Egy dinamikusabb epizód után ismét behúzták a fékeket A szolgálólány meséjének alkotói, ám ezúttal nem bánom a tempóváltást, hiszen a szezonzáró előtt vagyunk. Mindemellett, hiába lassult az iram a Sacrifice-ban, mégsem mondhatjuk azt, hogy visszatértek volna ugyanahhoz az egy helyben toporgáshoz, ami az évad első felét jellemezte, úgyhogy ez mindenképp jó hír. A nagy sokkot meg hagyják csak meg a fináléra, ahogy azt általában szokás…
Két parancsnok elvesztése után a gileádi fejesek Lawrence (Bradley Whitford) lakásában ülnek össze tanácskozni a következő lépésekről, ám egyelőre nem jutnak sokra. June (Elisabeth Moss) terve egy véletlen folytán csaknem meghiúsul, de a legutolsó pillanatban sikerül kimenekülnie a kutyaszorítóból. Eleanor (Julie Dretzin) kilátástalan férje és saját jövőjét tekintve, emiatt drasztikus lépésre szánja el magát, amiben June segíti őt. Eközben Mark Tuello (Sam Jaeger) Kanadába csalja Fredet (Joseph Fiennes) és ott őrizetbe helyezteti őt, ám a műveletben akad egy váratlan cinkostársa is. Frednek aztán zárkában olyan látogatói akadnak, akikkel nem feltétlenül akart volna szembenézni.
Két pillanatot emelnék ki ebből a részből, amiből az egyik June közös jelenete Eleanorral az utóbbi hölgy szobájában. Túl sokat nem akarok elárulni arról, hogy mi is történt pontosan kettejük között, viszont annyit elmondanék, hogy ez a kissé elnyújtott szcéna egyszerre volt rendkívül morbid és elkeserítő, ugyanakkor felemelő és megható is. Ehhez a hatáshoz rengeteget hozzátett a tökéletes zeneválasztás és a még mindig pazar kameramunka, na meg Elisabeth Moss roppantul árnyalt és finom játéka.
A másik csúcspont a Waterfordok helyzetéhez köthető. Egyrészt rendkívül élvezetes látni, hogy Fred mocsok karaktere végre megkapja azt, ami kijárt neki, annak tudatában meg főleg, hogy ki jutotta börtönbe őt. Az azonban már kevésbé örvendetes, hogy Serena (Yvonne Strahovski) úgy tűnik egyelőre nem kap semmilyen büntetést, de még annak is eljöhet az ideje – legalábbis nagyon ajánlom az alkotóknak, hogy így így legyen! Kettejük párbeszéde a meglehetősen bensőségesre sikeredett, és ugyan Strahovskit nagyjából minden második kritikámban dicsérem, most azért Fiennesnak is kijár a taps, hiszen neki sincs egyszerű dolga egy olyan jellemmel, mint Fred.
Ahogy említettem, legközelebb már az évadzárót fogom elemezni, és reményeim szerint ismét visszatérünk a pörgősebb, csavarokkal teli felépítéshez, mert ha nem, akkor mégis hogy vennék rá a gyanútlan nézőt arra, hogy folytassa a szériát, ami mostanság nem mindig remekelt?
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback