Napra pontosan nyolcvan évvel ezelőtt, alig pár órával a második világháború kirobbanása előtt, történt valami, ami egy olyan jelenséget, sőt, univerzumot indított útjára, ami nélkül nehéz lenne elképzelni a mai popkultúrát: megjelent az első Marvel képregény. Igaz, a céget ekkor még Timely Comicsnak hívták, maga a kiadvány, a Marvel Comics #1 címében azonban már ott virított az a bizonyos kis szócska. A füzet hatvannégy oldaláról a korszakra annyira jellemző figurák néztek vissza ránk: Ka-zar, a Tarzan-koppintás; Masked Raider, a western-hős; Jim Hammond, az első fáklya; valamint Namor, aki még ma is állandó szereplője a Marvel-képregényeknek. A kiadó azóta természetesen sokat nőtt, változott, átalakult, de egyvalami nem változott: a hősök, akik próbálnak irányt mutatni nekünk ebben a zavaros valóságban.
Na, de kit mégis mi vonzott be a Marvel csodálatos világába? Mi volt az első Marvel-élmény? Erről szólalnak meg most a Gráciák.
Judyt
Az az igazság, hogy konkrétan az első Marvel-élményemre nem emlékszem. Marvel képregényt még nem is olvastam (most épp ostorozom magam), de a filmeket kifejezetten szeretem. De hogy mikor ejtettek rabul? A Vasember-filmekkel vagy inkább a Thorral, azt már nem tudnám megmondani. Az az egy biztos, hogy nagyon szeretem őket, mert kikapcsolnak és közben mégis beindítják a tekervényeket az agyamban és próbálok rájönni, hogy melyik jelenet mögött mi állhat, milyen kihatással lesz a későbbi filmekre.
Catleen
Hűha, nem tudom, mikor és hol találkoztam először a Marvel univerzummal, bár abban biztos vagyok, hogy gyerekként is találkoztam vele. Én inkább ikonikus pillanatokra emlékszem. Amikor moziban néztük az első X-Men filmet és én teljesen beleszerelmesedtem a világba, vagy mikor kijött a Marvel Ultimate Alliance és együltömben tíz órát játszottam vele Nintendo Wiin, vagy mikor moziból hazafelé három órán keresztül elemeztük az első Thor mozit, vagy mikor megszakadt a szívem a Végtelen háborún, és tovább repedt a Végjátékon. Nekem ezek az élmények maradtak meg, nem az elsők, bár mindegyik fontos pillanat az életemben.
Ixi
Nekem a leges-legelső még gyerekkoromban volt, amikor a Pókembert néztem. De úgy igazán a Vasember-filmeknél szippantott be, mivel, mint tudjuk, az intelligencia szexi. Ki ne rajongana egy okos, dögös és gazdag pasasért, aki ilyen menő cuccokat talál fel????
Hanama
Hú, nekem is a Pókember dereng elsőre, valamint a Fantastic 4 animációs sorozata
Buttercup
Már nem tudnám megmondani, hogy a Pókember vagy az X-men Mesékkel kezdődött-e minden, de az biztos, hogy az X-Men volt, ami beszippantott a világba. Vadóc akartam lenni, vagy Kitty, szupererővel rendelkezni, és mutánsként osztani az igazság pofonjait. Ahogy telt az idő, kicsit lankadt a szerelmünk, de a Vasember-filmeknél újra visszataláltam a Marvelhez, és azóta is imádom! A képregényekkel még nem próbálkoztam, de úgy érzem, az egy teljesen új világ, ami nagyon sok időt igényelne, de ennek ellenére nagyon érdekel, és mindig izgatottan hallgatom, ha valaki mesél róluk.
Byparish
Én képregényeket sosem olvastam igazán, viszont gyerekkoromban ment a Fox Kids-en a Pókember animációs sorozat, és azt nagyon szerettem nézni, mert könnyű volt azonosulnom Peter Parker karakterével. Tehát nekem az első élmény a Pókember volt, de igazából csak akkor raktam össze, hogy ő a Marvelhez tartozik, amikor bekerült a mainstream nyugati médiába a Marvel univerzum gondolata. Addig annyira nem foglalkoztatott ez a világ, de azért a filmeket mindig megnéztem, hiszen maga a gondolat, hogy az összes film összefügg, és kapcsolódik egymáshoz, már önmagában nagyon izgalmas volt. Kíváncsian várom, hogy merre fog tovább haladni a rengeteg törtènetszál ?
Orlissa
Nekem igazából két „első élményem” is van: az első, hogy amióta csak az eszemet tudom, apumnak volt egy Pókember-füzete, ami pont abban a hónapban jelent meg, amikor én megszülettem. Tudom, hogy kiskoromban sokat forgattam, de már csak arra emlékszem, hogy nagyon szakadt volt, és hogy volt benne egy egész oldalas reklám az X-Menről—arról az igazi, ikonikus, kilencvenes évek-beli X-Men. A második „első” élményem ennél azért meghatározóbb volt: olyan tizenkettő voltam, amikor bevezették nálunk a kábeltévét, én pedig szinte rögtön ráakadtam az X-Men: Evolutionre, ami aztán teljesen magába szippantott. De azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen marveles, akinek az volt a „kapudrog” 😀
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.