Már az Orville pilotjának megtekintésekor megígértem, hogy én bizony nézni fogom a sorozatot, mert ígéretes, és ha lesz valaki, aki kordában tartja MacFarlane humorát, akkor egy kiváló sci-fi sorozatot kapunk. Nos, a sorozat megtekintést nem kapkodtam el – sőt, már azt is tudjuk, hogy lesz harmadik évad –, de örülök, hogy a jóslatom bevált, és min sci-fis, mind trekkie szemmel egy kiváló széria született.
Ed Mercer (Seth MacFarlane) amióta az eszét tudja, űrhajós kapitány akart lenni, és végre egy kemény és viszontagságos év után megadatik neki a lehetőség, hogy egy közepes nagyságú űrhajón szolgálhasson, azonban ehhez szüksége van egy első tisztre és egy kormányosra is. Mázli, hogy legjobb barátja, Gordon Malloy (Scott Grimes) a flotta legjobb kormányosa, csak éppen a stílusát nehéz olykor kezelni. Ráadásul az első tisztje Mercer volt felesége, Kelly Grayson (Adrianne Palicki), akivel bár sokat veszekednek, nagyon jól megértik egymást, ez az összhang pedig olyan helyekre viszi el az Orville-t ahová még ember nem merészkedett.
Azt meg kell hagyni, MacFarlane poénokban nem a legjobb, de sci-fit azt bizony tud csinálni, ráadásul nem is akármilyet, mert az első évad tele van jobbnál jobb epizódokkal. Mindig is úgy gondoltam, hogy akkor a legjobb egy sci-fi, ha pellengérre állítja az általunk ismert világot, és egy olyan jövőt vetít elénk, ahol ezt megoldhatjuk. Nos, az Orville már a harmadik epizódjában kikezdi a patriarchális társadalmat, szó szerint kiáll a szabad akarat és szabad választás mellett, miközben hirdeti, hogy a különbségeink tesznek minket igazán egységessé és erőssé.
A casting remekül sikerült, mindenki hiteles a szerepében, és úgy tűnik, MacFarlane is idővel megtanult színészkedni – gondolom ehhez kellett az otthonos környezet –, miközben annyira jó adok-kapok játékot folytatnak az első tisztjét alakító Adrianne Palickivel. Külön tetszik, hogy a legénységi tagok mennyire közvetlenek egymással, és, hogy a hídon is beszélgetnek, csacsognak, nem csak méricskélnek – és így utólag belegondolva, így mennyivel hitelesebb egy űrhajó hídja!
A digitális effektekre, zenére, idegen fajokra, ruhákra, meg úgy általában semmiféle körítésre nem lehet panasz, tényleg mindenki remek munkát végzett – már most azt nézegetem, vajon honnan is fogok én egy miniatűr Orville-t beszerzni magamnak az Enterprise, a Rocinante, a Millenium Falcon és a Serenity mellé. Amúgy csak halkan jegyzem meg, hogy az intro zenéje és hatásvilága egy az egyben a Star Trek Voyageré, és de veszettül szép így!
THE ORVILLE: L-R: Seth MacFarlane and Adrianne Palicki in the season finale “Identity” episode of THE ORVILLE airing Thursday, Dec. 7 (9:01-10:00 PM ET/PT) on FOX. ©2017 Fox Broadcasting Co. Cr: Michael Becker/FOX
Mint minden épeszű szériánál, az Orville-nál is az első évadban a világépítésre és a karakterek bemutatására helyezték a hangsúlyt, és ez nagyon is jól működött, szépen kitágult a világ, megszerettük hőseinket, és szépen lassan elmélyedtünk a Szövetség világában, ami egy az egyben a Star Trek szellemiségére épült, és ez nagyon is jól van így!
Az első évad megtekintése után azonban egy kérdés fogalmazódott meg bennem, miért kellett évtizedeket várnunk Star Trek ihletésű sorozatokra? És most itt nem spin-offra gondolok, hanem olyan szériák armadájára, ahol a készítők a Föderáció szellemiségét és esszenciáját építették bele saját elképzelésükbe!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
