Latolgattam-latolgattam, de végül úgy döntöttem, mégiscsak jó lenne moziban látni a John Wick 3. Parabellumot. Már csak azért is, mert a 2. rész újrahasznosító ámokfutása után el nem tudtam volna képzelni, hogy mi jót hozhatnak ki az újabb folytatásból. Így tehát, most pont azzal az elszánt kritikusi szemlélettel ültem be a vetítésre, mint a korábbi alkalommal, csak ellentétes előjellel. Szerencsére most is csalódtam. Ezúttal pozitívan.
A történet pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az előző kipottyantja a keze közül: John Wick (Keanu Reeves) száműzötti státuszt kap és 14 millió dolláros vérdíjat a fejére, egy órányi haladékot követően. Ennyi ideje van, hogy felkészüljön a harcra. Lényégében mindenkivel. A világon. Ahogy pedig azt már tőle megszokhattuk, nem is adja fel, mert most meg épp élni akar. Hogy miért, az is kiderül később, de ne szaladjunk ennyire előre. Kedvenc bérgyilkosunk újabb erőforrásait és adósait lendíti mozgásba, hogy megtalálja a megváltást, szorult helyzetéből és eközben megöl mindenkit, aki a fejére pályázik, de ami még fontosabb, hogy szembe kerül önmagával is, pontosabban a választással: Még ha kivívja is magának az életet – miként szeretné azt tovább élni?
Ami a cselekményt illeti, arra kevés panasz lehet. Motivált volt, Mr. Wick döntései és tudása adta az alapját és még ha hoztak is meghökkentő döntéseket az egyes szereplők, alapvetően nem voltak benne bakugrások. Ugyanígy a karakterek kibontása, árnyalása is helyén volt kezelve, amennyire egy akcióthrillertől ez elvárható. Főleg John döntései voltak átérezhetőek, és még ha nem is minden tiszta az ő miértjeivel kapcsolatban, még akkor is érthetőek az indokai és azonosulhatóak a maga bizarr módján – épp az apróságokban árnyalódó, emberi mivolta révén.
Ahol sokat szépített a film az előző részhez képest, az a világépítés, amit az elsőben pazar módon kezelt, a másodikban többé-kevésbé elhanyagolt, majd a harmadikban, szerintem minden néző örömére, remekül visszahozott. Ennek révén egyrészt még több részlet tárul fel a bérgyilkos-világ működéséből, történetéből és szabályaiból, másrészt kapunk egy vékonyka bepillantást abból is, hogyan lett John Wickből az aki, honnan is jött ő és hogyan is szerezte meg lenyűgöző képességeit.
Apropó lenyűgöző képességek. Már az előző részben is emlegetem Mr. Wick adamantium csontjait, de túl a Parabellumon, azt hiszem, Farkas is megirigyelhetné az adottságait, mert minden más halandó apróra tört volna és kék-zöldebb lenne, mint egy Cameron-féle Avatár a két összefüggő rész megpróbáltatásai után, nem számítva a belső vérzések tömkelegét, amibe illett volna meghalnia még neki is.
De persze – ha hitelesen kezelték volna a sérüléseit, hogyan is vehették volna fel azokat a (VÉGRE ISMÉT!) kreatív és változatos koreográfiákat, amikkel az alkotók megörvendeztettek minket a 3. részben? Mert a Parabellum végre elég leleményes volt ahhoz, hogy ne ismételje meg az első rész legjobb gyilkosságait, hanem újakat eszeljen ki, így szemtanúi lehetünk annak, miért ne húzd meg a lovad farkát vagy hogy ne szórakozz a másik kutyáival, hogy csak egy-kettőt említsek a számtalan koreográfiából.
No persze hibái is voltak a koreográfiáknak, mert sajnos ebben a részben már többször előfordult, hogy éltek azzal a régen is kínos akciófilmes jelenetklisével, amikor a főhős harcol valakivel és a többi körmöt reszelgetve vár a sorára. Cserébe viszont kapunk allegorikus áthallású balett jeleneteket, amelyek már-már a Red Circle bemelegítő jelenetsorait idézhetnék, csak még annál is szebben filmezettek és művészibbek.
Ami számomra még kissé negatív volt, hogy a 3. résznek már nem sikerült a feel-good akciófilmesség innenső oldalán maradnia és túltolta a goret, így pedig a beharangozott 4. részt már nem biztos, hogy azért nem fogom moziban nézni, mert úgy érzem, hogy nem érné meg, mert a Parabellum ügyesen visszahozta a hitem a szériában, hanem mert az ízlésemnek helyenként már a 3. rész is túl sok volt. Annyit súgok, aki hozzám hasonlóan rosszul viseli, hogy mindenféle pengékkel hadonásznak mindenféle végtagok közelében, az minimum vigye magával a kedvenc plüssmaciját.
Szerző
-
Szerkesztő
“Ha az elme gondolatokra éhes, legyenek éles fogai” – mondja Volys a sárkány a Bamarre hercegnőiben.
Korábbi cikkek
Film2021-12-0410 vidám film déli depresszió ellen
Akciófilm2021-08-24Lőpor turmix (2021)
Évadértékelő2021-08-08Lucifer az Újvilágban – 5. évad kritika
Dráma sorozat2021-06-10Lucifer 1. évad – évadértékelő
