Nemrég volt szerencsém bejárni kicsit Írországot — részben munkaügyben jártam arrafelé, részben családlátogatás céljából, azonban így is maradt időm kicsit turistáskodni Dublinban, ami kész kincseket rejtegetett kicsiny geek szívemnek.
Összesen nyolc napot töltöttem Írországban, ebből hármat a nyugati part közelében, Limerickben, ahol egy popkultúrával foglalkozó egyetemi konferencián vettem részt, ötöt pedig Balbrigganben, ami Dublintól harminc kilométerre található északra. Ebből az ötből azonban kettőn reggeltől estig Dublint jártam, ahol megpróbáltam a lehető legtöbb látnivalót bezsúfolni a napomba. Látnivalóból pedig nem volt hiány: jártam például a National Museum archeológia és természettudományi intézetében, a Dublin Castle-ben, és a Dubliniában—ami egy interaktív kiállítás a viking- és középkori Dublinról. Viszont ezekről, bármilyen érdekesek és gyönyörűek is voltak, most ne álljon itt több, hanem engedjétek meg, hogy a „geekesebb” látnivalók felé forduljak.
Az első hely, amiről szeretnék mesélni, talán még a múzeumok közé sorolható — ez pedig nem más, mint a National Wax Museum. Az épület közvetlen a Liffey-folyó mellett található, és el sem lehet téveszteni: homlokzatáról egy-egy életnagyságú Superman és Batman kémleli a járókelőket. Mint ahogy azt a neve is sejteti, ez bizony egy Madame Tussaud’s-szerű viaszmúzeum, bár itt inkább építenek a popkultúrára, semmint a híres emberek képmásaira (bár azért abból is akad egy pár). A bejáratban rögtön a Star Wars szereplői köszöntenek minket, aztán, ahogy felmegyünk egy lépcsőn, nagy tudósokkal találkozhatunk. Majd jön pár híresség — zenészek, színészek, sportolók —, míg aztán elérünk a geek-kultúra oltárához: egy teremben vár minket pár Disney-hős, az egész Simpson-család, a Télapó, Spongyabob, Harry Potter, és jónéhány szuperhős. A helyiség legszembeötlőbb darabja azonban egy klasszikus Gotham City-makett, amire Jack Nicholson Jokere néz le fenyegetőn. A makett különlegessége amúgy, hogy alatta egy kis alagút rejtőzik (gyerekméretű. Ettől függetlenül átmásztam-e rajta? Hát még szép), amiből kibukkanva mi is megjelenhetünk Joker mellett, ami azért egészen profilkép-gyanús fotót eredményezhet. Ezután a 
terem után következett az a szakasz, ami a legjobban megmaradt benne: az Idő Lépcsőháza. Két emeletnyi lépcsősoron kell itt leballagnunk, aminek falairól ezernyi, mindenféle alakú és méretű óra lóg (némelyikből még egy-egy démonfej is előtüremkedik), miközben a rejtett hangszórókból hangos, vészjósló ketyegés szól. Nem kicsit para. Lenn aztán még baljóslatúbb dolgok várnak: egy kis séta Írország történelmén keresztül (Vikingek, éhínség, háború), amit a vérfagyasztó Horror Hotel követ. Vámpírok, vérfarkasok, Hannibal Lecter, démonok által megszállt fogas, és ami szörnyűséget még el tudtok képzelni, mindez sejtelmes, vörös fényekkel megvilágítva. A kiállítást az írországi mítoszokat bemutató tárlat zárja, aminek színpompássága éles kontrasztot alkot a Horror Hotel rémvilágával (az a két terem amúgy úgy van elhelyezve, hogy a Horror Holtelt ki is hagyhatja az ember, ha mondjuk kisgyerekkel érkezik, vagy éppen csak félős kissé). A National Wax Museum amúgy nem a legolcsóbb: én diákjegyet váltottam (a legtöbb helyen elfogadják a magyarországi diákigazolványt), azt is a neten, ami tíz százalék kedvezményt biztosít, és egy fizettem 11,70 eurót.
És ha már itt tartunk, térjünk is rá azokra a dolgokra, amiktől még most is sír a pénztárcám, és amikre készülve már az utazás előtt hetekkel dörzsöltem a tenyeremet: a Disney Store-ra és a képregény-üzletekre.
Az előbbire minden túlzás nélkül mondhatom: ez egy megtestesült álom. A dublini Disney Store impozáns, háromszintes üzlete a Grafton Streeten, a legnagyobb bevásárlóutcában kapott helyett. Belépve rögtön jól ismert Disney-dalok ütik meg a fülünket — nem csak a rajfilmekből, hanem például amikor ott voltam, éppen High School Musical szólt. A földszinten és az emelten gyakorlatilag ömlesztve találjuk a disneys plüssöket, a babákat, a Funko Pop figurákat, és minden egyéb földi jót, míg a pincében elvileg a Marvel- és a Star Wars-kínálat vár minket — elvileg, viszont amikor ott voltam, éppen nagy kiárusítást tartottak, és a pincét főleg a leárazott holmik töltötték meg. Ennek a hátulütője persze az, hogy az előbb említett franchise-okból nem volt túl nagy a kínálat, az előnye pedig természetesen az, hogy egész jó áron jutottam hozzá dolgokhoz (bár nem akarok arról beszélni, hogy mennyi pénzt költöttem a Disney Store-ban). Ami azért igenis számít, mert a hely amúgy egyáltalán nem olcsó: egy Funko Pop figura 15, egy 35-40 cm-s plüssfigura úgy 30 euró körül mozog. De ha ötven euró felett költesz, akkor akciósan vásárolhatsz az éppen a promócióban lévő plüssfigurákból (ezek ottjártamkor a Toy Story 4 és az élőszereplős Oroszlánkirály figurák voltak).
Na, de forduljunk vissza a piszkos anyagiaktól! Mint ahogy azt már mondtam, amikor ott voltam, a pince nem éppen egy geek-kincstárat rejtegetett (vagyis de, csak más milyet, mint amrire számítottam), viszont a hangulata ettől még megmaradt. Alighogy lemegyünk a lépcsőn, a Disney-dalok felváltja a Marvel-főcímdal és az új Star Wars-filmek dialógusrészletei („Az Erő nem úgy működik!”), és hogy az audióhoz a vizualitás is passzoljon, életnagyságú szuperhős-szobrokkal találjuk szembe magunkat: a lépcső tetején Pókember próbál megállítani egy rakétát, a lépcső aljában Hulk feszít, lenn pedig Vasember és Amerika Kapitány védi a pincét. Ezzel szemben az emelet igazi hercegnő/gyerekparadicsom: egy kis beülős rész várja ugyanis itt a kicsiket (és nagyokat), ahol folyamatosan Disney-klipeket vetítenek. Ez amúgy ilyen jukebox-rendszerben működik, a kivetítő mellett ugyanis egy kis érintőképernyő kapott helyett, amin a vásárlók választhatják, hogy mi legyen a következő klip. Végezetül pedig essen még pár szó az eladókról, akiktől azért kicsit padlót fogtam. Esküszöm, a Disney külön kiképzést biztosít az eladóknak, hogy azok a lehető legkedélyesebbek és legmegnyerőbbek legyenek. Nem, ők nem szimplán segítőkészek, hanem mindent tőlük telhetőt megtesznek, hogy úgy érezd, mintha csak a barátaidhoz ugrottál volna be egy kis csevejre — nem vicc, amikor először jártam ott, úgy tíz-tizenöt percet beszélgettem az egyik eladólánnyal az élőszereplős Disney-filmek jövőjéről. Másodjára pedig, szintén nem vicc, egy Peeta nevű srácnál fizettem. Komolyan ez állt a névtábláján.
Dublini geek-orientált turistáskodásom következő állomása a képregénybolt volt, azon belül is első körben a legnagyobb, az, amitől az elejétől kezdve a legizgatottabb voltam: a Forbidden Planet. Csak sajnos ebben a helyben csalódnom kellett. Maga a Forbidden Planet amúgy egy nemzetközi üzletlánc, aminek a dublini boltja szintén a Liffey mellett, a National Wax Museumtól pár perc sétára nyugatra kapott helyett. Ne értsetek félre, az üzlet maga tényleg szép: a friss megjelenések (friss alatt nagyjából az elmúlt egy hónapot értem, amik amúgy annyiba kerülnek, ami a borítón is áll, csak nem dollárban, hanem euróban, vagyis átszámítva 1150 forint helyett nagyjából 1300-at fizetünk egy lapszámért) gyönyörűen sorakoznak a fal menti polcokon, halmokban állnak az összegyűjtött kötetek, a kirakat menti vitrinek tele figurákkal, és annyi a Funko, hogy alig hiszed (marveles azonban éppen alig volt). Viszont igazából, leszámítva a friss megjelenéseket, gyakorlatilag semmi sincs a boltban, amit így vagy úgy, de nem kapnál meg itthon is. Amivel igazából még nem is lenne probléma, mert ettől függetlenül tényleg hatalmas a kínálat, akkora, hogy rögtön úgy érzed magad, mint egy gyerek a cukorkaboltban (bár régebbi lapszámokból elég kicsi volt a készlet, mindössze csak egy olyan 80×40 cm-s doboznyi). A baj igazából ott kezdődött, hogy az eladók úgy nagyjából tettek a vevőkre, meg úgy mindenre. Amíg válogattam, senki oda sem jött, hogy tud-e segíteni, mit keresek?, 
senki sem köszönt, aztán vagy két percet álldogáltam a kasszánál (nem volt előttem senki), mire az eladó végre hajlandó volt tudomást venni róla—igaz, hogy éppen telefonált, de valami kis gesztus, „egy pillanat türelmet kérek” azért beleférhetett volna. Meg aztán éppen akkor rabolták ki a boltot, amikor ott voltam — egy srác egyszer csak beugrott a boltba, lekapta a pult sarkáról az adománygyűjtő perselyt, majd kirohant —, és az eladó arra sem reagált.
Második Dublinban töltött napom alkalmával aztán meglátogattam egy másik boltot is, ami sokkal pozitívabb benyomást tett rám. Ez a Sub City Comics, aminek két üzlete is van a városban, az egyik a Liffey északi, a másik a déli partján, nem messze a Forbidden Planettől. Előbb ebbe az utóbbi látogattam, ahol én voltam a nap első vásárlója — itt az eladó, aki már húsz éve viszi az üzletet, rögvest szóba elegyedett velem (bár az erős akcentusa miatt sokszor nem értettem, mit is mond), elmondta, hogy a kedvenc képregényszerzője Hickman, és mikor mondtam neki, hogy milyen nehéz eredeti képregényfüzetekhez jutni Magyarországon, felajánlotta, hogy akár el is postázza nekem a rendeléseimet. Ez a bolt amúgy hatalmas készlettel rendelkezett régebbi lapszámokból: négy-öt doboz csak az egy eurós füzetekkel volt tele, míg a drágább lapszámok beterítettek egy ebédlőasztalnyi állványt, annak az alját, plusz még körülötte végig a fal mentén. Az északi üzlet ezzel szemben kicsit jobban hasonlított a Forbidden Planetre, több volt a figura és az egyén merchandise, viszont itt is volt rendesen régebbi lapszám, és az eladók is egy fokkal segítőkészebbek voltak.
Végezetül pedig, bár ez az itthoniaknak talán már nem akkora szám, benéztem a Penneysbe — amit Írországon kívül mindenhol Primarknak hívnak. Ez az üzletlánc hatalmas Harry Potter-es és disneys kínálattal rendelkezik, méghozzá egészen normális áron. A Harry Potter-részlegükön, amit amúgy nagyon ízlésesen rendeztek be és dekoráltak ki hatalmas bőröndökkel, ezüstkupákkal és 
plüssbaglyokkal, 4 euróért vettem például a roxforti házak színeiben pompázó vászontáskát, 6 euroért a tolltartót, 2,50 euróért illatgyertyák, de egy Nala/Simba bögreszett is olyan 7, míg egy Disney pizsama olyan 10 Euró körül mozgott.
Hát, ennyi lett volna az én kis geek-orientáltságú beszámolóm a dublini kiruccanásomról. Mást nem is mondhatok, mindössze csak azt, hogyha lehetőségetek adódik, mindenképpen látogassatok el ide, mert valóban gyönyörű város.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
