A 2019-es év igazán bővelkedik új metál korongokból: az Avantasia, a Delain, és a Dream Theater után néhány hónap kihagyással nálam most a Sonata Arctica következik a sorban. A finnek legutóbb 2016-ban jelentkeztek új anyaggal, a The Ninth Hour-ral, ami nekem eddig az első és egyetlen olyan Sonata alkotás volt, aminek kifogásolni tudtam a minőségét. Főleg a hangzás terén akadtak problémák, hiszen rettenetesen “dobozos” volt, ami igencsak megnehezíti a hallgatását, még úgy is, hogy a dalok nem feltétlenül rosszak rajta. A legutóbbi csalódás után az egyébként igen stílusosan finn címet viselő Talviyö-től vártam a “megváltást”, és szerencsére meg is kaptam azt.
A legújabb mestermű a Message From The Sunnal indít, aminél jobb kezdő dalt nem lehetett volna választani: az elején tipikus power metál szerzeménynek tűnik, de Kakkóék a közepére már bele-belecsempésztek egy-két ütemváltást. A Whirlwind eleje egybefolyik az elődje végével, és egy csodálatos középtempójú, ám közel sem unalmas darab kerekedik ki belőle. Ezután jön a második kislemezes dal, a Cold, egy kellemes, rádióbarát sláger, aminek nem csak a kórusa marad meg egyből az ember fülében. Ezt követi a Storm The Armada, ami alig több mint ötperces menetideje ellenére ugyanolyan igazi epikus költemény, mint például a White Pearl, Black Oceans. Az első “csendes pihenőt” a Caleb-saga legújabb tagja, a The Last Of The Lambs hozza el, ami ugyanannyira hátborzongatóan creepy, mint amennyire szívfacsaró is. A korong első felét ismét egy könnyebben befogadható nóta, a Who Failed The Most zárja, ami végül harmadik kislemezként került megjelenésre: számomra először picit gyengének hatott, de párszori újrahallgatás után már kifejezetten élvezhető, főleg a roppantul fülbemászó kórusa végett.
A sorban hetedikként jön az album talán legnagyobb meglepetése, az Ismo’s Got Good Reactors. Már a meglehetősen fura címre is felkapjuk a fejünket, és a bandát eddig nagyjából minden interjúban kifaggatták a dal háttérsztorijáról, ám az igazi “fekete leves” a hallgatás során jön: egy instrumentális, avagy ének nélküli darabról van szó, ami egy az egyben a Silence érát idézi hangzásvilágában, és hihetetlenül szórakoztató – remélhetőleg idővel az élő showk részévé válik majd! A második eposz a Demon’s Cage személyében bukkan fel a repertoárban, ami egy rendkívül frappáns szöveggel és ütős riffekkel megáldott dalocska. A legelső kislemezes szerzeményt a CD utolsó felére hagyták: A Little Less Understanding egy tipikus Sonata szám, ami eleinte picit nehezen fogott meg, utána viszont alig tudtam kiverni a fejemből. A sort a The Raven Still Flies With You-The Garden párosa zárja, amiből az első a lemez leghosszabb és legkomplexebb költeménye, az utóbbi pedig olyan gyengéd és meghitt, mint egy altatódal.
Lehet én csinálom rosszul, de nekem általában az album borítója alapján már van egyfajta elképzelésem, illetve elvárásom a hangzásvilággal kapcsolatban, és ezt a Talviyö teljes mértékben kielégítette. A remekmű címe téli éjszakát jelent finnül, és a dalok egytől-egyig a hófödte tájakra repítik el a hallgatókat, a feelinghez pedig tökéletesen hozzátesz a szemet gyönyörködtető havas fedőkép is. A mixelés szintén sokkal jobbra sikeredett mint a The Ninth Hourön, úgyhogy tényleg egy szavam sem lehet az új “családtagra”.
A finn alakulat már javában turnézik, és november 25-én végre ismét eljutnak kishazánkba is. Budapesten a Barba Negra Music Clubban mutatják majd be az új korong anyagát élőben is, én már nagyon várom!
Dallista:
- Message From The Sun
- Whirlwind
- Cold
- Storm The Armada
- The Last Of The Lambs
- Who Failed The Most
- Ismo’s Got Good Reactors
- Demon’s Cage
- A Little Less Understanding
- The Raven Still Flies With You
- The Garden
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
