Még egy év sem telt el a legutóbbi kislemez óta, de a szimfonikus metál holland titánja, a Delain újabb albumot jelentetett meg a héten. Az Apocalypse & Chill névre hallgató mestermű ezúttal egy teljesértékű korong, ami amellett, hogy az első pillanattól a világába szippant, az utolsó taktusig tele van meglepetésekkel. Az Apocalypse & Chill mindezt úgy tudja elérni, hogy a publikum a tizenhárom dalból hatot a megjelenés előtt ilyen-olyan formában már ismert – ez azért nem kis teljesítmény.
Rögtön ismerős dallamoknak lehetünk fültanúi, amikor elindul a zene: a One Second a tavalyi év vége felé jelent meg harmadik kislemezként, és remekül vegyülnek benne a lírai és a keményebb elemek, nem mellesleg a szokástól eltérően a gitáros Timo Somersé lesz a főszerep vokálfronton. A We Had Everything metsző billentyűtémákkal indít, és a roppantul fülbemászó refrének előtt és után is inkább az elektronikus zenei elemek dominálnak, Charlotte Wessels kristálytiszta hangjával kombinálva. A harmadikként felvonultatott Chemical Redemption akár az előző dal édestestvére is lehetne, ám az izmos gitár riffek és a hadseregként marsírozó dobtéma már könnyebben megkülönböztethetővé teszi ezt a darabot. Ezek után a Burning Bridges faldöngető taktusai úgy robbannak be a füleinkbe, mint a hirtelen jött nyári vihar, és féktelen tempójával végigsodor minket a következő számig. A Vengeance eleje kicsit a 2012-es Mother Machine-ra hajaz, és igazi power elemekkel ékesített szimfonikus metál himnusszá növi ki magát, a vendégénekes Yannis Papadopoulos erőteljes vokálozása pedig csak ráteszi a koronát egy amúgy is király nótára. Ha kéne egyetlen egy dalt választanom, ami tökéletesen magába foglalja a lemez hangulatát, az a To Live is to Die lenne. A dal egyfajta vízválasztónak is tekinthető, hiszen a hollandok innentől keményítenek be csak igazán.
Ki gondolta volna, hogy az egyik legbrutálabb témákat pont egy olyan dal tartalmazza, aminek az a címe, hogy Let’s Dance? Mind a zene, mind a dalszöveg terén igaz ez a szóban forgó számra, és pont emiatt biztos vagyok benne, hogy sokáig kedvencem marad majd. A Creatures szintén kőkemény melódiákkal indít, ám utána inkább középtempójúvá alakul, de ugyanannyira magával ragadó, mint egy sodróbb darab. Az album első igazi „csendes pihenőjét” az egyszerű zongora- és hegedűkíséretes Ghost House Heart hozza el, ami valóban olyan érzést kelt a hallgatóban, mintha egy elhagyatott, de gyönyörű antik épületben sétálgatnánk. A Masters of Destinyt szintén nem kell bemutatni: egy epikus, öt perc közeli költemény, ami elejétől-végéig libabőrt produkáló. Amikor már úgy hiszem, nem tudnám tovább dicsérni a repertoárt, Wesselsék az eposzra egy újabb eposszal válaszolnak – a Legions of the Lost a zenekar történetének egyik legnagyobb mesterműve, tömény szimfonikus csoda, hihetetlenül szókimondó és igaz dalszöveggel. Bevallom őszintén, a The Greatest Escape-ből sokadik hallgatásra sem maradt meg túl sok, de ennyi epikus darab mellett kit érdekel, ha van egy „felejthetőbb” dal a felhozatalban? Engem biztosan nem, úgy meg főleg nem, hogy a Combustion nevű instrumentális műremek követi. Ennek a dalnak a lábdob-gitár kombója a novemberi koncerten már egyszer kiütötte a szívemet, és most végre stúdióminőségben is hallható Joey és Timo hangszercsatája, pazar lezárást adva egy fantasztikus albumnak.
A „korát” tekintve nem számít fiatal zenekarnak a Delain, mégis megjelenésről-megjelenésre fejlődnek, és fedeznek fel új területeket, ami miatt biztos vagyok abban, hogy sosem lesz unalmas az ő zenéjük. Charlotte Wessels betonbiztos teljesítményt nyújt mind énekesként, mind dalszövegíróként, de az összes többi bandatagnak is van bőven tere tündökölni ezen a korongon. A számlista összeállítása pedig rendkívül okos, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy egyben tudatos is, egyfajta kétfelvonásos struktúrát adva a sztorinak.
A hallottak alapján meg merem kockáztatni, hogy az Apocalypse & Chill egy meghatározó album lesz majd a szimfonikus metál színtéren, hiszen egy bombasztikus, komplex, meglepetésekkel teli szerzemény, ami tele van időtálló himnuszokkal, és olyan kérdéseket dolgoz fel, amik mostanában igencsak égetőek az emberiség számára.
Dallista:
- One Second
- We Had Everything
- Chemical Redemption
- Burning Bridges
- Vengeance
- To Live is to Die
- Let’s Dance
- Creatures
- Ghost House Heart
- Masters of Destiny
- Legions of the Lost
- The Greatest Escape
- Combustion
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.