*** SPOILERVESZÉLY! ***
Egészen rendhagyó értékelővel jelentkezünk ma. Még pedig azért, mert igaz a Megszólalnak a Gráciák cikksorozatunk miatt találkoztatok már olyannal, hogy többen is véleményt nyilvánítunk egy adott témáról, de olyannal, hogy egy könyvről ketten értekezünk, még nem. Ez újdonság nekünk is és itt, a Watchaholics blogon számotokra is. Véleményt nyilvánító társam pedig nem más, mint írótársam, SzÁgi, aki hasonlóan hozzám, szintén szereti a meséket, így első közös értékelőnket Dér Adrienn: A kaszabmanó című meseregényéről hozzuk el nektek.
Adri első mesekönyve keménykötésben, idén júniusban jelent meg a Napkút kiadó gondozásában, Buzási Viktória rajzaival. A borítója mindkettőnket megfogott, a részletgazdag rajzokkal, melyek egymásba kapaszkodva fogják körül az író és az illusztrátor nevét, valamint a mese címét. Belelapozva pedig egy csodaszép és részletes térképpel találjuk szembe magunkat, melyen végig lehet követni a kis főhősünknek és kísérőinek útvonalát. Áginak a zsupszlevelekről például a Harry Potter világában megismert zsupszkulcsok jutottak eszébe, míg én simán csak csodáltam a térképet.
A történet pedig, melyet a lapok magukba rejtenek nem csak egy gyermeket tud elrepíteni a mesék földjére, de azoknak a felnőtteknek is kellemes perceket tud szerezni, akik szeretik a némi varázslattal megfűszerezett, fantáziadús történeteket.
A mese főhőse Ede, akinek anyukája meseíró. Mivel a kisfiú anyukája elutazott, ezért a gyerkőcöt semmi sem akadályozza meg abban, hogy elcsenje a még teljesen el nem készült mesét és elolvassa azt. És bizony itt kezdődnek a kalandok, vagyis pontosabban akkor, amikor Edét hirtelen beszippantja a könyv és részese lesz a történetnek. Ez egy jó kiindulás, hiszen érdekessé teszi a történetet a gyermekek számára, mert hát melyik gyerkőc ne szeretne főszereplővé válni egy mesében? Hátha még az ott lakó lények az ő segítségét kérik egy probléma megoldásához?
Ágival megegyeztünk abban, hogy az alapötlet nem rossz, mert aranyos és kalandos, fantáziadús, de nem éreztünk mindent teljesen következetesnek. Például Edének be kell öltöznie kaszabmanónak, aminek lenne is célja, de végül a szükséges információ nem ennek köszönhető. Ági szerint a Tintaszívvel (2008) mutat kis egyezőséget, míg nekem az tűnt fel, hogy Michael Ende: A Végtelen Történet című meseregényével egészen sok a közös pontja.
Mikor az olvasás után átbeszéltük az élményeinket, Ági még hozzátette, hogy remek ötletnek tartja, hogy a modern világ eszközei megjelennek a könyvben, meseformában, mint például az érintőképernyő vagy a futószalag, mert ez a jelenkor gyermekei számára megfoghatóbbá teszi a történetet, aminek az üzenete is érthető, de nem túlartikulált. Ez pedig azért jó, mert meghagyja a saját következtetés levonásának érzését.
A címválasztással viszont egyöntetűen nem tudtunk teljesen egyetérteni. Ági ezt úgy fogalmazta meg, hogy a cím ugyan hangzatos és stílszerű, de nem kapcsolódik az egész storyhoz. Hacsak nagyon bele nem magyarázzuk, hogy végső soron a kezdet előtt a kaszabmanók tettei indítják be az eseményeket, a meggondolatlanságuk révén. Bár, hogy ezt bele kelljen magyarázni, azt nem feltétlenül gondoljuk jónak. Abban viszont megint csak egyetértettünk, hogy a gyermekek közül is, valószínűleg a kisfiúk érdeklődését kelti fel ez a cím igazán.
Nekem nagyon tetszett a két kisfiú karakterébe épített üzenetet. Tetszett, hogy valódi kisemberekről mintázta őket Adrienn és nem csupa jó tulajdonságokkal ruházta fel őket. Ott volt például, hogy Ede hiába egy pozitív karakter, mégis kiderült egy ponton, hogy hiába tudta az igazat, mégis hazudott róla. De ezt később vállalta és elnézést kért. Tetszett, hogy a másik kisfiú, Lali egy rosszcsont kiskölyök. És tetszett, hogy kiderült, mindez azért van, mert egyedül érzi magát és barátokat szeretne. A folyamatos csokihamizás is ezt erősítette meg szerintem. A két kiskölyöknél tetszett továbbá, hogy mutattak karakterfejlődést, ez egy nagyon pozitív dolog, mert az apróságok az ilyenekből sokat tudnak tanulni. Áginak nagyon tetszett, hogy a két kisfiú között milyen jól működött a dinamika.
A kaszabmanókkal igazából mindketten hadilábon álltunk. Ági szerint a kiemelt manó esetében túl gyors volt a karakterfejlődés, bár a történet rövidsége és a lendülete miatt ez érthető is, viszont ez a karakter még tovább építhető lenne a későbbiek folyamán. Ebben a manóban én is láttam a potenciált, de kiteljesedni egy saját történet, vagy a folytatás révén lehetne igazán lehetősége.
Ági szerint a lávatündérek rendben voltak. Mint kitalált lények nagyon eredetiek, ahogy a láva élteti őket, és egy kisgyereknek valószínűleg még elbűvölőbbek, magukkal ragadóbbak. Karakterekként végső soron meg is lehetett őket különböztetni, főleg funkció és név alapján, de egy-egy sajátos jellemző is segítette elkülönülésüket. Ilyen rövid storyban valószínűleg nem is lehetett volna őket egyedibbé tenni, mint ahogy azt Adrinak sikerült. Ebben pedig én is teljesen egyetértek Ágival.
Mindketten úgy érezzük, hogy igazából ezek a karakterek pont annyira kidolgozottak, amennyire ez a meseregény megkívánja. Mindegyikük érthető és jól értelmezhető.
Adrienn egy kedves, izgalmas mesét alkotott meg, melyet bármikor szívesen olvasnék fel akár esti mese gyanánt kisebb gyermekeknek, de akár nagyobb gyerkőcnek is odaadnám önálló olvasásra. Ági ezt azzal egészítette ki, hogy a korosztályokat is meghatározta. Felolvasásra inkább az 5-7 éves korosztálynak javasolja, míg önálló olvasásra a 8-12 éves gyerekeknek adná a kezébe. Felnőttek esetében viszont kifejezetten azoknak ajánlja, akik éppen gyermeki énjüknek szeretnének kellemes perceket szerezni.
Megegyezett a véleményünk abban is, hogy a helyesírás egy igen fontos dolog, aminek ez a könyv maximálisan eleget tudott tenni. Viszont a fejezetek hossza egészen eltérő, ami az önálló olvasás esetében hátráltathatja esetleg a gyerkőcöket. Ettől függetlenül a történet szempontjából jó volt a tagolás és a fejezetcímek is jó választásnak bizonyultak. Erre Ági hívta fel a figyelmem, mert igazából én annyira elmerültem a történetben, hogy fel sem tűnt, hogy a fejezetek hosszában ekkora a differencia.
A mese élvezhetőségéhez természetesen hozzájárulnak Buzási Viktória kedves rajzai is. Talán ha színesek lennének jobban vonzanák a gyermekek szemét, erre megint Ági tért ki, és egyet kell értsek vele. Ugyan gyermekkorom egyik kedvenc könyve – amit akkor még csak lapozgattam, mert olvasni még nem tudtam –, a Csillaglány című meseregény volt Keller Zsuzsától, és abban sem színesek a rajzok, de kétségtelen tény, hogy a gyermekek szemét a színek vonzzák. Ági meg is jegyezte, hogy a lila jetit nagyon szívesen megcsodálta volna.
Talán nincs is más hátra, mint hogy megköszönjük Adriennek a lehetőséget és a bizalmat, hogy kikérte a véleményünket. Mindketten szívesen ajánljuk ezt a mesekönyvet a kisebb és nagyobbacska olvasópalántáknak is.
Szerző
