Egy roppantul kiábrándító rész után ezen a héten végre egy rendkívül szórakoztató, igazi „Dokis” kalanddal ajándékoztak meg minket az alkotók. A Nikola Tesla’s Night of Terrorban gyakorlatilag mindent sikerült eltalálni írói szempontból, amit korábban nem: tökéletes a tempó, a főszereplők a mellékkarakterek mellett is kaptak teret, a sztorinak van értelme. Ilyen feltételek mellett nem csoda, hogy pikkpakk eltelt az a röpke ötven perc anélkül, hogy egyszer is az órára pillantottam volna.
1903-ban járunk, és a már akkor is egyfajta hírnévre szert tett feltaláló, Nikola Tesla (Goran Visnjic) legújabb projektje nehézkesen akar összejönni, leginkább a finanszírozás hiánya miatt. Van azonban más is, ami megzavarja a tudóst, méghozzá az, hogy néha követik őt, valamint a birtokába kerül egy furcsa szerkezet is, amivel egyelőre nem tud mit kezdeni. Ekkor jön képbe a Doktor (Jodie Whittaker) és útitársai, akik megmentik Teslát és asszisztensét, Miss Skerittet (Haley McGee), miután laborjukban megtámadják őket. Tesla, Skeritt és a Doki Grahammel (Bradley Walsh), Yazzal (Mandip Gill) és Ryannel (Tosin Cole) karöltve New Yorkba utaznak, hogy tovább vizsgálódjanak. A csapat először azt gyanítja, hogy Thomas Edisonra (Robert Glenister) és csatlósai állnak a történések hátterében, ám rövidesen felfedik magukat azok a lények, akik egészen addig a háttérben tevékenykedtek, és nem terveznek kesztyűs kézzel bánni senkivel, aki útjukba áll.
Nem tagadom, a heti szörnyetegünk lehetett volna kevésbé egysíkú, és néhol nevetséges, viszont egyrészt az ilyesfajta ellenek nem szokatlanok a széria történetében, másrészt szerintem az epizód élvezeti értékén csak emelt a bukdácsoló és egymást fellökő alienek látványa. Azt már úgy is tudjuk – vagy legalább sejthetjük -, hogy Chibnallék a nagy durranást az utolsó két felvonásra tartogatják, addig meg miért ne szórakozhatnánk egy kicsit? Meg aztán túl bugyutának ennek ellenére sem lehet titulálni ezt az epizódot, hiszen felvetődött egy-két komolyabb téma, valamint Whittaker ismét ki tudta hozni Tizenhármas komorabb oldalát, ezúttal ráadásul az útitársak szeme láttára. Erre vártunk, nemde?
Imádom, amikor történelmi figurák jelennek meg a sorozatban, és bár az utóbbi időben nem mindig volt szerencsés az ábrázolásuk, ebben az esetben szerencsére igen. Tesla és Edison viaskodását legtöbbször úgy tárják elénk a különböző médiaformákban, hogy állást foglalnak az egyik mellett vagy ellen. A Ki vagy Doki esetében sokkal emberibb volt ennek a vetélkedésnek az ábrázolása, ezáltal pedig maguk a karakterek is. A Doki pedig, ha hasonlóan tudományos beállítottságú személlyel találkozik, az csak jól sülhet el, és ez Tesla esetében sem alakult másképp.
Jövő héten, és ha minden igaz, még azután is egy újra régi ismerősökkel fogunk találkozni, és én már alig várom a vasárnap estét!
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.