Vannak azok a kémfilmek, amik izgalmasak, tele vannak remek akcióval, szereplőink története és háttere pedig magával ragadja a nézőt – nos, a Kis tini hős 2019-es élőszereplős nagyfilmje nem tartozik ezek közé, mégis üdítően szórakoztató!
Kim Possible (Sadie Stanley) és Ron Stoppable (Sean Giambrone) akcióhősök, kémek, rendcsinálók, és persze tinik is egyszerre. Ráadásul már számtalan alkalommal meg is mentették a világot, amiért az nagyon hálás is. Azonban a párosnak egy újabb kihívással kell szembenéznie: az iskolával, és míg Kim mindig mindenben jól teljesít, az iskolai életben kezd kissé elveszni. De még itt sem hazudtolja meg önmagát, és segítségére siet egy bajbajutott lánynak, Athénának (Ciara Riley Wilson), akivel igen jóban lesz a páros, olyannyira, hogy Athéna is kicsit besegít a rosszak elleni küzdelemben, különösen, mivel a gonosz Dr. Drakkent (Todd Stashwick) kiszabadított társa, Shego (Taylor Ortega), így a világ ismét veszélybe került, vele együtt pedig Kim megállíthatatlansága is.
Le szeretném szögezni, hogy kedvelem a rajzfilmsorozatot, annak minden hibájával együtt, és ennek megfelelően, nem volt sok elvárásom a filmmel kapcsolatban, csak egyetlen egy: legyen szórakoztató, és ezt maradéktalanul hozta is. A történet egyszerű, mint a szög, ahogy szereplőink is kissé egysíkúak, de mégis van bennük valami érdekes, és annak ellenére, hogy egy picit butuska Disney film ez, mégis látni egy egészen figyelemreméltó karakterfejlődést a történetben.
A casting teljesen korrektül sikeredett, különösen a Possible felmenőké: Kim anyját, a zseni Dr. Ann Possible-t Alyson Hannigan alakítja, míg harcművész nagymamáját, Nanát, Connie Ray kelti életre. Persze, nyúlfarknyi a szerep, de nekem, mint rajongónak bizony leesett az állam tőle!
Azért a készítők sem voltak restek, és akadt bőven olyan jelenet, ahol kiszóltak a nézőknek – bár a negyedik falat nem döntötték le, bár annak sem sok híja volt –, és eközben végig megvolt egy vicces és bájos történetvezetés, aranyos párbeszédekkel, és úgy tényleg, szórakoztató és üdítő volt az egész.
De ami tényleg vitte a prímet a filmben, az maga Shego volt: olyan szintű szarkasztikus megjegyzései voltak, hogy biztos vagyok benne, miatta még számtalan alkalommal fogom újrapörgetni a filmet. Egyszerre kacagtatóan pihentető, és fárasztóan egyszerű lett a Disney csatorna filmje, de mégis van benne valami, amiért megállíthatatlan.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
- Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
- Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
- Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
- IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!