The man who invented Christmas

Épp nagyon erőlködöm, hogy olyan karácsonyi filmeket találjak, amitől nem fog a szemgolyómból is nyál folyni vagy amiket nem láttam már ötvenszer. Lesz is belőle cikk közvetlenül karácsony előtt, úgyhogy készüljetek! Most viszont jöjjön egy kevésbé ismert karácsonyi darab, a The man who invented Christmas!Történetünk főszereplője nem más, mint maga Charles Dickens ( Dan Stevens), aki a Twist Oliver sikere után igencsak komoly alkotói válságban szenved. Próbálják fenntartani kényelmes életüket, de új sikerkönyv nélkül nincs pénz, és egy újabb baba is úton van. Így hát nagyon muszáj írnia valamit, úgyhogy elkezdi alkalmazni a módszerét: megpróbálja kitalálni a megfelelő nevet a szereplőknek, mert ha megvan a név, elkezd körvonalazódni a személyiség is. Hamarosan meg is jelenik előtte a saját fantáziája alkotta Mr Scrooge (Christopher Plumber), aki a történet haladásával együtt változik, majd körülveszi őt a többi szereplő is, akik hamarosan, mint belső hangok kezdik zaklatni az írót. És ha ez nem lenne elég, betoppannak Dickens szülei (Jonathan Pryce és Ger Ryan), akikkel megpróbál kedves, jópofizós viszonyt folytatni, de soha nem felejti el, milyen nehéz gyerekkort is okozott neki az apja. Ahogy a Christmas Carol körvonalazódni kezd, újabb akadályok, határidők, ihletbeli megtorpanások nehezítik a munkáját, a karácsony pedig vészesen közeleg…

Ezt majd szépen részletezem egy másik cikkben, de röviden annyit, hogy már nagyon unom az olyan filmeket, amiben mindenki összejön karácsonyra, hogy szeresse egymást, de igazából mindenki utálja a másikat, de a végén jól kibékülnek, és patakokban folyik a nyál… Na ez viszont szerencsére nem egy ilyen film. Persze megvan benne a tipikus “nem figyel oda a fickó arra, ami igazán számít, mert a karrierjével/megélhetésével van elfoglalva, és csak a végén jön rá, mi az, ami igazán számít, blablabla”, de pont ez benne a nagyon klassz. Ugyanis miről szól a Karácsonyi ének? Egy fickóról, akit csak az anyagiak érdekelnek, de a végén rájön, hogy a család meg a szeretet számít. Nem tudom, akkoriban ez mennyire volt klisés kimenetel, de azt tudjuk, hogy hatalmas sikert aratott, a Dickens életét bemutató jelenetek pedig ezzel mutatnak párhuzamot. És mit szeretünk mi itt igazán, ha nem egy jó kis párhuzamot? Ahogy telik az idő, egyre nehezebb eldönteni, Scrooge jelleme milyen mértékben alakul a kívánt történet szerint, és mennyiben teszi bele magát az író, kiírva magából a sérelmeket, a gyermekkor nehézségeit.

A történet persze nem váratlan, és nem is nagyon újszerű, többször láttunk már ilyen “nagy mű születése” közben játszódó sztorikat, de mivel mégiscsak karácsonyi film, van egy sajátos varázsa, amit semmi nem vehet el tőle. Az a romantikus báj, ami körüllengi az egész sztorit, a fura nagypapa, aki minden hibája ellenére csak örömet akar okozni az unokáknak, az egyszerű, de annál élénkebb és fantáziadúsabb ír cselédlány és történetei, Dickens dolgozószobája, ahol lassan mozdulni sem lehet a kitalált szereplőktől.

Ami még nagyon tetszett benne, hogy tök jól bemutatja, ahogy jön az ihlet, majd a legváratlanabb pillanatban elillan. Dickens hiába erőlködik, egyszerűen nincs, ötlete, majd hirtelen, egy szó, egy látvány hatására elő is bukkannak a szereplők, és csak folyik a történet, amit félbeszakít egy kopogás az ajtón, és már el is tűnt az egész.

Ha egy kedves, hangulatos, angolos filmre vágysz karácsonyra, szerintem tökéletes választás, remek ötletekkel, egész jó humorral és tagadhatatlan karácsonyi szeretettel.