A steamingszolgáltatók és más új konkurens médiumok előretörése okozta aggodalmak ellenére tavaly 42,5 milliárd dolláros (12800 milliárd forintos) globális rekordbevételt értek el a mozik.
A Comscore hétvégén közzétett adatai szerint az észak-amerikai mozis bevételek 2019-ben 11,4 milliárd dollárt (3433 milliárd forintot) értek el, ami 4 százalékos visszaesést jelent az előző évhez képest. Ez a jegybevétel ugyanakkor a második legnagyobb észak-amerikai viszonylatban. A tavalyi, Észak-Amerikán kívüli összbevétel 31,1 milliárd dollárra (9425 milliárd forintra) rúgott – ismertette a boxofficepro.com honlap elemzése.
2018-ban a globális mozis bevétel 41,7 milliárd dollár (12557 milliárd forint) volt, ebből 11,9 milliárd dollárt (3583 milliárd forintot) termeltek az észak-amerikai mozik, a világ többi részén pedig 29,8 milliárd dollárt (8974 milliárd forintot).
Tavaly nyolc film jegybevételei haladták meg az egymilliárd dollárt, ebből hat a Disney-stúdióból került ki. Az oroszlánkirály 1,65 milliárd dollárt (496 milliárd forintot) keresett, a Jégvarázs 2. 1,32 milliárdot (398 milliárd forintot), a Sony Pókember – Idegenben című produkciója 1,13 milliárdot (340 milliárd forintot), a Disney Marvel kapitánya 1,12 milliárdot (337 milliárd forintot), a Toy Story 4. 1,07 milliárdot (322 milliárd forintot), a Warner Bros Jokere 1,06 milliárdot (319 milliárd forintot), a Disney Aladdinja 1,05 milliárdot (316 milliárd forintot) és a szintén a Disneynél készült Star Wars: Skywalker kora is éppen a hétvégén lépte át az egymilliárd dolláros (301 milliárd forintos) küszöböt.
A statisztika szerint a 2018 decemberében bemutatott Aquaman a tavalyi év elején már ugyancsak belépett a milliárdosok közé.
Az elemzők arra is rámutattak, hogy nem csak a kiugró bevételű filmek járultak hozzá a rekordhoz. A százmillió dollár fölötti bevételű produkciók a tavalyi teljes észak-amerikai mozis bevétel 63,8 százalékát adták.
A legnagyobb ilyen kasszasikerek között volt a Sony Volt egyszer egy Hollywood című filmje 372,3 millió dolláros (112 milliárd forintos) jegyeladással, a Universal Mi című horrorja 255 millió dollárral (77 milliárd forinttal), a Lionsgate Tőrbe ejtve című thrillere 251,3 millió dollárral (76 milliárd forinttal) és az Élősködők című dél-koreai thriller 131,3 millió dollárral (40 milliárd forinttal).
Az észak-amerikai Mozitulajdonosok Országos Szövetsége (NATO) közleménye szerint a filmszínházak látogatottsága szilárdan tartja magát, és a mozis jegybevételek növekednek. A szervezet 2020-ra is hasonló kilátásokat jósolt.
Szerző
- Blog könyvekről, filmekről, sorozatokról, és minden egyéb jóról az internet gráciáinak digitális tollából!