek meg. Ha ez még nem lenne elég, ezt az ívet olyan szépen kinyújtották, hogy kapcsolódni fog a kétrészes fináléhoz. Ha fele ennyi aprólékosság ment volna a szezon korábbi részeibe, akkor úgy gondolom, a rajongótábor egy része sokkal elégedettebb lenne – de mint mondtam, örülünk minden apró kis győzelemnek!
Azért szép kis keretet kapott ez a tizenkettedik évad, hiszen a kétrészes premier után egy kétrészes zárás következik, amiben remélhetőleg megválaszolnak majd néhány nyitva maradt kérdést Chibnallék.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
