Van egy olyan érzésem, hogy a Family Guy próbálna visszatalálni arra az útra, amit annao elkezdett és bár bukdácsolva, de legalább apró, biztos léptekkel halad visszafelé a jó irányba. De hogy miért is mondom ezt? Mert a szám szerint 17-ik évad tartogatott azért némi meglepetést.
Már az első részekben megindul a szekatúra, elsősorban ismét Brian felé, akinek eddigi, a párkapcsolatokban lévő kétszínűsége most nagyon, de nagyon visszaütött rá. Elvesz egy gyönyörű, ámde haldokló lányt Jess-t, majd mikor kiderül hogy az felépül és drasztikus változásokon megy át – erősen negatív szempontból -, akkor Brianben is tudatosul az, hogy ő eddig mit tett a nőkkel, és az bizony most visszaüt rá.
A többiekben olyan jelleggel elmegy, de még az is érdekes epizód volt, amikor Quagmire egy másik lány is feltűnt az életében. Courtney érkezése bár hasonló volt mint korábban Ana Lee estében, de itt az is sokat számított, hogy az ő már felnőtt és mindig is akart egy családot, még akkor is ha az quagmire-t és Kimit jelenti. Sőt, a szoknyapecér valahogy képes arra, amire a legtöbb barátja nem; jó apa, tanul és képes odaadó és gondoskodó lenni a gyerekeivel.
Stewie-nál ismét próbálták behozni a már rég elfeledett célját, hogy végezzen az anyjával. Azt a mai napig nem tudom pontosan, hogy mikor is hagyták el ezt a vonalat és mentek a át a langyi vonalba, de ez piszkosul hiányzott. Valahogy az elvett valamit a kis gonosz géniuszból, amikor már nem hívta többet Lois-t némbernek. De persze azt is jó volt látni, amikor szerzett egy barátot. Másik érdekes fordulat lehetett volna Carter amnéziája, egy olyan kontextusban, amit már sok film bemutatott, és itt is érdekes volt látni, ahogy Lois kapaszkodik ebbe az új, jobb apába.
De úgy nagy egészben ismét csak a próbálkozás maradt meg. A humor faktor vagy a nagyon alpári, fájó és a teljesen érdektelen között mozgott. Az epizód történetek többsége szimplán csak érdektelen volt és lapos, ennek ellenére voltak jobb darabok – példának okáért a fentebb nevezettek. Valahogy hiányoznak a jól bevált fricskás kis szópoénok, humoros beszólások – az egész átment arra, hogy az izzadságszagú bejátszásokon nevessünk.
Valószínüleg már sosem ugyanolyan a sorozat, mint a kezdettekkor, de nem is ezt várom el. Csak azt hogy az a család és város, amit kaptunk ne amiatt legyen vicces, hogy Lois csak a bozótba rejtett vodkával, részegen tudja elviselni a családját vagy hogy Peter egyre inkább olyan, mint egy önző, buta gyerek. Ezek miatt már nem lehet szeretni, sokkal inkább sajnálni a sorozatot.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.