Steven Universe: A film

A Steven Universe az a sorozat, aminek nagyon lassan jönnek ki a részei, és két rész között az életed üres és értelmetlen… Legalábbis, mi rajongók így érezzük. Ezen felül egy olyan sorozat, ami úgy néz ki, mintha kizárólag gyerekek élvezhetnék, és elég bugyután is indul, de ahogy telnek a részek, egyre mélyebb és sötétebb lesz, és kiderül, hogy egy nagyon komplex világ és történetszál van kibontakozóban. Pontosan olyan, amire szeretem csorgatni a nyálamat.A film a sorozat eddig kijött részeinek a folytatása. Ennek ellenére úgy gondolom, nagyon igyekeztek, hogy az elején egy hosszú dalban elmagyarázzák az eddig történteket azoknak, akik esetleg nem nézték végig az előző öt évadot. Történetünk azután játszódik, hogy Steven és barátai ráébresztették Fehér Gyémántot, hogy nem kell mindenkit a saját képére formálnia, és éppen béke honol a galaxisban. A Kristályékkövek visszatérvén a Földre már éppen élveznék a pihenést, amikor megjelenik egy titokzatos ékkő rózsaszín, fordított szív alakú kővel a mellkasán, egy nagy injekciós tűnek kinéző gépezettel, ami valami furcsa dolgot fecskendez a bolygóba, és egy nagy kaszával, amivel úgy tudja poof-olni a többieket, mintha leformázta volna őket. Nincsenek emlékeik, minden addig tanult új képességet elfelejtenek, és egymást sem ismerik fel. Az ismeretlen szereplő ezt mindenkivel megcsinálja, mielőtt Steven őt is megsebzi a kő saját fegyverével, aki szintén visszaáll eredeti állapotába, és egy kis cuki játszópajtássá változik, aki mindig vidám, és mindenben játékot lát. Steven, mivel szintén megsebesült, elvesztette az újonnan tanult képességeit, pont olyan, mint a sorozat legelején. Az emlékei viszont megmaradtak, úgyhogy Bizmut, Lapis, Peridot és Greg segítségével ki kell deríteniük, mi folyik Beach Cityben, és emlékeztetni a barátaikat, hogy kik is ők, mielőtt a furcsa a anyag a fecskendőből elterjed az egész Földön.

Szögezzük le, hogy ez a film egy musical. De nem úgy musical, ahogy mondjuk az Oroszlánkirály vagy a Jégvarász, hanem nagyon. Elég kevés idő telik el két dal között, és szinte mindent énekelve mondanak el. Persze ha valaki szereti az ilyesmit, akkor ez nem okoz problémát, de ha nem vagytok musical rajongók, erre jobb felkészülni. A dalok egyébként nagyrészt szépek és fülbemászóak, de a gyémántok folyamatos háromszólamú éneklése a végére már eléggé idegesített. Egy furcsán közvetlen és pátyolgatós, nagyisan viselkedő Muzsika hangja tercetté váltak, és ez meggátolta mindhármukat abban, hogy egy picit is kivillanjon a saját, nagyon is eltérő személyiségük. Olyanok lettek, mint egy háromfejű Julie Andrews sárkány. Persze tudom, hogy egy másfél órás filmbe nagyon nehéz beleépíteni ezt a rengeteg szereplőt, akit eddig megismertünk, de sok karakternél ez jól sikerült. Peridot például alig szólal meg, mégis az eddig megszokott kidomborodó jelleme teljesen jól érthető volt így is.

A történet megoldását is picit összecsapottnak meg deus ex machinának érzem, lehet, ha kaphatott volna még fél órát, és jobban kidolgozták volna ugyanezt a befejezést, akkor érthetőbb lenne. Viszont Spinel, az új karakter szerintem zseniális. Teljesen egyszerű és érthető a motivációja, csodálatos az átváltozása a cuki, bugyuta, könnyen lenyűgözhető “gyerekből” sértett pusztító szörnyeteggé. Persze ilyet már sok helyen láttunk, de itt tényleg jól működik. Habár így sok szereplőt csak nagyon picit láthattunk, és többeknek meg sem mutatkozott a jelleme, a tőlük elvett időt Spinel kidolgozására fordították, amit végső soron megérthetünk, végül is mégis csak ő az új szereplő. A többieket elvileg már ismerjük, vele viszont most találkoztunk először, és nem volt rá egy egész évad, hogy lassan beleképzelhessük magunkat a helyébe, így érthető, hogy ő kapta a legtöbb fényt.

Személy szerint nem igazán vagyok oda az ilyen “amnéziás” epizódokért, amikor valaki elfelejt valamit, és egy részen keresztül próbálják emlékeztetni a többiek. Ennek ellenére viszont nagyon is élvezhető film, és láttunk néhány igencsak meglepő újdonságot, még egy vadiúj fúziót is (kacsint kacsint). A képi világ még mindig gyönyörű a maga egyszerűségével együtt, főleg Rózsaszín Gyémánt kertje volt az, amitől eldobtam az agyam. Meg persze Fehér Gyémánt. Atya ég, az a karakter még mindig gyönyörű!

Ha nem láttad az előző öt évadot, és nem vagy rajongó, akkor nem vagyok biztos benne, hogy ez a film lesz az, ami beszippant ebbe a világba. Még ha újoncok számára is érthető, ez tényleg egy folytatás, és nem is olyan lassú, szépen felépített, egyre jobban elmélyülő, mint a sorozat. Arról nem is beszélve, hogy ha ezt nézed meg először, az összes nagy spoilert a sorozatból lelövöd magadnak. Rajongóknak viszont mindenképp ajánlom, mert azt a szuper Steven Universe hangulatot nagyon hozza, amit mindannyian imádunk, és tudom, hogy már tűkön ülve vártátok a folytatást, úgyhogy ne késlekedjetek, nézzétek meg!