Oldal kiválasztása

Beletelt egy kis időbe, mire végre eljutottam ehhez a filmhez. Ahhoz képest, hogy majdnem megnéztem a moziban, elég későn láttam, már szinte kezdtem elfeledkezni róla. Egyik nap viszont bekattant. Tudod, miről nem írtam? A Bazi nagy francia lagzi 2-ről. Szerettem az első filmet, kíváncsi vagyok.Kezdjük is egy kis sztoribeharangozással, mielőtt a vélemények mély vizébe ugranánk. Az első részben a Verneuil szülők megbékéltek a családjukba kerülő új nemzetiségekkel, és Charles hasonlóan makacs felmenőivel is, azonban előítéleteik, és kényelmetlen humoruk nem múlt el. A vejek viszont egyre kívülállóbbnak érzik magukat az országban, úgy tűnik, a franciák mindig is külföldiként fogják őket kezelni, ezért egymástól függetlenül, d el akarják hagyni franciahont. A feleségeik lelkesednek az ötletért, változásra vágynak, kultúrára, kihívásokra, de a szüleik teljesen kikelnek magukból. Elhatározzák, hogy itt tartják a lányaikat, kerül, amibe kerül. Emellett az öreg Koffi a házaspár házában készül megtartani a lánya esküvőjét, de amit még ő sem sejt, hogy a lánya vőlegénye igazából a menyasszonya…

Huhh, ez a film ébresztett bennem gondolatokat rendesen. Először is, nem tudom, miért nem képesek Verneuil-ék megszokni a családjuk etnikai sokszínűségét. Már elég régóta történnek velük ezek a dolgok, nem igaz, hogy sikerült az első rész végi nagy, katartikus jelenetek után úgy tűnik, semmit nem fejlődtek. Tulajdonképpen ugyanott tartanak, mint az első rész elején, csak már nem reménykednek benne, hogy a lányuknak fehér francia férje lesz, mert már nem maradt több hajadon lányuk. Ugyanolyan begyöpösödöttek és röghöz kötöttek, nem mondják el nyíltan a véleményüket, de nagyon béna szarkasztikus poénokba rejtve szidnak mindent, ami nem az ő világuk.

A másik nagy problémám, hogy miután a szülőknek sikerült meggyőzni a vejeket, hogy mégse költözzenek el (mert nyilván sikerül nekik, ez nem spoiler, ezt már akkor lehet tudni, mikor felmerül a dolog), akkor a feleségeik véleménye telibe le van pottyantva. Értem én, hogy ez a film nem róluk szól, de könyörgöm, valami családi döntés legyen már benne!

Ami viszont tetszett, az az volt, ahogy Koffi kezelte ezt az egész „leszbikus a lányom” dolgot. Pontosabban nem is, nem az, ahogy kezelte, hanem a vívódás az egész mögött. Ki is mondja, és lehet érezni, hogy nem homofóbia van mögötte, neki nincs baja a melegekkel, csak kezd belefáradni a stresszbe és sokkba, amit az okoz neki, hogy nem úgy nőnek fel a gyerekei, ahogy ő mindig is elképzelte. Az az aggódó szülői összeomlás látszik benne, amit sok mindenki megélt valamilyen módon, hogy  elképzelt valami csodálatos életutat a gyerekének, amit persze a gyerek nagy ívben elkerül. A szülő persze nem veszi észre az aggódás sötétítőfüggönye mögül, hogy a gyerekének így is jó lesz, sőt, sokkal jobb, mert csak azt látja, hogy nem a tervek szerint alakulnak a dolgok. Ami pedig még zseniálisabb ebben, hogy Vivien leszbikus kapcsolata pont úgy hat az apjára, ahogy Lorre fekete vőlegénye a saját szüleire.

A másik zseniális húzás, hogy a két öreg házaspár ugyanolyan sztereotipikusan van bemutatva a filmben, ahogy ők is tekintenek a külföldiekre. Ha volt elképzelésetek a sznob, büszke franciákról, na ők pontosan ilyenek.

Összességében nem rossz film, van benne néhány tényleg okos elem, de az első részhez képest kicsit unalmas, hiszen nem igazán tesz bele újdonságot, igazából olyan, amilyen egy tipikus folytatás szokott lenni. A poénok többnyire elég jók, úgyhogy egy esti vígjátéknak teljesen megfelel.

Szerző

Buttercup
Szerkesztő