“Valószínűleg mindenki valahogy így képzel el egy tökéletes trópusi szigetet, ahol a lakosok szépek, az élet békés, a föld gazdagon termi a legkülönfélébb gyümölcsöket, a nap örökké süt, és az ember végre tökéletes harmóniában él a bőkezű és jóakaratú természettel.”
Sir David Attenborough-t valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. Mindenki kedvenc természettudósa három ifjúkori utazásáról számol be ebben a szórakoztató, inspiráló könyvben.
1954-ben az ifjú David Attenborough-nak káprázatos alkalmat kínált az élet: világ körüli útra indulhatott, hogy ritka és különleges állatokat gyűjtsön a Londoni Állatkert számára, és minderről filmeket készítsen – a BBC új, Állatkerti gyűjtőutak című sorozatát.
Ez a könyv három ilyen utazás története. Társaival a helybeli őslakosokkal együtt kutatott az akkori Brit Guyanában óriáshangyászok, Indonéziában komodói sárkányok és Paraguayban tatuk után. Volt dolguk pirájákkal, dühös kúszósülökkel és szökésre mindig kész pekarikkal. Megküzdöttek a komisz terepviszonyokkal, a kiszámíthatatlan folyókkal, hogy megörökíthessék e távoli vidékek hihetetlen szépségeit és mesésen változatos élővilágát. Módszereik ma már idejétmúltnak tűnnek, de az állatok, növények, helybeli emberek és a környezet iránti csodálatuk és tiszteletük még mindig példamutató.
A szerzőre oly jellemző szellemességgel és bájjal megírt történetek nemcsak az emlékezetes kalandokról szólnak, hanem arról az emberről is, aki rajongó szeretetet ébresztett bennünk a természet iránt, és lelkesedése azóta is töretlen.
Sir David Attenborough (1926) angol természettudós és dokumentumfilmes. Immár hét évtizede van a pályán. Természettudományokat tanult Cambridge-ben, majd rövid kiadói kitérő után a BBC-nél helyezkedett el. Zoo Quest című, legendássá vált televíziós sorozatában átfogó szemlélettel és sokféle értelmezéssel mutatta be nézőinek a Föld élővilágát. Legutóbbi alkotása, a Planet Earth II minden idők legnézettebb természettudományos dokumentumfilm-sorozata.
Az Egy ifjú természettudós történetei első kiadása magyarul Titokzatos állatok nyomában címmel 1993-ban jelent meg. A némileg átdolgozott jelenlegi kiadás teljesen új fordítás, a szerző új előszavával és frissített képanyaggal.
Én egész életemben imádtam David Attenborough-t, egyrészt mert olyan sokat tesz a természetért, másrészt meg a legnyamvadtabb kis hangyáról is olyan érdekesen tud mesélni, hogy hirtelen azok az állatok is hihetetlenül izgalmasak lesznek, amiket eddig szinte észre sem vettem. Ilyen körülmények között nem is volt kérdés, hogy ez a könyv telitalálat lesz nálam.
Valahogy úgy alakult, hogy még nem olvastam semmit Attenborough bácsitól, de ezennel bebizonyította, hogy írásban is legalább olyan fantasztikus mesélő, mint amit megszokhattunk tőle a tévében. Nagyon érdekes volt szembesülni a fiatalkori énjével – azt kell mondjam, igazán menő volt -, valahogy annyira a kedves öreg bácsi képével mostam össze. Tudom, hogy mindenki volt egyszer fiatal, de ő már akkor öreg volt, amikor én megszülettem, szóval igencsak meg kellett volna mozgatni a képzelőerőmet.
Az Egy ifjú természettudós történetei tulajdonképpen három rövidebb könyvet foglal magába, mindegyik Attenborough és társai egy-egy, a Londoni Állatkert számára végzett gyűjtőútjáról számol be. Az expedíciókat a tervezési fázistól kezdve nyomon követhetjük, egészen odáig, amíg az állatok berendezkednek az új lakhelyükön – közben persze számos kalandba keverednek. Gondoltam, hogy nem olyan egyszerűek az ilyen utak, mint egy séta a parkban, de én meglepődtem, hogy mennyi izgalmas tapasztalaton mentek keresztül. Az utolsó óriástatus fordulatot pedig talán el se hinném, ha nem lenne igaz.
Amellett, hogy milyen élvezetes a stílusa és végig könnyed és humoros marad, rengeteg hasznos, új információval is szolgál. Nekem pl. az év felfedezése, hogy a tatuk csikisek, szerintem iszonyú aranyos. Legnagyobb örömömre az állatok becserkészése és a filmezésük mellett némi kulturális kitekintést is ad, megismerkedhetünk a helyi szokásokkal, jellegzetes helyekkel, őslakosokkal. A természet szeretete mellett az is nagyon becsülendő Attenborough-ban és csapatában, hogy minden idegen kultúrához tisztelettel és megértéssel közelítettek.
Olvasás előtt egy icipicit aggódtam, hogy nem fog-e kiakasztani az állatok begyűjtése (amit jó, hogy már nem csinálnak, ahogy a szerző is elismeri a bevezetésben), de teljesen meg tudtam érteni, hogy akkor más volt az emberek szemlélete, elvégre ezekre az utakra hatvan évvel ezelőtt került sor. És végül is nem tagadhatjuk, hogy jól sült el, mert sajnos egy csomó faj rég kihalt volna, ha nincsenek az állatkerti tenyészprogramok. Persze az lenne a szép, ha minden állat és növény a saját, természetes környezetében virulhatna, de sajnos mind tudjuk, hogy az emberi hülyeség és kegyetlenség határtalan. Szerencsére az Attenborough-ék által begyűjtött állatok tök jól alkalmazkodtak a körülményekhez, szóval semmi szívfájdító nem volt benne. Az különösen tetszett, hogy amikor egy állat étrendjét nem sikerült elsőre eltalálniuk, vagy volt valami baja, akkor nem is volt kérdéses számukra, hogy ha nem eszik vagy nem lesz jobban, akkor visszaengedik a természetbe. Szívmelengető volt a sok különleges állatról olvasni, néhányuk igazi egyéniség volt. Személyes kedvencem Houdini, a pekari és Charlie, az orángután voltak, de a Benjamin nevű medvebocs is megmelengette a szívemet. (Na jó, mindenki, kivéve a békákat. Igazi nemezisek ők nekem, a pókokkal karöltve.)
David Attenborough és Charlie
Maga a könyv fizikai kivitelezése is csillagos ötös, minden úthoz tartozik egy térkép, és számos eredeti, az expedíciók során készült fénykép is helyet kapott benne. Sajnos a kisebb képek minősége nem valami jó, amit nagyon sajnálok, de gondolom ennyit várhatunk el az ötvenes évek fényképezőgépeitől. Én megoldottam, és a vizuális kényeztetés és oktatás nevében végig kéznél tartottam a telefonomat, hogy gyorsan szemrevételezzek minden állatot, növényt vagy hegyet, ami eddig ismeretlen volt előttem.
David Attenborough nem csak fantasztikus tudós és mesélő, de ezek szerint igazi kalandor is. Szívmelengető volt, hogy milyen tisztelettel és szeretettel ír a természetről és az állatokról. Szomorú belegondolni, hogy azóta mennyi állat sodródott a kihalás szélére, és hogy az érintetlen természet lassan valami utópiába illő gondolat lesz. Különösen most, amikor minden nap hallunk az amazonasi esőerdőben tomboló tűz szörnyű pusztításáról.
Még szerencse, hogy vannak ilyen inspiráló emberek, mint David Attenborough vagy Jane Goodall, akik ilyen sokat tesznek a Földért. Igazi példaképek ők, és ha lenne örök élet, akkor ők megérdemelnél. Nélkülük szegényebb lenne a világ.
Szerző
- Szerkesztő
Korábbi cikkek
Könyv2022-03-30Boldizsár Ildikó: Amália álmai
Igaz történet alapján2022-03-16Jung Chang: Vadhattyúk
Könyv2022-03-02Leïla Slimani: Altatódal
Könyv2022-02-02Sarah Winman: Csendélet
