Oldal kiválasztása

Ha nemrég valaki azt mondta volna nekem, hogy 2019-ben új Rammstein albumot fogok hallgatni, akkor nagyjából úgy néztem volna az illetőre, mintha három feje lett volna. A világ kedvenc polgárpukkasztó német csapata tízévnyi kihagyás után tért vissza a piacra, nagy valószínűséggel a banda utolsó közös szerzeményével. Az igazából hivatalos címmel nem rendelkező lemezre megérte ennyit várni, hiszen minden kötelezőnek számító Rammstein elem megtalálható a dalokban, sőt, kapunk egy jó adag meglepetést is – így az új korong gyakorlatilag tökéletes összefoglalása az eddigi műveknek, egy kis újdonsággal megfűszerezve.

Az első két darab már ismerős lehetett a szemfüles hallgatók számára, hiszen először a Deutschland, majd a Radio került fel kislemezre. Az előbbi egy tipikus Rammstein himnusz, pattogós dobokkal és rétegelt gitárbetétekkel, valamint – nem utolsó sorban – roppantul egyenes és őszinte dalszöveggel. Az utóbbi egy a felszínen könnyedebbnek ható dal, amiben Till Lindemann megmutatja a hangja bársonyosabb oldalát, ám a zakatoló fő riff ad az egésznek egyfajta keménységet is. A Zeig Dich egy keményebb szerzemény, amiben a tempó épphogy csak egy levegővételnyi időre lassít le, és mindehhez remek kontrasztot adnak a rövid kórusos háttérvokálok. Az Ausländer javarészt elektronikus betétekre támaszkodik, ám a gitárból ebben sem szenvedünk hiányt. Nincs Rammstein album erotikus tartalom nélkül, és ez jelen esetben a Sex személyében nyilvánul meg, ami a témája ellenére túlságosan is énekelhető refrénnel rendelkezik – és meggyőződésem, hogy mindez tudatos döntés volt a zenekar részéről.

Az album nagy meglepetése a Puppe névre hallgató szám, ami egy pillanat alatt 180 fokos fordulatot vesz, és Lindemann olyat énekel benne, hogy első hallgatás után egy pillanatra le kellett ülnöm feldolgozni a hallottakat, mielőtt tovább tudtam volna haladni. A Was Ich Liebe egy középtempójú, talán kissé unalmasabb darabnak hat, ám ha figyelünk a dalszövegre egy igazi kincsre lelünk. A Diamant az első igazán lassú szám a repertoárban, ám közel sem elhanyagolható ez sem, hiszen egy rövid, ám annál több libabőrt produkáló balladáról van szó. A Weit Weg egy újabb zsákbamacska, azonban kizárólag pozitív értelemben, hiszen sosem gondoltam volna, hogy egy nyolcvanas éveket idéző darabbal is találkozni fogunk az új korongon. A Tattoo ismét a karcosabb vonalat erősíti, és engem kicsit a Herzeleid illetve Sehnsucht éra dalaira emlékeztet. A sort a kísérteties, ám annál izgalmasabb Hallomann zárja, ami akár egy horrorfilm betétdala is lehet egyszer.

Tény, hogy a németek az elmúlt évben ritkán rukkoltak elő újdonságokkal, ám akkor az tényleg ütött, ahogy most ez a lemez is. Mondanám, hogy hozták az elvárt színvonalat, de ez az év hazugsága lenne, hiszen Rammsteinék folyamatosan teszik egyre magasabbra a minőség lécét. A banda arról szintén híres, hogy elkényezteti a rajongóit, és ez az ismerős elemekkel, valamint rengeteg újdonsággal, és olykor merész húzással tarkított tizenegy szám a legjobb példa erre, hiszen mindenki találhat bennük valami kedvükre valót.

Ha ez lesz az utolsó Rammstein album, ha nem, a „gyufás szerzemény” bőven megállja a helyét az amúgy is lenyűgöző diszkográfiában. Hallatszik az összes számon, hogy Lindemannék nem csak úgy összeütöttek pár gyártószalagos slágert, hogy örüljön a közönség, ők pedig zsebre tehessék a bevételt, hanem valóban sok időt és figyelmet fektettek az új anyag elkészítésére. Egyelőre úgy tűnik, az elkövetkezendő turné hozzánk legközelebb eső állomása Bécs lesz, de ha mégis betévednének kis hazánkba is, én nagyon szívesen meghallgatnám élőben is a friss dalokat!

 

Dallista:

  1. Deutschland
  2. Radio
  3. Zeig Dich
  4. Ausländer
  5. Sex
  6. Puppe
  7. Was Ich Liebe
  8. Diamant
  9. Weit Weg
  10. Tattoo
  11. Hallomann

 

Judyt kritikáját a billentyűs, Christian Lorenz életrajzi könyvéről ITT olvashatjátok.

Szerző

Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.