Vannak olyan mangák, amik húszadik olvasásra sem képesek megfogni úgy, mint ahogyan ez a koreai websorozat tette. Hölgyek és hímek, remélem mindenkinek elő van készítve a telefonja, mert nagy kijelentésem van – a varázslat igenis létezik, ezt pedig mi sem mutathatja be jobban, mint a Jugeun Mabeopsaui dosi avagy angolul City of the Dead Sorcerer.
Történetünk szerint az emberiség úgy ismeri meg a mágiát (vagy pontosabban a manát), mint valami újfajta és nagyon hasznos energiaforrást. Megfelelő használattal akár automatából lehet venni kis instant gyógyító mágikus tapaszt, vagy a telefonból villám mágiával sokkolót csinálni a rosszarcúak ellen. Persze a rendszer erősen kontrolálja ezt a fajta erőt, szigorú megkötések vannak a használatára, a mana szintet is minden létező téren vizsgálják. Azonban feltűnik az éterben egy olyan alak, aki olyan szintű mágiával teszi hidegre a gonoszokat, amit egy átlag ember képtelen használni. Persze Crimson Robe nem is egyszerű ember – hanem egy Mágus. Detektív Kim pedig, mivel önkezűleg senki ne helyezheti magát a rendszer felé, eldönti, hogy elkapja a titokzatos mágust.
Persze, ha csak ennyiből állna a történet. Crimson Robe-t bár saját igazságérzete vezérli, mégiscsak ember, így képes hibázni is, bármennyire is okos vagy erős mágus. Aztán persze nagyon hamar kiderül, hogy a mágusok (vagy a mágus klán) maga egy lön válfaja az embereknek, de nagyjából akkor amikor a tudósok felfedezték a manát, megindult az amúgy is kevés számú mágusok szisztematikus kiirtása – így jogosan gondolhatjuk azt, hogy Crimson Robe “fajának” utolsó darabja; mert egyszerű embernek és mágusnak tiltott a keveredés.
De persze ez nem így van, vannak még Crimson Robe-on kívül még élő mágusok, az öreg Sage és a fia, akik a világ ellenségei elől elvonulva élik életüket és az öreg szünet nélkül tanítja fiát a harcművészetekre. Ők, bár egy véletlen folytán találkoznak össze Crimson Robe-al, a sors nagyon hamar úgy hozza, hogy az öregnek meg kell mentenie a fiatal bosszúállót a gonoszok – pontosabban egy Raven nevű homonculus – karmai közül. Ugyanis a rosszak nem csak ereje miatt vadásszák a fiatal férfit, hanem mert egy olyan tárgy birtokosa is egyben, ami rossz kezekben igencsak ártalmas lenne minden élő számára.
Mikor a végére értem a mahwanak, őszintén megvallva – csak kapkodni tudtam a fejemet. A City of the Dead Sorcerer nem kicsit okozott sokkot nekem, persze a lehető legpozitívabb értelemben. Egyik oldalról látjuk Crimson Robe múltját, jelenét, követhetjük nyomon Kim nyomozását, és láthatjuk az öreg Sage trollkodásait. Persze a rosszak sem unatkoznak, és talán az bennük a leginkább ijesztő – mármint a nagykutyában, nem a bábukban -, hogy látszólag bármit cselekednek hőseink, ők ezzel tisztában vannak és már jóelőre bekalkulálták a terveikbe.
Egy dolog miatt voltam morcos a végére; a tiltott gyümölcs románcot valósággal kötelezőnek vettem, hogy be kell hozni, ha már egyszer felhozták, de hogy már megint ez okozzon ekkora galibát – az már egy kicsit túlzás. Persze nagy érzelmek meg minden, de nekem erről akkor is egy Spock idézet jutott eszembe: a sokak érdeke felülírja a kevesekét, vagy az egyénét.
Annak ellenére, hogy látszólag a történet a mágia és a mágia használói körül forog, nem rest és belemegy olyan témákba, hogy teljesen mindegy mennyi varázslatot birtokolsz, ha a rendszer egyik kicsi fogaskereke vagy, akkor sem érsz sokkal többet – legfeljebb szebben vagy megolajozva. Ez többször is ki van fejtve a történet folyamán, valamint a mesterséges mágusok kérdése is nagyon szépen, árnyaltan be van mutatva Luna, Cloud és Raven révén.
Rég találkoztam már olyan mangával (jó, tudom hogy manhwa a hivatalos neve), ami képes volt ennyire magával ragadni, mind a kiváló szereplőivel mind a remek történet vezetéssel. Emelem a csuhámat a tisztelet jeleként.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
