„Ha valamit elégszer elmesélsz, akkor igaz is lesz, éppúgy, mint egy fénykép, ami el tudja hitetni veled, hogy egy emlék.”
Whitney Scharer regénye átütő erővel kelti életre az 1930-as évek varázslatos Párizsát és a 20. század egyik leginspirálóbb női karrierjét.
„Inkább készítek fotókat, minthogy azok tárgya legyek”
– jelenti ki a legendás szépség, Lee Miller, miután 1929-ben Párizsba költözik, hogy fotómodellből fotóművésszé váljon. A sors a neves fényképész-festő, Man Ray útjába sodorja, és a férfi végül beleegyezik, hogy a gyönyörű lány ne csak a modellje, hanem a tanítványa is legyen. Lee hamar rádöbben, hogy a férfi tehetsége és karizmája mögött zsarnoki természet rejtőzik, és a sötétkamra homályában bonyolult szakmai és szerelmi viszony szövődik köztük. Párizs bohém világából a második világháború csatatereire és a koncentrációs táborok szörnyűségeihez vezet Lee Miller útja, aki Man Ray, Pablo Picasso és Jean Cocteau árnyékából kitörve a világ egyik első női haditudósítója és a korszak egyik legjelentősebb fényképésze lesz.
Man Ray portréja Lee Millerről
Nincs is jobb, mint véletlenül ilyen könyvekre bukkanni, amik ilyen érdekes emberekkel ismertetnek meg, mint Lee Miller, akiről talán soha nem hallottam volna magamtól.
Egy ilyen nőről szóló könyvvel nagyon nehéz lenne melléfogni. Nem elég, hogy szép volt, de engem rendkívüli módon lenyűgözött Lee élete, főleg, amikor rávetettem magam a Guglira, hogy minél több infót begyűjtsek róla. Lee 1907-ben született Elizabeth Miller néven, és már gyermekkorában szerepelt amatőr fotográfus apja, Theodore Miller képein, köztük számos aktfotón. Mindössze hét évesen, tisztázatlan körülmények között megerőszakolta és megfertőzte gonorrheával a család egyik barátja, ami egész későbbi életére rányomta a bélyegét.
Vogue-modellként kezdte karrierjét, majd 1929-ben Párizsba ment, hogy Man Ray, a híres szürrealista fotós tanítványa legyen. Rövidesen nem csak a munkában, hanem a magánéletben is társak lette, Lee évekig Man Ray múzsája és szeretője volt, és együtt egy új technikát is feltaláltak. Lee később visszatért Párizsba, ahol megalapította saját stúdióját. 1934-ben Aziz Eloui Bey egyiptomi üzletemberrel kötött házassága alatt sikereit hátrahagyva Kairóba költözött férjével, és úti fotókat készített. Három évvel később beleunt egyiptomi életébe, és viszatért Párizsba, ahol megismerkedett Roland Penrose szürrealista festővel és múzeumi kurátorral, későbbi férjével.
Lee Miller és Pablo Picasso Párizs felszabadítása után
1938-tól Angliában élt, és 1940-ben kezdett háborús fotókat készíteni. A második világháború alatt haditudósítóként dolgozott, fényképes beszámolói a Vogue hasábjain jelentek meg. Lee és társa, David E. Scherman ott volt a blitz alatt, Párizs felszabadításánál (ahol Picassóval is összefutott) a buchenwaldi és dachaui koncentrációs táborok felszabadításánál, fotóikat az egész világ megismerte. Egyik legismertebb képük az, amit Scherman készített Lee-ről 1945. április 30-án, amint Hitler fürdőkádjában ül. „Dachau szennyét mostam le a kádjában”, írta Audrey Withersnek, a Vogue főszerkesztőjének.
Miller a háborús éveket követően ritkán beszélt élményeiről, depressziós lett, poszt-traumatikus stressztől szenvedett, és gyakran nyúlt az alkoholhoz, azonban továbbra is rendületlenül fotózott és küldte a tudósításokat a magazinnak. A háború utáni első megbízatása Magyarországra és Romániába szólt, hazánkban is számos képet készített. Elsősorban a nők háborúban és utána betöltött szerepe és helyzete foglalkoztatta, de megörökítette többek között Bárdossy László kivégzését is.
Lee 1947-ben ment hozzá Roland Penrose-hoz, és ugyanebben az évben megszületett a fiuk, Antony. A család 1949-ben vett egy vidéki házat, a Farmly Farm House-t, ami az ötvenes-hatvanas években valódi Mekka lett a művészek számára. Olyan alkotók jártak ide, mint Picasso, Man Ray – akivel életük végéig barátok maradtak -, Max Ernst, Dorothea Tanning, Jean Dubuffet és Miro. Lee idős korában a fényképezést lecserélte a kertészkedésre és a főzésre, és kiváló szakács lett, receptjeit szintén a Vogue publikálta. 1977-ben, hetven évesen halt meg rákban, hamvait a ház melletti gyógynövényes kertjében szórták szét.
Már az is elismerésre méltó lenne, hogy kilépett a férfiak árnyékából, megvalósította az álmát és modellből fotós lett, de a háborús tevékenységétől teljesen lehidaltam. Nagyon sajnáltam, amiért soha nem heverte ki igazán az átélteket, de szerintem nagyon figyelemre méltó, hogy a kendőzetlen valóságot mutatta meg a képein, nem akart finomkodni. És ha a Vouge, a szürrealista művészet és a háborús tudósítás nem lenne elég, utána még gourmet séf is lett. Ez aztán az életút!
Az idős Lee Miller kertészkedés közben
Maga a könyv Lee párizsi éveire koncentrál, de villanásnyi képekben későbbi élményei is megjelennek. Nagyon olvasmányos, tetszett az írónő stílusa. Tökéletesen megragadta a harmincas évek Párizsának hangulatát, a bohém művészvilágot, nagyon átjött ez a milliő. Imádtam, hogy Lee és Man Ray annyi ismert avantgárd alkotó között mozgott, és szerettem a szokatlan alkotási folymataikról olvasni. Nem is beszélve a hírességekről való anekdotázást. Hemingway híres kalapos fényképét meg is lestem.
A karakterek kidolgozottak, látszik, hogy az írónő igyekezett minél hitelesebben ábrázolni őket és nem elrugaszkodni a valóságtól. Nyilván nem tudhatjuk ennyi év távlatból, hogy ki milyen volt a magánéletében, de Scharer igazán jó munkát végzett. Tetszett, hogy senkit nem akart piedesztálra emelni, pl. Lee is sokszor csinál hülyeséget és néha kicsit beképzeltek is tűnik, de mégis szerethető és könnyű közel kerülni hozzá. Man Ray viszont végig ellenszenves volt; oké, rendes volt, hogy tanította Lee-t, és voltak jó pillanatai, de ez a féltékenykedős, kisajátítós alfahím attitűd egyszerűen borzasztó.
De akármilyen érdekesek is voltak a művészkedős párizsi évek és Lee önmegvalósítása, kicsit aránytalannak éreztem a többihez képest a terjedelmét. Oké, Lee és Man Ray kapcsolata állt a középpontban, de én szívesen belementem volna jobban is a háborús időkbe, vagy Lee későbbi utazásaiba. Sok kiaknázatlan lehetőség rejlik még ebben a sztoriban, A fény kora csak egy szeletét ragadta meg, azt viszont korrektül csinálta.
Persze így is tetszett, tényleg nagyon érdekfeszítő volt, és nem győzök lelkendezni, amiért tudomást szereztem Lee Millerről, aki több szempontból is igazi úttörő volt. Szóval tessék minél gyorsabban filmet csinálni róla, hogy a nem-olvasók is megismerjék a nevét. Én meg hadd lelkendezzek még egy kört. 2017-ben felröppentek a hírek egy Kate Winslet főszereplésével készülő filmről, de ennek egyelőre semmi egyéb nyoma. Mindenesetre én nagyon várom, hogy egyszer elkészüljön.
Szerző
- Szerkesztő
Korábbi cikkek
Könyv2022-03-30Boldizsár Ildikó: Amália álmai
Igaz történet alapján2022-03-16Jung Chang: Vadhattyúk
Könyv2022-03-02Leïla Slimani: Altatódal
Könyv2022-02-02Sarah Winman: Csendélet
