Oldal kiválasztása

Még egy év sem telt el a legutóbbi kislemez óta, de a szimfonikus metál holland titánja, a Delain újabb albumot jelentetett meg a héten. Az Apocalypse & Chill névre hallgató mestermű ezúttal egy teljesértékű korong, ami amellett, hogy az első pillanattól a világába szippant, az utolsó taktusig tele van meglepetésekkel. Az Apocalypse & Chill mindezt úgy tudja elérni, hogy a publikum a tizenhárom dalból hatot a megjelenés előtt ilyen-olyan formában már ismert – ez azért nem kis teljesítmény.

Rögtön ismerős dallamoknak lehetünk fültanúi, amikor elindul a zene: a One Second a tavalyi év vége felé jelent meg harmadik kislemezként, és remekül vegyülnek benne a lírai és a keményebb elemek, nem mellesleg a szokástól eltérően a gitáros Timo Somersé lesz a főszerep vokálfronton. A We Had Everything metsző billentyűtémákkal indít, és a roppantul fülbemászó refrének előtt és után is inkább az elektronikus zenei elemek dominálnak, Charlotte Wessels kristálytiszta hangjával kombinálva. A harmadikként felvonultatott Chemical Redemption akár az előző dal édestestvére is lehetne, ám az izmos gitár riffek és a hadseregként marsírozó dobtéma már könnyebben megkülönböztethetővé teszi ezt a darabot. Ezek után a Burning Bridges faldöngető taktusai úgy robbannak be a füleinkbe, mint a hirtelen jött nyári vihar, és féktelen tempójával végigsodor minket a következő számig. A Vengeance eleje kicsit a 2012-es Mother Machine-ra hajaz, és igazi power elemekkel ékesített szimfonikus metál himnusszá növi ki magát, a vendégénekes Yannis Papadopoulos erőteljes vokálozása pedig csak ráteszi a koronát egy amúgy is király nótára. Ha kéne egyetlen egy dalt választanom, ami tökéletesen magába foglalja a lemez hangulatát, az a To Live is to Die lenne. A dal egyfajta vízválasztónak is tekinthető, hiszen a hollandok innentől keményítenek be csak igazán.

Ki gondolta volna, hogy az egyik legbrutálabb témákat pont egy olyan dal tartalmazza, aminek az a címe, hogy Let’s Dance? Mind a zene, mind a dalszöveg terén igaz ez a szóban forgó számra, és pont emiatt biztos vagyok benne, hogy sokáig kedvencem marad majd. A Creatures szintén kőkemény melódiákkal indít, ám utána inkább középtempójúvá alakul, de ugyanannyira magával ragadó, mint egy sodróbb darab. Az album első igazi „csendes pihenőjét” az egyszerű zongora- és hegedűkíséretes Ghost House Heart hozza el, ami valóban olyan érzést kelt a hallgatóban, mintha egy elhagyatott, de gyönyörű antik épületben sétálgatnánk. A Masters of Destinyt szintén nem kell bemutatni: egy epikus, öt perc közeli költemény, ami elejétől-végéig libabőrt produkáló. Amikor már úgy hiszem, nem tudnám tovább dicsérni a repertoárt, Wesselsék az eposzra egy újabb eposszal válaszolnak – a Legions of the Lost a zenekar történetének egyik legnagyobb mesterműve, tömény szimfonikus csoda, hihetetlenül szókimondó és igaz dalszöveggel. Bevallom őszintén, a The Greatest Escape-ből sokadik hallgatásra sem maradt meg túl sok, de ennyi epikus darab mellett kit érdekel, ha van egy „felejthetőbb” dal a felhozatalban? Engem biztosan nem, úgy meg főleg nem, hogy a Combustion nevű instrumentális műremek követi. Ennek a dalnak a lábdob-gitár kombója a novemberi koncerten már egyszer kiütötte a szívemet, és most végre stúdióminőségben is hallható Joey és Timo hangszercsatája, pazar lezárást adva egy fantasztikus albumnak.

A „korát” tekintve nem számít fiatal zenekarnak a Delain, mégis megjelenésről-megjelenésre fejlődnek, és fedeznek fel új területeket, ami miatt biztos vagyok abban, hogy sosem lesz unalmas az ő zenéjük. Charlotte Wessels betonbiztos teljesítményt nyújt mind énekesként, mind dalszövegíróként, de az összes többi bandatagnak is van bőven tere tündökölni ezen a korongon. A számlista összeállítása pedig rendkívül okos, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy egyben tudatos is, egyfajta kétfelvonásos struktúrát adva a sztorinak.

 

A hallottak alapján meg merem kockáztatni, hogy az Apocalypse & Chill egy meghatározó album lesz majd a szimfonikus metál színtéren, hiszen egy bombasztikus, komplex, meglepetésekkel teli szerzemény, ami tele van időtálló himnuszokkal, és olyan kérdéseket dolgoz fel, amik mostanában igencsak égetőek az emberiség számára.

 

Dallista:

 

  1. One Second
  2. We Had Everything
  3. Chemical Redemption
  4. Burning Bridges
  5. Vengeance
  6. To Live is to Die
  7. Let’s Dance
  8. Creatures
  9. Ghost House Heart
  10. Masters of Destiny
  11. Legions of the Lost
  12. The Greatest Escape
  13. Combustion

Szerző

Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.