“Amíg az oroszlánok el nem mondják a saját történeteiket, addig a vadászok lesznek a vadásztörténetek hősei. “
Az oroszlán vallomása messze túlszárnyalta a hozzá fűzött elvárásaimat. Sokkal többet kaptam ettől a könyvtől, mint amire számítottam.
“2008-ban az a vállalat, ahol dolgozom, tizenöt fiatalembert küldött ki, hogy telepített környezetvédelmi felügyelőként dolgozzon az észak-mozambiki Cabo Delgado szeizmikus törésvonalainak geológiai feltárása során. Ezen a vidéken akkoriban az oroszlánok mind gyakrabban támadtak emberre. Ezeknek a végzetes támadásoknak a száma néhány hét alatt a tucatnyit is meghaladta. Négy hónap alatt pedig húszra nőtt…
Minél hamarabb vadászokat kellett küldeni a terepre, akik megvédik őket… Szerződtettek is két tapasztalt vadászt, akik Maputóból elutaztak Vila de Palmá-ba, ahol a legtöbb oroszlántámadás történt. A településen néhány helyi vadászt is felfogadtak, hogy velük együtt vegyenek részt a hajtóvadászatban. A halottak száma közben huszonhatra emelkedett.
A vadászok két hónapon át kudarcot kudarcra halmoztak, állandó rettegésben éltek, és naponta könyörögtek segítségért, amíg végre sikerült megölniük a gyilkos oroszlánokat. De nem csak ezekkel a nehézségekkel kellett szembenézniük. Folyamatosan érzékelték, hogy az igazi bűnösök egy láthatatlan világ lakói, akikkel szemben a puska és a golyó semmit sem ér. A vadászok végül megértették, hogy a munkájukat akadályozó titokzatos jelenségek olyan társadalmi feszültségek következményei, amelyeknek a megoldására ők semmiképpen nem alkalmasak.
Közelről éltem meg ezt a helyzetet. Nemegyszer megfordultam azon a vidéken, ahol ezek a tragikus események történtek, és az ott tapasztaltak nyomán írtam meg ezt a történetet, amelyet valóságos események és személyek ihlettek.”
Mozambiki írótól még nem olvastam, de az eddigi afrikai irodalomban tett kirándulásaim mind jól végződtek,még ha nem is volt belőlük sok. Nagyon szeretem szélesíteni a látókörömet és az „olvasási térképemet”, szerintem nagyon jó kilépni az európai és amerikai kontinensről némi új impulzus és egzotikum reményében. Egyébként én valamiért egészen addig azt hittem, hogy ezt a könyvet egy fiatal fekete nő írta, amíg meg nem pillantottam a borító fülén a fehér bácsit. Biztos a név tévesztett meg. Nem mintha számítana, csak a történet ismeretében meglepő. Egy picit.
A történet ugyanis a „szimpla” gyilkos oroszlánoknál sokkal többről szól. Az oroszlánoktól való félelem és az utánuk való vadászat szinte csak körítés, hogy egy sokkal mindennapibb, de nem kevésbé kegyetlen „gyilkosságról” számoljon be, ami mélyen beleivódott a falu kultúrájába, és nemzedékek óta tart: a nők elnyomásáról és kihasználásáról. Igen, van valami ironikus abban, hogy egy fehér férfi kellett ahhoz, hogy hangot adjon az elnyomott afrikai nőknek, de megérte. És ráadásul micsoda gyönyörű metaforákkal lett ez elmesélve! Ahogy a női lélek egyesül a természettel és a fenséges, de üldözött oroszlánnal, az valami egészen borzongatóan szép. És még abban is mennyi minden van, amikor Kulumani férfijai nem akarják elhinni, hogy a nőstény oroszlánok vadásznak az emberekre, nem a hímek.
De emellett is annyi mindenről szól még: vadászatról, háborúról, a természet kizsákmányolásáról vagy éppen tiszteletéről. Ki gondolná, hogy ennyi minden elfér egy ilyen kis könyvben?
Tetszett a váltott szemszög, hogy egy helyi lány és egy városi vadász nézőpontját is megismerhetjük, akik között még valamiféle kapcsolat is van. Nem zavartak a váltások, mert még a köztük lévő különbségek ellenére is nagyon szép harmonikusan passzolt egymáshoz a két rész.
Sőt, azt sem bántam, hogy nem egyértelmű a befejezés, meg hogy végig van némi balladai homály.
A portugál nyelvű mágikus realizmus eddig nem volta kedvencem, de úgy néz ki, Afrikán keresztül ezt is sikerült közel hozni hozzám. Imádtam azt a varázslatos, misztikus hangulatot, ami belengte az egészet, és még a legelborzasztóbb dolgokba is csempészett valami szépséget. Ehhez persze hozzájárult a szöveg is, le a kalappal az író és a fordító előtt is. A fejezetek elején található afrikai közmondások pedig még egy lapáttal rátettek, én nagyon szerettem őket, érdekes volt bepillantást nyerni abba, hogy látják ott a világot. szerintem kellett ez a hangulathoz.
És ugyan elvileg a borító nem mérvadó, de muszáj megjegyeznem, mennyire csodásan sikerült, sokkal szebb az eredetinél is. Ez a tükörképes megoldás fantasztikusan reflektál a tatalomra, és még a lány szeme is olyan színű, mint Mariamaré. Akármennyire is magával ragadott a történet, azért néha muszáj volt becsuknom egy pillanatra a könyvet, hogy fizikailag is gyönyörködjek is benne.
Bár még az év fele sem telt el, de máris kijelentem, hogy nekem ez az év egyik legkiemelkedőbb olvasmánya. Teljesen magával ragadott, nem véletlenül végeztem vele egy ültő helyemben. Ezek után szörnyű csapásként szembesültem vele, hogy ez az író egyetlen magyarul megjelent könyve, szégyen-gyalázat, tessék ezen gyorsan változtatni. Egy lelkes vevő máris jelentkezik.
Szerző
- Szerkesztő
Korábbi cikkek
Könyv2022-03-30Boldizsár Ildikó: Amália álmai
Igaz történet alapján2022-03-16Jung Chang: Vadhattyúk
Könyv2022-03-02Leïla Slimani: Altatódal
Könyv2022-02-02Sarah Winman: Csendélet
