Nem sok olyan zenekar van, amiért képes lennék bruttó hat fokban, szélben és esőben három órát a sorban toporogni, majd ugyanennyit a színpad előtt, ám a szóban forgó alakulat e kevesek közé tartozik. Az Avantasiát igazából nem is lehet együttesnek nevezni, hiszen egy ember agya szüleményéről van szó, akihez egy seregnyi remek muzsikus társul. A kilencvenes évek óta a német metál színtér egyik éllovasának számító Tobias Sammet az Edguy sikere után létrehozott egy projektet, ami két lemez után majdnem abba is maradt. Ám a 2006-os újjáéledés óta megállíthatatlan ez a formáció, és idén egy lehengerlő mesterművet jelentettek meg a Moonglow személyében, amit múlt héten a magyar közönségnek élőben is bemutattak.
Az esős időjárás, valamint a Facebook eseményhez fűzött kommentek alapján kissé baljós előérzetem volt a koncerttel kapcsolatban, hiszen sorra próbáltak túladni a jegyeken, és a helyszínen is elég későn kezdett csak el gyűlni a tömeg. Végül kapunyitás előtt nem sokkal már szépen kígyózott a sor a meglehetősen előnytelen helyen fekvő Track oldalánál, és kezdésre csaknem megtelt a küzdőtér a borús, hideg idő ellenére is. Mivel Sammet és kompániája több mint háromórás előadással készültek, így előzenekar nem volt, és kis késéssel ugyan, de nem sokkal este hét óra után kezdetét is vette ez a különleges zenei utazás.
Az új lemez kezdő dalával, a Ghost In The Moonnal nyitottak, amit szintén egy friss szerzemény a Starlight követett. Már itt beköszönt az első vendégszereplő, az érces hangú Ronnie Atkins, aki régi motorosnak számít. Nem úgy a háttérvokálozó Adrienne Cowan, aki teljesen újonc, és egyszerre csillogtathatta meg tiszta orgánumát és höröghetett is a Book Of Shallowsban. E szám alatt jelent meg először a csaknem istenként tisztelt Jorn Lande, aki még két felvonás erejéig megoszthatta a színpadot a többiekkel, hiszen következett a Moonglow első kislemezes szerzeménye, az élőben is bombaként robbanó The Raven Child, majd Sammettel duettezhetett a libabőrt produkáló Lucifer alatt. Landét egy újabb legenda váltotta a porondon, ezúttal a Queensryche Geoff Tate-je mutathatta meg, hogy mit tud, és úgy eltolta az Alchemy-Invincible párost, hogy csak pislogtunk. Ezen a ponton nosztalgiázhattunk is egyet a Reach Out For The Light személyében, amit ugyan Michael Kiske hiányában Sammet adott elő egyedül, ám közel sem rosszul. Ezután jött az este – és a Moonglow – egyik legnagyobb meglepetése, a Maniac, ami egy nyolcvanas évekbeli pop sláger metálosítása. Ez a dal akkorát ütött élőben, főleg a karizmatikus Eric Martin interpretációjában, hogy amerre elláttam csak ugrándozó rockereket láttam.
Martin maradt még egy szám erejéig, és elénekelte az eredetileg Klaus Meine hangjára íródott Dying For An Angelt, majd egy időre az előző magyar koncertről hiányzó Bob Catleyé lett a rivaldafény, aki két lassabb dalt adott elő, a Lavendert és a Story Ain’t Overt, abszolút hibátlanul. Az eddigre picit elkényelmesedett közönséget a The Scarecrow-Promised Land-Twisted Mind-Avantasia négyes rázta fel, és itt még közel sem volt vége a mutatványnak. Olyan darabok kerültek elő a folytatásban, mint a Let The Storm Descend Upon You, a Master Of The Pendulum – amiről nem gondoltam volna, hogy Marco Hietala nélkül elővesznek majd, de Ronnie Atkins hangján is remekül szólt –, a Shelter From The Rain, valamint a Mystery Of The Blood Red Rose. A hivatalos műsoridőt a könnyed Lost In Space zárta, majd a visszataps után megkaptuk még a lírai Farewellt, zárásként pedig, az összes vendéggel a színpadon, a Sign Of The Crosst, amibe beleszőtték a The Seven Angels refrénjét is.
Az időjárás messze nem volt megfelelő egy szabadtéri előadáshoz, illetve a hangosítás is hagyott kivetnivalót maga után, ám mindezek ellenére egy fenomenális koncerttel jutalmazott meg minket a szupercsapat. Minden elismerésem a zenészeké, akik nem vágták ki a hisztit a hideg miatt, hanem becsületesen végigtolták a három órát, sőt, még talán jobban oda is tették magukat, mint egy „átlagos” estén – már csak azért is, hogy ne fagyjanak kockára. Sammetet sokan szidják korábbi, nem túl fényes teljesítménye miatt, ám ezen a hétfő estén nem lehetett panasz a hangjára. Gitárfronton Sascha Paeth, Andre Neygenfind és Oliver Hartmann is rendesen odatették magukat, utóbbi még vokálozott is. Felix Bohnkéról már az Edguy óta tudjuk, hogy egy igazi bestia, ám három órát ledobolni? Komolyan, emelem az összes kalapomat előtte! Miro Rodenberg billentyűjátéka is szerves része volt az előadásnak, a két háttérénekes pedig a formáció titkos fegyverei voltak. Adrienne Cowanről már esett szó, viszont a bársonyos baritonjáról elhíresült Herbie Langhans ugyanúgy meglepett, amikor kivágta azokat a „magas C-ket” a Shelter From The Rainben. Ami a többi énekest illeti, mindnyájan csúcsteljesítményt nyújtottak, és látszólag ugyanúgy élvezték ezt a fellépést, mintha a saját zenekarukkal turnéztak volna, ez pedig szintén rengeteget nyomott a latba.
Naphosszat ragozhatnám még ezt a beszámolót, de sajnos az élménynek csak egy apró részét lehet könnyen olvasható formátumba önteni. Annyi biztos, hogy aki inkább otthon maradt, bár érthető okkal tette, rengeteg mindenről lemaradt, hiszen a kedvezőtlen körülmények csak még bensőségesebbé és emlékezetesebbé tették ezt a koncertet. Nem lehet tudni, mi lesz az Avantasia következő lépése, de remélem nem most láttuk őket utoljára errefelé!
Dallista:
- Ghost In The Moon
- Starlight
- Book Of Shallows
- The Raven Child
- Lucifer
- Alchemy
- Invincible
- Reach Out For The Light
- Maniac (Michael Sembello feldolgozás)
- Dying For An Angel
- Lavender
- The Story Ain’t Over
- The Scarecrow
- Promised Land
- Twisted Mind
- Avantasia
- Let The Storm Descend Upon You
- Master Of The Pendulum
- Shelter From The Rain
- Myster Of A Blood Red Rose
- Lost In Space
— Ráadás —
22. Farewell
23. Sign Of The Cross / The Seven Angels
(Képek: Metal.hu)
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
