Avagy a Diablo és Path of Exile mellé belépett az éterbe egy újabb olyan horror rpg, ami mind történetileg, mind képi világában felveszi a versenyt a korábban említettekkel. De, kezdjünk mindent az elejéről.
Rögtön egy nagyon kedves bejátszással indítunk a karakter megkreálása után; lógunk egy fán, felakasztva – de letörve nem – ugyanis abban a pillanatban mi nem is vagyunk önmagunk. Egy másvilági lény, egy ún. aetherial-ok tartja megszállva a testünket, és vidáman közli is kivégzőinkel, hogy tegyenek velünk akármit, ő játszi könnyedséggel talál magának egy új testet, amivel írthatja az embereket. De érdekes módon pont a halálközeli állapot az, ami mint kiderül segített nekünk; a lény bár elhagyja a testünket, de az erejének egy kis szelete bennünk maradt, amit képesek vagyunk használni ellenük – már ha saját embertársaink nem akarnak először minket vasvillára hányni.
Mert bizony, Cairn megtépázott világában elsőre mindenki fél tőlünk, hiszen korábban még vérengő, villódzó szemű őrültek voltunk, utána pedig ismét visszakaptuk az irányítást, de ugyanazok a horrorisztikus erők megmaradtak. Pár küldetés és túlélők megmentése után végül befogad minket captain Bourbon – aki egyike volt az akasztásnál résztvevőknek – és ránk bízza azt a feladatot, hogy segítsük a harcok az aetheritek és tisztátalan seregük ellen – amiről sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy kicsi.
Élőholtak, szellemek, mutánsok, másvilágok dimenziójának lényei és persze nem utolsó sorban korrupt emberek. Szerencsénkre fegyverarzenálban mi sem maradunk el mögöttük; attól függetlenül hogy milyen osztályt választottunk magunknak az elején, ez később bővül egy szintén általunk választott másodlagos osztállyal, és a fegyverekre is a megszokott szentháromság – physique, cunning és spirit – azok, amiknek szintjével belehet állítani, hogy milyen harcstílust szánunk kis karakterünknek.
Ha azt mondom, hogy véres ez a játék, akkor nem viccelek; hasonlóan a PoE-hez és a Diablohoz, itt is mobok ezrei ugranak ránk minden sarokból, szóval paranoidok előnyben, ha minden egyes kis sarokban veszélyt sejt – mert ott lesz. De legyen szó sok kis mobról, esetleg egy pár random boss-tól, mindenen képesek vagyunk átverekedni magunkat, csak rá kell érezni a játékra.
A classok remekek, főleg, hogy 10-nél választhatunk mellé egy másodlagost is, amivel érdekes hibrid osztályokat lehet létrehozni. A PoE-val ellentétben itt nincs pókhálószerű hatalmas skill fejlesztés, hanem szintlépésről tudjuk valamennyire erősíteni meglévő képességeinket – vagy a devotion táblácskán juthatunk plusz erősítéshez, de ahhoz meg kell tisztítani néhány megrontott shrine-t.
A karakter interakciók, a különféle frakciók – mert igen, az is van benne – hozzáálássa cselekedeik alapján a főhőshöz azt mutatják, hogy eme világ emberei még nem adták fel a harcot és még ha elsőre félnek is kis karakterünktől, tapasztalják, hogy túlvilági erejével az ő túlélésükért küzd. Mert néha nem születnek nagy dolgokra az emberek, hanem egy tragédia vagy sorscsapás hozza belőlük azt, ami különlegessé teszi őket.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
