S. A. Chakraborty: Bronzváros

“Még a legjobb mesékben is megvan az igazság magva.”

S. A. Chakraborty első könyve különleges kalandra invitálja a fantasy és a mesék rajongóit a Bronzvárosban.

Nahri sosem hitt a mágiában, de megvan a tehetsége hozzá: a 18. századi Kairó utcáin nem találni nála kiválóbb szélhámosnőt. Ám mindenkinél jobban tudja, hogy amivel a kenyerét keresi – tenyérjóslás, zár-szertartások, gyógyítás –, az egytől egyig szemfényvesztés, bűvészmutatvány, tanulható képesség. Eszköz arra a csodás célra, hogy kizsebelhesse az oszmán nemeseket.
De amikor Nahri véletlenül megidézi maga mellé Dárát, a hozzá hasonlóan dörzsölt és sötéten rejtélyes dzsinn harcost, akkor kénytelen elismerni, hogy a varázsvilág – melyről szentül hitte, hogy csupán a gyerekmesékben létezik – valódi. Mert Dára megoszt vele egy lélegzetelállító történetet: a tűz lényeitől hemzsegő forró, szélfútta sivatagon és a rejtélyes máridok nyughelyének otthont adó folyókon, az egykor szemkápráztató emberi világvárosok romjain és a hegyeken túl – ahol még az égben köröző ragadozó madarak sem azok, aminek látszanak – terül el Dévábád, a legendás bronzváros, melyhez Nahrit eltéphetetlen kötelék fűzi.
Dévábád bűbájokkal átitatott díszes bronzfalai és a hat dzsinntörzs kapui mögött régi ellentétek húzódnak. Amikor Nahri úgy dönt, hogy belép ebbe a világba, az érkezése egy évszázadok óta fortyogó háború kirobbanásával fenyeget. Nahri hamarosan kénytelen megtanulni, hogy az igazi hatalom kegyetlen és könyörtelen. Még a mágia sem védheti meg a nemesi intrikák veszélyes hálójától, és a legagyafúrtabb cselszövések is végzetes következményekkel járhatnak.

A Bronzváros minden bizonnyal el fogja varázsolni a mesék szerelmeseit. Kiváló debütálás a fiatal írónőtől, Chakraborty ugyanis csodásan elegyíti az arab mondavilág, a fantasy, valamint az Ezeregyéjszaka meséinek elemeit, méghozzá történelmi környezetben. Mostanában egyébként is egészen közeli barátságba kerültem a közel-keleti világon alapuló fantasykkel, és ebben is nagyon szerettem a világfelépítést és a mitológiai elemeket. Nagyon érdekes, izgalmas, egzotikus, és mindig tele van lehetőségekkel. Na és persze dzsinnekkel.

A történet azonnal magával ragadott és végig fenntartotta az érdeklődésemet. Az írónő remekül szövi a szálakat, ugyanis hiába fut több szálon a cselekmény, és vannak – látszólag – lényegtelen töltelékrészek, mindennek van valami jelentősége, ha más nem, hát a karakterek elmélyítése. Habár a királyi udvarban játszódó résznél picit sok lett a politika és intrika, és mintha kissé leült volna egy időre a történet, a vége azért kárpótolt mindenért. De még hogy!

A karakterek kidolgozottak, mindenkinek megvan a maga gyengesége is, éppen ezért könnyű velük azonosulni. Nahri nagyon belevaló hősnő, rögtön megkedveltem és remélem, hogy a későbbiekben is ilyen szépen a sarkára áll és nem fogja hagyni, hogy csak úgy sodródjon az eseményekkel. Volt néhány pillanat, amikor legszívesebben benyúltam volna a könyvbe és megráztam volna, hogy jobb belátásra térítsem, de azokat a döntéseit is el tudtam fogadni, amikkel nem feltétlenül értettem egyet.

Dára garantáltan a női olvasók kegyeibe fog férkőzni. Igen, engem az ilyen karakterek könnyen levesznek a lábamról. Kissé ellentmondásos személyiség, de igazi mélység rejlik a tökéletes felszín mögött. Mindenesetre ha az Aladdinban is ilyen lett volna a dzsinn, akkor az lenne a kedvenc mesém. (Ó, Walt Disney, ha tudnád, micsoda lehetőséget hagytál veszni…)

Ali, a herceg nem lett a szívem csücske, de ettől függetlenül érdekes, és belátom, hogy volt helye az ő szemszögének is, érdekes egy ennyire más nézőponttal szembesülni. Habár azért sokkal jobban szerettem Nahriék kalandjait követni. Csak adja az univerzum, hogy ne legyen szerelmi háromszög. Néha megijedtem, amikor meglegyintett a szele, mert most komolyan, kinek jutna eszébe egy Ali, amikor ott van Dára? Egyébként – nyilván – imádtam a romantikus szálat, szerintem kifejezetten jót tett neki az a kis konfliktus, ami Dára sötét múltja és titkai vagy az eltérő értékrend miatt keletkezett. Szerencsére nem mentünk el a rózsaszín romantika irányába, pont annyi, amennyi kell. Nem ez áll a középpontban, de van jelentősége.

A királyi család tagjai és a mellékszereplők is alaposan ki lettek dolgozva, nem csak üres sablonok, mindenkinek beleláthatunk a motivációiba, ami által sokkal könnyen megérteni őket, még ha nem is szimpatizálunk velük feltétlenül.

Sajnos a magyar kiadással vannak fenntartásaim, mivel eléggé sok az elírás a nevekben, néha egy oldalon kétféleképpen szerepel valaki, és ez egy idő után elég bosszantó. Nem szeretem, amikor ilyen apróságok rontják el az élményt. Viszont van benne egy szuper térkép, amin még kis rajzolt elefántos is tevék is vannak, ha esetleg valaki úgy odalenne a fantasyk térképeiért, mint én.

Mivel ez sem egy egyedülálló könyv, hanem egy trilógia első része, így már meg sem lepődtem a függővégen. Ami meglehetősen kiakasztó, de közben reményteljes is, szóval alig bírom kivárni a második rész megjelenését. Szerencsére már nem kell sokáig izgulni, ugyanis a Rézkirályság elvileg október 29-én fog megjelenni, és már elő is lehet rendelni.