Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én kezdem unni, hogy mostanában ennyit kell ismételnem magam. Ezen a héten szinte szóról-szóra ugyanazt tudom elmondani az új Ki vagy Doki epizódról, mint a múlt héten: az alapok jók, a kivitelezés már nem annyira. A Can You Hear Me? ugyan nem totális lekváros bukta, mert voltak király pillanatai, összességében mégis egy újabb remek ötlet elpazarlása.
A Doki (Jodie Whittaker) ezúttal egyedül indul útnak, miután a csapatot hazavitte. Az időlord útja a tizenkettedik századi Aleppóba vezet, ahol a segélykiáltás ezúttal egy kórházból jön. Mire azonban odaér, a pusztítás nyomai mellett csak egy lányt (Aruhan Galieva) talál. A Doktor nem sokáig tud vizsgálódni a középkori Szíriában, hiszen Yaz (Mandip Gill), Ryan (Tosin Cole) és Graham (Bradley Walsh) felkeresik őt, miután a két fiatalabbik tagot rémálmok gyötrik, Grahamnek pedig idegen bolygókról vannak látomásai. Tizenhármas tehát a szíriai lánnyal karöltve visszautazik Sheffieldbe, hogy kiderítse, mi van a történések mögött, és hogy vajon összefüggnek-e.
Megint minden adott volt a sikerhez. Van egy roppantul izgalmas történetünk, ami bőven adhatott volna teret jó kis karakterdrámához, gyönyörű helyszínek (végre kimozdultunk a Földről!), egy eddig nem látott, de izgalmas és hátborzongató főgonoszok – és egyikkel sem tudtak igazán mit kezdeni az alkotók. A fő cselekményt nem hangolták össze az epizód mondanivalójával, az elleneket a státuszuk ellenére kb. tíz perc alatt elintézték, az aleppói ívet meg úgy ahogy van, dobtam volna a kukába, mert felesleges. Az a legbosszantóbb az egészben, hogy én még csak egy lelkes laikus vagyok, de ha nekem is feltűnnek ezek a problémák, az írói és szerkesztői brigádnak miért nem?
Csak hogy valami pozitívat is mondjak: a fentiek közül a karakterdrámából legalább kijutott erre a részre. Kicsit beleláthattunk mind a négy főszereplőnk elméjébe, feltérképezhettük, hogy kinek mi a legnagyobb félelme, illetve milyen rémálmok gyötrik őket, és hogy ezekkel mit kezdenek, amikor szembesülnek velük. A végére ismét sikerült egy rendkívül fontos üzenetet becsempésznie az alkotóknak, ezúttal a mentális egészséggel kapcsolatban, amit kellően finoman kezeltek ezúttal.
Rettenetesen fáj a szívem Jodie Whittaker Dokijáért – nem ő tehet a pocsék írói teljesítményről, de Chibnall sajnos őt hozza kínos helyzetbe, nem saját magát. A jövő heti kaland megint érdekesnek ígérkezik, de nem vagyok hajlandó felhype-olni, hogy aztán ismét nagyot csalódjak.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
