Egy könyv kapcsán már találkoztam azzal a gondolat menettel, hogy mi lenne akkor, ha a halottaink visszatérnének, de az emberségük megmaradna. Hogyan fogadnák őket az élők? Hogyan lennének képesek visszailleszkedni a társadalomba? Ezt a témát boncolgatja bővebben az In The Flesh sorozat is, két évadon keresztül.
Az alaptörténet szerint egy Romero- szerű zombijárván dúlt a világon – minden előjel nélkül a holtak kikeltek a sírból – ám tudósok egy csoportja végül kifejleszt egy szert, amivel az eddig vad, emberhúsevő hullák visszanyerik a tudatukat – és vele együtt az emberségüket is. Kieren Walker (Luke Newberry) is egyike ezen, mára józan élőhalottaknak, orvosa úgy gondolja, hogy mivel teljesen képes újra embernek lenni (érezni, emlékezni), így visszatérhet a szülővárosába. Most jön a kérdés: ki gondolt arra, hogy ott majd tárt karokkal fogják várni az élőholt srácot? Ezt még Kieren sem gondolta.
Roarton városka lakói ugyanis nem a vendég szeretetről híresek akkor, ha egy olyat kell visszafogadniuk, akire korábban még puskával vadásztak, nehogy megegye az agyukat. A szülei is keserédesen fogadják, de akkor még nem beszéltünk a testvére Jem (Harriet Cains), aki konkrétan egy milicista, zombi rasszista csapat tagja.Eközben az élőhalottak között terjed egy ún. “kék feledésnek” nevezett drog is, ami gyakorlatilag visszaváltoztata őket agyatlan húsevőkké.
A drámai elemek az első epizódban nagyon beütnek; eleinte csak Kieren visszaemlékezése lévén, utána a családja szemszögéből, hogy ki hogyan dolgozza fel a gyászt, és az örömet – de mivel itt nem áll a lista, így nagyon hímír ízelítőt kapunk a zombivadászokból is. Vannak egyszrészről azok, akik pénzért fogják be a még “vad” egyedeket, mások pedig csak hobbiból ledurrantják őket – legyen az vad, vagy éppen a tudatát visszanyert élőhalott.
A legjobban Bill Macy (Steve Evets) alakja tetszett, aki csak addig játszotta a nagy zombigyilkost, amíg az élőhalott fia vissza nem tért – és ezt láthatóan nem bírta elfogadni. Abba a tudatba ringatta magát, hogy Rick (David Walmsley) még ténylegesen élő. Mellette a legellenszenvesebb karakter címéért versengő személy az a pap – és annak a bigott sleppje – akik mindenféle korcsoknak mondják, holott nekik is megadatik az, hogy viszont láthassák elhunyt, de újra köztük járó szerettüket.
Az első évad nagyon fókuszál arra, hogy hogyan is rendeződnek a helyzetek mind kívülről, mind belülről. Hogyan szokják meg az élők, hogy eltemetett szeretteik újra köztük vannak és ugyanúgy egy asztalhoz ülnek velük, mind korábban. De emelett már érezni lehetett, hogy más dolog is lappang a háttérben, de erre csak később kapunk választ.
Ugyanis második évad sokkal jobban koncentrál arra, hogy az élőhalottak sem szeretnek önmaguk maradni. Egyik radikálisabb szerveztük ugyanis merényleteket hajt végre, a drogot felhasználva élőkre támadnak – elsődlegesen azokra a személyekre, akik támogatják az élőholtak asszimilációját. De persze közben újabb érzelmi húrok is megpendülnek; érdekes volt látni, ahogy mind Kieren, mind legjobb barátnője Amy (Emily Bevan) próbálják élni tovább az életüket, miközben éri őket jó és rossz; szerelem és bántalmazás. Ami pedig a kék feledés és a terrorista megmozdulások mögött van – nos, legyen annyi elég, hogy kellően meglepő, egyben megrázó is volt.
Én sajnálom, hogy csak két évadot élt meg az In the Flesh, pedig volt benne további potenciál. Érdekes volt látni Kieren és Simon (Emmett Scanlan), valamint Amy és Philip (Stephen Thompson) kapcsolatát, de a vallási és tudományos hátterek jobb kibontása miatt is belefért volna legalább még egy évad.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
