Bevallom őszintén, a Heroicra adott vélemények és kritikák eléggé megijesztettek – ez az epizód kapta talán az eddigi legrosszabb értékelést IMDb-n, és tömegesen azt szajkózták, mennyire unalmas és elnyújtott volt ez a rész. Már csak azért is rossz volt ezt hallani, mert kezdi nekem is egyre több dolog bökni a csőrömet a szériával kapcsolatban, úgyhogy ennek fényében ültem le megnézni a művet. Az előzőekhez hasonlóan ismét egy fillert kaptunk, aminek természetesen nem örülök, ugyanakkor annyira nem is volt olyan rossz felvonás ez, mint amilyennek egyesek beállították.
June (Elisabeth Moss) sétapartnerét, a terhes Ofmatthew-t (Ashleigh LaThrop) meglövik és életveszélyes állapotban kórházba szállítják. Az orvosok mindent megtesznek, hogy legalább a kisbabát megmentsék, June-nak pedig, kötelezettsége szerint, végig Ofmatthew mellett kell maradnia és imádkoznia kell éjjel-nappalon át. June ebben az egész hajcihőben gyakorlatilag teljesen egyedül marad, csak néha jön be a többi szolgálólány mellé imádkozni, illetve az orvosok és az ápolók járnak-kelnek időnként. Ezt leszámítva teljesen magára marad az eszméletlen Ofmatthew-val, és ez az állapot elkeseredett lépésekre ösztönzi őt, sőt, kis híján az őrültség határára sodródik tőle. A kórházban töltött idő azonban rá is ébreszti June-t egy-két dologra, ami Gileád és a saját jövőjére nézve fontos lehet.
Amennyire szidtam korábban ezt a sorozatot azért, mert egy bizonyos csavarral nem foglalkozott, most annyira meg kell dicsérnem az alkotókat, hogy nem hagyták annyiban azt, amiért a múltkor annyira húztam a számat. Jó hír tehát, hogy June felelősségre lett vonva a tettei miatt, nem is egy karakter által, és ő is belátta, hogy bizony túl igazságtalanul bánt Ofmatthew-val. Emellett az is napirendre került, hogy June mennyire önzően viselkedett mostanában, és hogy ugyan a sok borzalom közepette könnyű letérni a helyes útról, ez nem mentség semmire, és össze kell szednie magát. Nagyon remélem, hogy ez a pozitív irányú fejlődés megmarad az évad hátralevő részére.
Emellett a Heroic gyönyörűen érzékeltette, milyen könnyen ki lehet billenteni az emberi elmét az egyensúlyból azzal, hogy ingerszegény környezetbe helyezünk valakit. June már mindent kitalált, hogy szórakoztassa saját magát az üres és csendes kórházi szobában – például felfedezett egy ismerős dallamot abban, ahogyan a lélegeztetőgép pittyeg. A kilátástalanul monoton környezethez pedig tökéletesen megteremtette a hangulatot a roppantul steril, minimalista és hihetetlenül világos gileádi kórházi szoba, amit még a napfény sem tud feldobni.
Ismét nem haladtunk előre a cselekménnyel, ám ezúttal nem zavart annyira a dolog, mint előzőleg – meg hát azért ki kell tolni valamivel az időt még négy epizódon keresztül.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
