Egy közepes tempójúnak mondható epizód után ezen a héten talán a széria történetének leglassabb lefolyású részét kaptuk. Sokaknak ez probléma lehet, számomra nem okozott semmi gondot, ám ez gyakorlatilag egy az egyben a fantasztikus írói munkának köszönhető. A God Bless The Child egy rendkívül élvezhető, finom intrikára és páratlan univerzumábrázolásra építő felvonás, ami a dinamikája ellenére rengeteget hozzátesz a cselekmény frontján is a korábban történtekhez.
Gileádban jeles eseményre készülnek a lakosok, hiszen a nemrég született gyermekekért tartanak hálaadást és misét az egyik helyi templomban, ahová szó szerint mindenkit kivezényelnek: feleségeket, parancsnokokat, szolgálólányokat és Marthákat is. A ceremónia után Putnamék a saját házukba invitálják a házasokat, valamint a hozzájuk tartozó szolgálólányokat, így például June-t (Elisabeth Moss) és Janine-t (Madeline Brewer) is. June egész idő alatt próbál tapogatózni és információkat szerezni, hogy azzal a lázadást segítse, ám Janine egyik nemvárt manővere miatt félbe kell szakítania terveit. Eközben Emily (Alexis Bledel) Kanadában először látja feleségét (Clea DuVall) és kisfiát (Charlie Zeltzer) megmenekülése óta, ám a találkozás nehezebb, mint bármelyikőjük gondolná.
Az előző kritikámban kicsit sokallottam a távolbameredős perceket Emily jeleneteiben, ám ezen a héten már jobban sikerült megtalálni az egyensúlyt ezekben a szcénákban. Ennek az lett az eredménye, hogy pár csodálatos pillanatot élhettünk át Emily, Sylvia és Oliver között. Annak pedig különösen örülök, hogy az alkotók nem söpörték a szőnyeg alá a trauma kérdését egyik oldalról sem, hiszen nem cask Emily, hanem Sylvia – és természetesen a kisfiú – számára is nehéz az újrakezdés. Alexis Bledel mellett most Clea DuVall is hatalmasat alakított, és nagyon kíváncsi leszek, milyen irányba megy majd ennek a párosnak a jellemfejlődése.
Az eheti epizód abszolút csúcspontja – és részben az előzőé is – June és Serena Joy (Yvonne Strahovski) gyönyörűen fejlődő partnersége, ami ezen a ponton nevezhető akár barátságnak is. Nagyjából a második évad közepéig elképzelhetetlen volt, hogy ez a két nő valaha is ilyen szoros kapcsolatba kerülhet, hiszen gyakorlatilag egymás ellenségeként kezdték. A gileádi helyzet viszont odáig fajult, hogy már Serena is belátja, hogy itt valamit tenni kell, és félve ugyan, de szép lassan kezd elcsábulni a lázadás oldalára. A mai napig meglepődök szinten minden egyes résznél, mennyire csodálatosan komplex és remekül kidolgozott az ő karaktere, és Yvonne Strahovski az első perctől kezdve betonbiztos játéka csak még érdekesebbé teszi Serenát – az esetleges megkövezés tudatában meg merem kockáztatni, hogy sokszor még June-nál is izgalmasabb az ő szerepe, és remélem Strahovski is minél hamarabb megkapja azt a bizonyos Emmyt.
Lassan az évad felénél járunk, és egyre csak bonyolódnak a szálak, a lehető legjobb értelemben, hiszen így az alkotók folyamatosan fenn tudják tartani a nézők figyelémt.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
