Régóta várta sorát a polcomon ez a romantikus történet, mire megkegyelmezendő szakirodalomtól megfáradt elmémnek, úgy döntöttem, sorra kerítem barátnőm ajánlása alapján ezt a történetet. Nem csalódtam, a Mentőangyaltól azt kaptam, amit vártam. Kiszámítható, biztonságos és habkönnyű történetet, amelyet olvasva repültek az oldalak és a percek, és még egy-két kellemes meglepetést is tartogatott.
Hőseink a XII. század Nagy-Britanniájában tengetik főúri mindennapjaikat, ahol az angol-skót viszály, a katolikus egyház akkori, nőelnyomó nézetei és János király ámokfutása a meghatározó. Ebben az összeesküvésektől és kegyetlenségtől sem mentes környezetben él Johanna, aki alig túl a lánykoron, máris özvegységre jut. Bár kegyetlen férje elveszése nem igazán rendíti meg, nem áll szándékában újra férjhez menni, de kénytelen megtenni. S bár az uralkodó előbb egy férjéhez hasonlóan gonosz főurat szemel ki neki, bátyja közbenjárására végül egy felföldi klánvezérhez adja feleségül, aki hatalmas termetével és mogorva természtével előbb megijeszti a fiatalasszonyt, de később mégis beférkőzik a szívébe. Ám – ahogy az már egy magára valamit is adó, hasonló storyban lenni szokott – még szembe kell nézniük a király és főnemesei ármánykodásával, ha szeretnék megtartani frissen megtalált szerelmüket és boldogságukat.
Ami a történetet illeti, nem különösebben eredeti, de van annyira jól tálalva, hogy lerágott csontnak se tűnjék. Ugyan sehol sincs A másik Boleyn lány történelmi hitelességétől és cizelláltságától, s bár nem vagyok a XIII. századi Anglia társadalmi viszonyainak szakértője, erős a gyanúm, hogy akadt benne egypár anakronizmus, ami a mindennapi életet vagy a férfi-női viszonyokat illeti. De mivel nem társadalmi-történeti ismereteim hézagait kívántam a történettel pótolgatni, nem zavartattam magam miatta különösebben. A cselekmény máskülönben rendben volt, a szereplők jellemén és viszonyrendszerein alapult, nem volt benne megalapozatlan fordulat és különösebben sok véletlen sem, de kellő módon visszahatott a karakterek fejlődésére.
Főszereplőnőnk, Johanna karaktere már-már túlhangsúlyozott korszakos vonásai ellenére is modern nőideált testesített meg lelkületében, természetesen, noha a történet során keresztül megy egy látványos önmagára találáson, kibontakozáson. Ennek belső lélektani folyamata nem volt különösebben árnyalt, de követhető volt, és megalapozott. Kifejezetten tetszett, hogy Johanna karaktere természtes proaktivitása révén oldotta meg problémáit és nem hagyatkozott mindenben „férjurára”, emiatt is találtam igen modern nőképnek, de egyúttal jó megtestesítőjének a modern világunkban is kívánatos önállóságában biztonsággal kapcsolódó embernek. Főhősünk, McBain kevésbé volt kidolgozott karakter, laposabb fejlődési ívet is jár be, de minthogy a célközönség női, így talán megengedhető, hogy a női jellem kibonakozása és fejlődése legyen inkább a központi téma. Ennek ellenére nem éreztem kifejezetten sematikusnak McBain karakterét sem a hasonló tematikájú könyvekben megismert férfi főszereplőkhöz viszonyítva, noha az írónő, Julie Garwood más regényét eddig még nem olvastam. Mellettük megjelent néhány, funkciójának megfelelő részletességgel kibontott és bemutatott, kellően motivált mellékszereplő is, akik jól kiegészítették a cselekményt.
Ami a fentebb említett gyanúsan anakronisztikus elemeket illeti, az néhány, már-már mellékes apróságtól eltekintve az, ahogyan az egyik felföldi pap a nőkről nyilatkozik, viszonylag hosszasan fejtegetve, mennyivel erősebb a női nem a férfiúinál. Nem mondom, kedvemre való volt olvasni e szavakat, és természtesen elképzelhető, hogy így is gondolkodjék férfi a XIII. század derekán, ám mégis inkább olyan érzésem volt, hogy az írónő feminista nézetei szivárognak át a sorokon. Amivel persze nincs gondom, tekintve, hogy mélyen azonosulok a női egyenjogúság mozgalmával, és úgy érzem, hogy abban a 25 évvel ezelőtti korban, amikor a regény íródott, még nagyobb szükség volt ezen nézetek erősítésére ilyen fórumokon keresztül is, mégis savanykás ízű ez az kiszólás a számomra. Bőven elég lett volna szerintem, annak bemutatása, hogy a körülményektől függetlenül az ember igenis tehet a saját sorsa javításáért, ahogy az Johanna karakterén keresztül tökéletesen meg is tette az írónő, valamint az, hogy lehetséges egyszerre elkötelezett párkapcsolatban élni és önálló, kompetens, döntésképes felnőtt nőként működni – ahogy az Johanna esetében szintén hangsúlyos. Így ez a kiszólás, számomra, inkább volt szükségetelen hangsúlyozása valaminek, ami mutatva is jól működött.
Minthogy regényről van szó, fontos megemíltenem a nyelvezetet. Az általam forgatott kiadványban akadt egy pár korrektúra hiba, de nem feltűnően sok. A nyelvi szint nem volt egetverően magas, de kellemes és olvasmányos igen. Épp olyan, ami egy ilyen fajsúlyú történetet bőségesen kiszolgál. Ami talán feltűnő volt, az az egyébként jól használt, de ma már kicsit avíttnak ható módon megírt mindent tudó elbeszélői szemszög. Ez azonban, tekintve hogy majd három évtizedes regényről beszélünk, nem róható fel hibaként.
Ami a kiadvány kivitelezését illeti, az is tükrözi a – nos, magyar megjelenésben is jó 15 éves kiadósi romantikus-regény standardot. A borító cukormázas, a papírminőség silány, de a célnak tökéletesen megfelel.
Összességében tehát a Mentőangyal nagyon kellemes ősz közepi olvasmányt jelentett számomra, szórakoztatott és pihentett, épp, ahogy arra vágytam.
Szerző
-
Szerkesztő
“Ha az elme gondolatokra éhes, legyenek éles fogai” – mondja Volys a sárkány a Bamarre hercegnőiben.
Korábbi cikkek
Film2021-12-0410 vidám film déli depresszió ellen
Akciófilm2021-08-24Lőpor turmix (2021)
Évadértékelő2021-08-08Lucifer az Újvilágban – 5. évad kritika
Dráma sorozat2021-06-10Lucifer 1. évad – évadértékelő
