Szinte látom magam előtt, hogyan is zajlott a filmmel kapcsolatos ötletelés. Cathy Yan & Margot Robbie: szóval szeretnénk csinálni egy pörgős, szórakoztató, igazi feminista akciófilmet. A Warner Bros. emberei: remek, imádjuk! Csak úgy a nyolcvan százalékát szeretnénk átírni a dolognak.
Miután kitudódik, hogy Joker szakított vele, a gothami alvilág fele Harley (Margot Robbie) nyomába ered, hogy, miután már senki sem védelmezi, ezért vagy azért elégtételt vegyen rajta. Ezzel egyidőben a város egyik bűnöző zsenije, Fekete Maszk (Ewan McGregor) éppen arra készül, hogy rátegye a kezét az évekkel korábban brutálisan meggyilkolt Bertinelli maffiacsalád pénzére, ehhez azonban szüksége van a gyémántra, amibe belekódolták a bankszámlaszámot. És itt kezdődik a baj, ugyanis egy kis zsebtolvaj, Cassandra Cain (Ella Jay Basco) elcseni a gyémántot, amit aztán lenyel, mikor letartóztatják. Ekkor pedig kezdetét veszi a hajsza Cassandra után, amiben részt vesz Harley (hogy kiengesztelje Fekete Maszkot), Renée Montoya nyomozó (Rosie Perez) és az informátora (és egyben Fekete Maszk sofőrje), Dinah Lance (Jurnee Smollett-Bell), a bosszúra szomjazó Helena Bertinelli (Mary Elizabeth Winstead), meg úgy az egész gothami alvilág.
Azt ezért szeretném előre leszögezni, hogy azért tulajdonképpen élveztem én ezt a filmet. Mert végeredményben pörgős volt, vicces volt, sőt, volt egy-két egészen feminista pillanata is (a hajgumis jelenettől kezdve a Dinah együttérzésén keresztül, mikor Fekete Maszk letépi az egyik női vendég ruháit, a nonlineáris történetvezetésig), szóval lekötött, szórakoztatott. Azonban sajnos az agyam már jó régen ráállt arra, hogy a felszín mögé nézzek, és az a szomorú igazság, hogy apró darabjai tudom szedni az egész filmet. És igazából minden onnan indul, hogy a DC filmjeinek eddig olyan kevés dolgot sikerült jól csinálnia, hogy most görcsösen ragaszkodnak mindenhez, ami eddig bejött a közönségnek. És, mint tudjuk, az ilyen hozzáállásnak ritkán van jó vége.
A legnagyobb problémám az egésszel onnan indul, hogy a film egész marketingje — sőt, a címe is — azt hangsúlyozza, hogy Harley „emancipálódik” a Jokertől. Na, ez már átvágás a Majom folyóhoz. A képregényes Harley nagy erőssége, az, ami számomra igazán szimpatikus karakterré teszi, hogy egy idő után rájött, hogy a Joker csak kihasználja és árt neki, és innentől kezdve teljes vállszélességgel kiállt ellene. Na, erre itt pont nem ez történik, nem számít, mit akar beadni nekünk a marketing: a filmben a Joker dobja ki Harley-t, aki erre daccból fordul ellene, de ha a Joker csettintene, rögtön menne is vissza hozzá. Ez pedig a DC előbb említett görcsös ragaszkodásának mellékterméke: a Joker, mint karakter, most nagyon menő, szóval nem lehet kritizálni. Csak azt mutathatjuk be, hogy mekkora a hatalma Gothamben (a film amúgy ezt végig hangsúlyozza, de olyannyira, hogy a Jokernek fel sem kell tűnnie ahhoz, hogy az övé legyen a legerősebb jelenlét), azt nem, hogy egy szemétláda, akit utálnunk kellene.
Aztán ott van az, hogy Harley… totálisan felesleges a cselekmény szempontjából. Ha a csajt kihúzzuk a szövegkönyvből, Cassandra akkor is ellopja a gyémántot, Fekete Maszk akkor is ráuszítja a fél alvilágot, Dinah akkor is figyelmeztetné Renee-t az eseményekről, Helena akkor is bosszúhadjáratot folytatna, és… azt hiszem, értitek. Ettől függetlenül persze a teljes sztori Harley körül forog, mert, ismétlem: Harley egyszer már bejött, szóval a DC görcsösen ragaszkodik hozzá. Jó, aláírom, Harley tényleg szórakoztató, és a Ragadozó madarakban már nem annyira a férfi tekintet tárgya, mint az Öngyilkos osztagban, de azért ne legyen tévképzeteink: a csajok többsége éppen annyit villant, hogy a DC biztos lehessen benne, a pasikat is be tudja vonzani a moziterembe.
Meg akkor ha már a Harley-hoz való görcsös ragaszkodásnál tartunk: az a baj, és tényleg nagy baj, hogy annyira leköt minket Harley (akinek, ismétlem, az emancipációja baromi felszínes, és ha a Joker csettint, már lohol is vissza hozzá), hogy közben az összes többi csaj, akikről szólnia kéne a filmnek, elsorvad. Dinah még csak-csak kap valamennyi teret, talán még Renee is (akinek a leszbikusságát legalább bele merték tenni a filmbe), Cassandra… Cassandra azért van jelen, hogy Harley-nak legyen kihez viszonyulnia. Na, de szegény Helenával nagyon kiszúr a sztori. Már lemegy a film kétharmada, mire többet látunk belőle annál, minthogy gyilkolgat. Pedig Mary Elizabeth Winstead remekül hozza a karaktert, nagyon ügyesen mutatja be Helena szociális ügyetlenségét és a gyilkos külső mögött rejtőző érző szívét, csakhogy ő sem tud sokat tenni, ha egyszer pont véget ér a film, mire a karaktere kezdene érdekes lenni.
Összefoglalva tehát a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) egy kellemes kis pörgős, szórakoztató akcióvígjáték, ami viszont messze nem olyan radikálisan feminista, mint aminek szeretné mutatni magát. A DC egyszerűen túlságosan ragaszkodik a már egyszer bevált formulákhoz ahhoz, hogy valami merészt csináljon.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
